Valér

Magyarblues az őserdőben

2014.08.19. 07:37

Programkereső

Perzselő napsütéshez, tábortűzhöz, erdőbe bujdosáshoz, minden nyári tevékenységhez alkalmas az EastWing muzsikája - írja Zipernovszky Kornél. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Lassan véget is ér a nyári fesztiválszezon, amelyen biztosan sokan találkoztak az EastWing új programjával, hiszen összesen tizenegy ilyen fellépésen vannak frissen túl, nagy sikerük volt. Rég tudta ilyen autentikusan megfogalmazni bárki is magát magyarblues-ban. Magyarblues-on most - persze önkényesen - azt értem, hogy gitáralapú zenében szólal meg a magyar népdal, hozzá más népzenei ízeket kevernek, és ebben az EastWing teljesen eredetit és frisset tudott alkotni. Betyárvilág című tavalyi felvételük a Fonó kiadásában jelent meg most CD-n. Persze nem akarok úgy tenni, mintha Ferenczi György vagy Both Miklós, meg az ő elődeik nem mutattak volna már irányt azoknak, akiknek a füljárataiban egyszerre van otthon a népdal és a classic rock, de ők ketten személyükben, hangszeresként, énekesként maguk alkotnak egy-egy hangzásideált. Az EastWing több mindenben is különbözik. Mindenek előtt abban, hogy kollektív formáció, nem egy frontember egyénisége köré szerveződő csapatról van szó, hanem egy olyan szeptettről, ahol mindenkinek van zenekarvezetői és zeneszerzői tapasztalata. Rögtön lejön az, hogy a különböző hátterű zenészek egymásnak is játszanak, külön örömet lelnek a közös teremtésben.

EastWing Group
EastWing Group

A legtöbb számot és hangszerelést Kéri Gábor gitáros írta, ő az első az egyenlők között, ő alapította a zenekart még akkor, amikor 2005-ben Shankar Lal indiai ének-és tablamesterrel működött együtt. Mivel Snétbergernek is tanítványa, ezért különösen nyitott a roma (és szinti) zenei hagyományra, és ez volt az egyik oka, hogy bevonta Frankie Látót. Agócs Gergely csatlakozásával kialakult a zenekar jelenlegi felfogása, gyanúsan leegyszerűsítve ezt hívom magyarbluesnak. Agócs jelenléte is meghatározó mint énekes, zeneszerző, dudás, furulyás, lantos, sőt még mint népzene kutató-gyűjtő is. Újabb pólust alkot Szendőfi Péter, aki több népszerű jazz-rock formáció dobosa. Frankie Látó hegedűje és Eichinger Tibor gitárja szólóban és tuttiban egyaránt különleges színt ad, vannak élvezetes unisono szólamaik is. A ritmusszekció gazdag rétegeiben fel-feltűnik Mogyoró Kornél ütőhangszeres is, a rockos, de minden irányba nyitott basszusgitárt a szintén sok műfajban tapasztalt Medgyaszay István (MegyaBass) szólaltatja meg.

A zene után már igazán nem szeretném újabb stíluskategóriákkal terhelni az olvasót, ezt az együttes ars poeticája is indokolttá teszi: „Ha nincsenek műfaji határok, korlátok sincsenek. Ez olyan, mint egy egész ménessel vágtatni a pusztában, vagy pisztrángra horgászni egy vad folyóban térdig gázolva, de hasonlíthatnám egy viharos tengeri vitorlázáshoz is. Szóval pont olyan, mint az élet. Szeretjük a szerelmet, de vágyunk a bujaságra is. Szeretünk enni-inni, de a konyha izgalma az igazi, annak ellenére, hogy sokat kell benne dolgozni."

A Betyárvilág, a lemez címe a Frankie-féle Őserdő című kompozíció szövegében bukkan fel.  Ez is régebb óta van repertoáron, de Agócs furulyájával és énekével „mélyebb" lett: „Hej, te világ, betyár világ, hol a betyárbecsület már?" Őszintén archaizál, és persze nagyon is aktuális: ez az aktualizáló „csavar" a félhangos felfelé lépéssel a zenében is megvalósul. Lelkes, szellemes, virtust is és huncutságot is mutató zene az övék. Először egy kicsit tartottam attól, hogy esetleg nem értik meg a külföldiek minden finomságukat, például amikor Agócs azt énekli, hogy „Zsandárok kezeibe soha nem nyughatom".

EastWing Group
EastWing Group

Nem így lesz, nem is így volt a hévízi fellépésen, ahol sok külföldi lelkesen ünnepelte a zenekart, amelyik zeneileg akkor is átütő, ha valaki nem érti a szöveget. Azután persze nem szabad ám azt hinnünk, hogy amiért Duna, Tisza meg rétes szerepel benne, már csak a mi feneketlen magyar lelkünkben lelhet igazán otthonra: rétest a Lajtán túl is lehet enni a cukrászdában. Sok izgalmas zene vár az EastWing lemezén felfedezésre, a Bálna vízalatti-földöntúli hangjaival, Agócs ázsiai gyűjtésével (Nomád), a New Generation ritmusorgiájával, és bár vannak részek, ahol érzésem szerint maradt még hely az összecsiszolódásra, mint az első videó (csak részlet!) dalának  folytatásában, azért az EastWing-féle gulyásleves már összeállt. És még slusszpoénra is futotta a lemezen egy Petőfi-parafrázissal, melyben szinte cikáznak a zenei világok között.  


Az EastWing legközelebbi fellépése:

Fonó Budai Zeneház - október 12.