György

"Odapakolok valamit, hogy puhára essen"

2015.05.25. 07:08

Programkereső

Szinte kevesebb műfaj van, amivel nem foglalkozik, mint amivel igen. Elsősorban dobon és brácsán játszik, de egyszerre van jelen a népzenében, a free jazzben, a kísérleti elektronikában, számtalan zenei formációban és a kortárs táncban is. Nincs zenei kategória, amibe betehetnénk, mert Porteleki Áron egy ritka keresztezési pont. INTERJÚ

- Te tudsz még olyan korodbeli zenészt mondani rajtad kívül, aki egyszerre kerülhetne be az újság jazz- és táncrovatába is?

- Olyan zenészeket, akik elsősorban hangszerrel foglalkoznak és ezzel együtt a kortárs tánc is érdekli őket, olyat keveset. Az Artusból ismert Mózes Zoltán olyan előadó, aki egy nap betanulással tudott beugrani helyettem a Nyúzzatok meg című táncdarabba, én pedig egyszer helyette Pintér Béla egyik előadásába. Amit ritkán tapasztalok még, az az, hogy nehezen szakadunk el a tanult formáktól és hangszerkezelésektől. Én csellón ugyan nem tudok játszani, de a brácsa miatt nem volt gond a vonókezelés, és ezért jelentős időt töltöttem vele a Visszaröpülés című Artus-darabban, hogy megszólaljon a kezemben. A saját rendszeremben bíztam és abban mélyedtem el, nem érdekelt, hogy ezt mások dilettantizmusnak látják.

- Emiatt vagy nyitott zenészként a mozgásra is?

- Szívesen belemegyek a fizikai kísérletezésbe, aminek az érdeklődés mellett az is oka, hogy a dob - sok másikkal egyetemben - egy elég kényelmetlen hangszer, ami nagyon meggyűri a testet. A legtöbb dobosnak, bőgősnek, brácsásnak van valamilyen hátproblémája, mert a tartás miatt kialakul a testben egy erős aszimmetria. Az én gerincem is csavart S formát vett fel, aminek hosszú távon következményei vannak. Ezért keresem annak a lehetőségeit, hogy miként lehet harmonikusabban viszonyulni a hangszerhez. Ez vezetett ahhoz, hogy akár a táncon keresztül kutassam a test és a zene viszonyát.

Porteleki Áron
Porteleki Áron

- A Hinoki 2.0 című előadásban, ami most egy fontos bécsi és belga táncfesztiválra is bekerült, olyan erős a jelenléted, hogy néha nehéz eldönteni, táncelőadást vagy koncertbe oltott mozgást látunk.

- A Hinoki zenéi azért is érdekesek, mert rám kevésbé jellemző, hogy én indítok el folyamatokat, ami abból fakad, hogy mindkét hangszerem kísérőhangszer. A szólózás műfaját az elmúlt pár évben kezdtem csak el megtanulni. Az első formációimban is mindig úgy működtem, hogy ha nem adtak nekem direktbe egy szólót, akkor zeneileg inkább alápakoltam a többieknek. Ösztönösen az jön belülről, hogy folyamatosan aláágyazok a környezetnek, ha valaki eldől, akkor odapakolok valamit, hogy puhára essen. A Hinokiban magam alá kell pakolni, az pedig elég nehéz feladat.

- Édesapád, Porteleki László népzenész révén olyan színes közegben nőttél fel, ahonnan egyértelműnek látszik, hogy zenészként jön ki az ember. Ráadásul ti szoktatok közösen is fellépni.

- Nagy hatással volt rám a családi közeg, de a zenésszé válás közel sem történt ennyire romantikusan, mint ahogy mondod. Amióta az eszemet tudom, folyamatosan valamilyen hangszerhez nyúltam, és amikor együtt volt a család, mindig szólt a zene. Édesapám társasága mindenféle művészből állt: zenészekből, néptáncosokból, bohém arcokból, akik nálunk házibuliztak. Ez tényleg meghatározó volt, de ennél tudatosabb zenei nevelés vagy pályaegyengetés nem történt. Én tulajdonképpen el akartam kerülni azt, hogy zenész legyek, mert otthon azt plántálták belém, hogy ebből lehetetlen megélni. Ezért elmentem az egyetemre antropológiát tanulni, de közben továbbra is a zenéből éltem.

- Édesapád mit szólt ahhoz, hogy számos zenei irány mellett téged az elektronika is foglalkoztat?

- Tetszett neki, mert szerencsére nagyon nyitott ember. Az egészen elborult zenéimet is, mint amit például a Dorotával is játszunk, szívesen meghallgatja. Őt a népzenében is a különleges hangzások, hangulatok érdeklik, ezzel kísérletezik folyton, tehát amikor valami furcsát csinálok, az neki teljesen rendben van. Van is egy közös formációnk Somló Dáviddal, a Dorota gitárosával, Kristóf Mártonnal a 12z-ből, aki az elektronikával járul hozzá, emellett apu a népzenei vonalat képviseli, én pedig dobon és brácsán játszom. Ez az Eke project névre hallgató közös együttesünk, amit leginkább a kísérleti-experimentális-eletronikus-free jazz-népzene műfajként határozhatnánk meg (nevet). Apu annyira komolyan vette ezt, hogy amikor a Zeneakadémián egy egész estét kapott a családi zenekara, a Poros, akkor ennek a formációnak egy fél műsort szentelt. Olyan helyre vitte be a zenénket, ahol mindenki hüledezett, hogy mit keres a színpadon gitáros meg elektronikus zenész. Az autentikus blokkok mellett viszont nagyon jól érződött, hogy itt mindkét műfajnak helye van.