Lázár, Olimpia

A swing mint ígéretes pénzkereseti lehetőség

Programkereső

A swing volt a tinédzser popkultúra előfutára - jazztörténetek Pallai Péter és Kerekes György szakírók tollából.

Kétségtelenül a sok százezernyi fiatal és már nem annyira fiatal táncos lelkesedése tette a nagyzenekari swinget ígéretes pénzkereseti lehetőséggé. A swing idején a zene elég összetetté és kifinomulttá lett ahhoz, hogy kiváló hangszerelőket foglalkoztassanak, magas felkészültségű, jól blattoló zenekari tagokat szerződtessenek és virtuóz szólistákat kérjenek fel. A jazzt különösen az a fiatal közönség ismerte el önálló műfajnak, amely gyakran tömegével a zenekar körül állva, tánc nélkül, csak magától a zene hallgatásától is lázba jött.

Count Basie 1940-es zenekara
Count Basie 1940-es zenekara

A közönség táncolni vágyó és hallgatni óhajtó része egyaránt hozzájárult a műfaj fenomenális népszerűségéhez. Ez a fajta új népszerűség lehetővé tette, hogy a sikeres zenekarok délelőtt a nagyvárosi mozikban matinékat tartsanak. Példátlanul tumultuózus jelenetek zajlottak le néhány ilyen koncert alkalmával, amikor a főleg tizenéves közönség a széksorok között táncolni kezdett, és nem ritkán tönkre is tette ezzel a berendezést. Ezt nyugodtan tekinthetjük a tinédzser popkultúra előfutárának, amely igazán úgy húsz évvel később vált elterjedtté.

A swing a jazzisták szóhasználatában nem csak egy ritmust jelentett, hanem egy meghatározhatatlan, de mégis azonnal felismerhető lüktetést, amellyel a zenének rendelkeznie kell ahhoz, hogy azt mondják rá: szvingel. (...) Ha az ember meghallgat egy ízig-vérig swing számot a stílus fénykorából, abból sok minden kiderül. Jó kiindulópont lehetne Count Basie zenekarával az „Every Tub" 1938-as felvétele.

Az Every tub-ot minden idők legjobb swing ritmusszekciója játszotta Basie-vel a zongoránál, Freddie Greene-nel a ritmus gitáron, Walter Page-dzsel a bőgőn és Jo Jones-szal a dobon.

A swing - főképpen a ritmusa miatt - alapvetően tánczene, és ebben hasonlít a korai jazzre. Nagyon sok jellemzőben azonban különbözik tőle, mégpedig a következőkben:

A zenekarok létszáma megnőtt, mint akkori angol elnevezésük, a big band is jelzi. Általában tíz fő feletti lett, és a zenészek leírt hangszerelés alapján játszanak, noha teret hagynak a szólisztikus rögtönzés számára, amelyhez azonban harmonikus zenekari kíséret készül. Kialakul a nagyzenekarok hangszer szekciója, a szaxofonkórus. Minimum három fővel, a rezesek, vagyis a harsonások és trombitások összevonva, vagy még nagyobb formációk esetében már elkülönülve, valamint a ritmusszekció, ami zongorából, tubából vagy, az utóbbi helyett, egyre inkább bőgőből, továbbá dobból és a bendzsó helyett általában gitárból állt.

(Részlet Kerekes György és Pallai Péter A Jazz Évszázada című kiadásra váró könyvéből.)