Etelka, Aletta

Lipták Dániel: "Béla bácsi a mi kertünkben is megfordult"

2015.06.03. 08:47

Programkereső

Lipták Dániel több ízben díjazott népi hegedűs és tanár nemrég a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla hegedűjét vehette át vándordíjként a Táncház Napján. A díj apropójából beszélgettünk munkásságáról, terveiről, népzenekultúráról.

- Azt tudom, hogy tizenhárom évesen kezdtél el a magyar hegedűmuzsikával foglalkozni, de mi indított el valójában a népzenei pályán?

- Először énekesként dobtak be a mélyvízbe. Az énektanárom látókörébe nagyon is belefért a táncházmozgalom, és elkezdett népdaléneklő versenyekre vinni, aztán egyszer csak a Táncháztalálkozóra is elhozott. Mindez nagy hatással volt rám. Akkor adódott a gondolat, hogy ha már úgyis játszom hegedűn - mert akkor már jártam klasszikus zenére -, akkor miért ne játszanék a hegedűn is népzenét? Ez először egy tiszafüredi táborban valósult meg, Erdélyi Klárával. Otthon Gyulán aztán Barbócz Sándorhoz jártam éveken keresztül, akivel most már együtt muzsikálunk a Békés Bandában.

- Kutatod a magyarországi románok zenéjét, illetve a moldvai hegedűs hagyományt is. Van más tájegység is, amivel a későbbiekben foglalkoznál, vagy ez tényleg annyira a szívedhez nőtt, hogy szeretnéd még jobban bővíteni?

- Rengeteg más tájegység van, amivel foglalkozni szeretnék, de ez a kettő az, amihez a legtöbb személyes kötődésem van. Az elekiekkel, meg a moldvaiakkal kerültem olyan személyes kapcsolatba, ami egyrészt nagyon ösztönöz arra, hogy az ő kultúrájukban elmélyedjek, másrészt hitelesebb így muzsikálni, mintha csak mások gyűjtéséből tanulna az ember. Viszont voltak, vannak nálam sokkal nagyobb gyűjtők, és sok olyan anyag, hogy alig várom, hogy megtanulhassam! Sok minden van... Sok mindent kéne egyszerre csinálni.

Lipták Dániel
Lipták Dániel

- Említetted, hogy sok az érzelmi, személyes kapcsolat. Van olyan dallam, ami különösen kötődik hozzád?

- Nagy hatással volt rám Jagamas János és Domokos Pál Péter 1958-as lujzikalagori felvétele, amelyen egy hegedűs és egy kobzos kettőse hallható, és csak tetézte ezt a hatást, amikor megtudtam, hogy Gábor Antal, a hegedűs, aki ezen a felvételen játszik, még él. Fábri Géza volt az, aki elvitt hozzá, később pedig több moldvai hegedűshöz is. Az ő hatására és vele együtt kezdtem el a moldvai zenével foglalkozni.

- Tanárként is tevékenykedsz, megemlíthetnénk a Mentés Másként Triót, amivel több mesterkurzust is indítotok. Hol találkozhatnak veled legközelebb az érdeklődők?

- Szegeden lesz a II. Hatetudnád néptánc- és népzenei tábor a kecskési művelődési házban, ahol Nagy Gábor barátommal tanítunk június 13-tól. Ide inkább a haladókat várnánk, valószínűleg szilágysági anyag lesz terítéken. Utána Gyulán is muzsikálunk a Mentés Másként Trióval, aminek mindig nagyon örülök, hiszen itt nőttem fel. Külföldi utakra is készülünk velük, nyáron Angliába megyünk. Minden szeptemberben moldvai zenei kurzusokat tartunk a trióval, amelyekre kezdőket is szívesen várunk. A kurzusainkon mindig az összegyűlt társasághoz próbáljuk a szintet igazítani, és ez eddig működött is.

- A Népművészet Ifjú Mestere, most a Halmos Béla vándordíj. Mi a következő cél? Van már valamilyen új célkitűzésed?

- A következő cél, hogy elvégezzem a Zeneakadémián a népi vonós szakot, most szinte minden ennek rendelődik alá.

- Ha már a Halmos Béla díj apropójából beszélgetünk: milyen érzés egy ilyen neves zenész nyomában járni, amilyen Halmos Béla volt?

- Természetesen nagyon jó érzés. Én mindig is úgy gondoltam, hogy az ő nyomdokaiban járok, de nagyon jólesik, hogy mások is így látják. Nemcsak az a hasonlóság kettőnk között, hogy mindketten gyulaiak vagyunk, hanem Béla bácsi habitusában, munkamódszereiben és emberi kapcsolataiban is van sok minden, amivel én rokonságot érzek, amit követendő példának tartok. Béla mindig összetartotta azt a társaságot, amelybe belekerült, s ugyanígy az egész táncházmozgalmat is. Sohasem kitűnni igyekezett, hanem magával vinni másokat arra a szintre, amire ő eljutott.

- Ezek szerint találkoztál vele még életében?

- Hogyne, többször is. Habár amikor én Gyulán gyerekeskedtem, akkor ő már nem annyira volt ott, de gyakran jött rokonokat, barátokat látogatni és akkor néha a mi kertünkben is megfordult egy-egy nyári estén.

- Szeretnél valamilyen üzenetet küldeni a jövő nemzedékének, azoknak, akik most kezdenének kutatni, népzenével foglalkozni?

- Azt hallottam, hogy a díj nemcsak a zenészi, hanem a tanári teljesítményről is szól, amit egyre fontosabbnak tartok az életemben. Nemcsak konkrétan a népzenének az éltetését, továbbadását, népszerűsítését, hanem egyáltalán azt, hogy valamiféle kulturális önellátáshoz közelebb kerüljön Szeged, meg az ország. Ez akkor sikerülhet, ha a népi hagyományokban megtaláljuk azt az alapot, amire tudunk építkezni. Nagyon fontosnak tartom, - és ezt próbálom a tanítványaimnak is átadni - hogy a zene ne elsősorban olyan dolog legyen, amit megkapunk, megveszünk, letöltünk, rádióban hallgatunk, hanem olyan, amiben magunk is képesek vagyunk részt venni. A népzene azért jó, mert talán rövidebb út vezet az alkotó munkáig, mint a klasszikus zenében, és nagyobb esélye van a jó értelemben vett amatőr megközelítésnek. Szeretném, ha minél többen minél jobb zenét játszanának az országban, de ha valaki csak egy fél évet tanul, már az is sokat számít, és tudatosabban áll hozzá nemcsak a zenéhez, hanem az egész kultúrához.