Konrád, Tivadar

Négy zajos örömzene a jazznapon

2015.05.02. 14:23

Programkereső

A jazznap.hu egyik szervezője, Zipernovszky Kornél egy pár nyitott füllel és egy zsebfényképezőgéppel kerekedett fel – a szó szoros értelmében –, hogy minél több helyszínre eljusson az ünnepen. Itt közöljük beszámolóját, melyet négy helyszínen – és az úton – készült fotókkal illusztrált.

Ahogy tavaly, idén is az volt az első szempontom a csillagtúra megtervezésénél, hogy minél hamarabb belevethessem magam a forgatagba - azután pedig, hogy minél több helyre eljussak. A ceglédi események kezdődtek legelőször, és szemben például a kanizsai, komáromi, vagy a békéscsabai koncertekkel, Cegléddel kapcsolatban még nyugodt lehettem afelől, hogy visszaérek a fő műsoridőre a fővárosba.

Az Orienttel a Jazznapra
Az Orienttel a Jazznapra

Az már külön szerencsém volt, hogy a Chattanooga Choo-Choo Dankó Pista a Nyugatiról kihaladva együtt zakatolt egy nosztalgiaszerelvénnyel. Amikor megérkeztem Ceglédre, már az állomás aluljárójába beszűrődött a Fender és a zenekar hangja, és örömmel láttam, hogy a vonatnosztalgia nem kell az Orient elkanyarodásával véget érjen: a ceglédi vasútállomáson kiállított régi gőzős pompás díszletet adott az akkor már folyó örömzenéhez.   

Jam session a szegedi gőzösnél
Jam session a szegedi gőzösnél

Kempingszékekkel tették családiassá a koncertet, amely egyébként részévé vált az egész hosszú hétvégén zajló Ceglédi Napoknak. A jazz viszont nem 2015-ben vált a ceglédi hétköznapok és ünnepnapok részévé. Ahogy a magyar sport olimpiai eredményeivel kapcsolatban szoktuk emlegetni a lakosság számarányát, úgy a ceglédi szülöttek, elszármazottak és otthon maradók részaránya a magyar jazzből sokkal nagyobb, mint azt a város lélekszáma indokolttá tenné. Most csak azokat emlegetve, akik a jazznapon fel is léptek: az elektromos zongorán Bori Viktor zongorista és a másik fő házigazda az elektromos vibrafonon játszó Petrik Gábor, rajta kívül dobolt Banai Szilárd, Kármán Sándor, basszusgitározott Lénárd Béla, és Kővári Péter, Mákó Miklós trombitált - és sokan mások, ugyanis a jam session estig zajlott, mindig több tucatnyian hallgatták az időről időre változó felállást, sokan egy későbbi vonattal mentek tovább a zene kedvéért.  

Ceglédre érkezve
Ceglédre érkezve

Nekem viszont azért kellett visszautaznom Pestre, hogy ne késsen le a magyar jazznap rendezvényeinek hivatalos megnyitóját, amelyet idén a Budapest Jazz Clubban tartottunk. Ugyan az előzenekar tekintetében változott a program, viszont megtartották a díjátadót az UNESCO nemzeti bizottságának főtitkára, Géher Mariann részvételével. A BJC-est beszámolóját már közöltük, azt én csak egyetlen fotóval szeretném kiegészíteni, és ez Wayne Shorter fényképe. Elnézve a BJC világsztár-sorozatának névsorát, még igaz is lehet, hogy a BJC-ben egyszer lefotózom az egyik legnagyobb élő jazz-zenészt, de a jazznapon őt testi-lelki jó barátja, Herbie Hancock 2015-ben a párizsi központi gálára hívta. Ezt a közvetítést élvezhették élőben, hangban és képben a BJC vacsoravendégei, hangban pedig az előcsarnokban tartózkodók.   

Shorter szelleme a BJC-ben
Shorter szelleme a BJC-ben

Mivel a jazznap eseményei Pesten többnyire nyolc körül kezdődtek, ezért én már az izgalmas előzenekart kénytelen voltam otthagyni, de jó kezekben, mert a házigazda Pallai Péter velük maradt, és átspuriztam - na jó, a csuklós pótlóval átvánszorogtam a békebeli Széll Kálmánról elnevezett háborús övezetbe. Idén ugyanis nem csak a Fonó Budai zeneház volt a jobb parti városrész zászlóvivője, hanem a Barabás-villa is befogadta a jazznapozókat. A Villa koncert- és színháztermében az Eastwing együttes adott fergeteges műsort. Az újjáalakult, de nagy tapasztalatú régi motorosokat tömörítő Eastwing első lemezét már méltattam a Fidelio hasábjain. Aki ismeri a lemezt, számíthatott rá, hogy a jazzrock és a Kárpát-medencei népzene sajátos ízű ötvözetét hozza létre a zenekarvezető Kéry Gábor Agócs Gergellyel és főleg elektromos hangszeren játszó társaival. Az állati jó hangulatú, csupa öröm koncerten az eddigieknél is több humor és irónia teljesen magával ragadta a közönséget.

Az Eastwing a Barabás Villában
Az Eastwing a Barabás Villában

Az első ráadás előtt viszont már gyorsan szedtem a sátorfámat, és egy újabb pályaudvar, a Déli érintésével érkeztem (gyalog) a Nyitott Műhelybe. Több mint másfél évtizede talált otthonra a jazz (és a művészetek és a tudományok) Finta László műhelyében. Ugyan a kézműves mesterségét éppen emiatt hanyagolja, de változatos műfajú koncertek, könyvbemutatók, vitaestek és kiállítások százai legalább annyira emlékezetes és maradandó nyomot hagytak Budapest és az ország szellemi emlékezetében, mintha kezével maga alkotott volna. A Laci-féle vendéglátásra most nem térek ki, mert akkor nem maradna idő beszámolni a zenéről. Nagy flash lesz, ha egyszer közkinccsé teszi fénykép-, videó- és hangfelvétel archívumát (én a nemzeti digitális archívumok helyében gyorsan udvarolni kezdenék neki).

Magony Trió a Nyitott Műhelyben
Magony Trió a Nyitott Műhelyben

A Magony trió jazznapi estje is ott lesz a Best of-ban. Balogh Kálmán (cimbalom), Novák Csaba (bőgő) és Kovács Ferenc (trombita és hegedű) zenéje este tíz körül olyan volt nekem, mint a forrásvíz egy tikkasztó erdei kirándulás végén, nincs az a méregdrága ital, ami jobban esett volna. Három feketeöves mestert hallottunk, akik ugyan elég régóta ismerik egymást ahhoz, hogy egymás minden rezdülését idejekorán észleljék, de pontosan ebben a felállásban ritkán játszanak, ezért a közös zenélés rengeteg friss örömöt ad nekik maguknak is. Álmélkodtatóan gazdag, meztelenségig őszinte zene volt. Nem, ez nem jazz, persze, csak szellemében volt testvére a jazznek, de ennél szebb befejezést a jazznapra kívánni sem lehet.