Konrád, Tivadar

Flashmob, opera és vörös szőnyeg Bécsben

2015.05.20. 11:51

Programkereső

Eseménydús hétvége áll Boggie mögött. A Szent István Bazilika előtt tartott flashmob óta Csemer Boglárka bejárta Európa nagyvárosait és összehozta az embereket egy közös éneklésre többek között Berlinben, Londonban, Párizsban és Rómában is.

A flashmob turné utolsó állomása a bécsi Museumsplatz volt, ahol szombaton lelkes közönség gyűlt össze, hogy elénekeljék együtt a Wars for Nothing című dalt, amellyel Boggie Magyarországot képviseli a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. „Szép zárása volt ez a turnénak, nagyon sokan eljöttek és énekeltek velem. A flashmob turné megerősített abban, hogy a dalom nagyon sok embert a béke ügye mellé tud állítani." - mondta Boggie.

Május 17-én vasárnap Boggie a Pop meets Opera című gálakoncerten lépett fel. A Bécsi Állami Operaház és az osztrák közszolgálati média (ORF) által szervezett koncerten olyan világsztárok is színpadra álltak, mint Juan Diego Flórez, akivel Boggie és az eseményre meghívott Eurovíziós versenyzők együtt énekelték el a La traviata egyik tételét. Boggie versenydala gyermekkórus kísérettel került színpadra, zongorán pedig egyik szerzőtársa, Sebestyén Áron kísérte. „A legnagyobb élmény az operás fellépésben az volt, hogy együtt énekelhettem a gyerekekkel, akik nagyon szépen megtanulták a szólamokat, megható volt. Nagy megtiszteltetés volt továbbá, hogy pont Juan Diego Flórez után következtem, Conchita Wurst pedig utánam lépett színpadra." - mesélte Boggie.

Csemer Boglárka Boogie és Juan Diego Florez
Csemer Boglárka Boogie és Juan Diego Florez

Vasárnap este tartották a 60. Eurovíziós Dalfesztivál ünnepélyes megnyitóját: a kétszáz méter hosszú vörös szőnyegen csaknem három órán keresztül vonultak be a versenyző országok delegációi. A bécsi városháza épületében nagyszabású fogadás várta az előadókat és csapatukat.

Boggie május 19-én a dalverseny első elődöntőjében adta elő produkcióját. Tizedikként lépett színpadra, a szerb Bojana Stamenov után. Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjét a Duna TV 21 órától élőben közvetíti.