Árpád

Didier Lockwood: "Szembemegyek a francia sznobizmussal"

2015.06.28. 06:59

Programkereső

A klasszikus zenétől a jazzig terjedő horizonton mozog a calais-i születésű hegedűművész, akit improvizációs előadóként és szerzőként egyaránt az egyedi hangzásáról ismernek. Július 16-án Mike Sternnel közös koncertjén forrósítja fel a VeszprémFest közönségét. INTERJÚ

Híres arról, hogy hegedűjével képes különböző tárgyak vagy élőlények hangját utánozni. Stéphane Grappelli fedezte fel a párizsi Zenekadémián végzett Lockwoodot, aki a progresszív rockzenében tett kitérő után vált a világ első számú jazzhegedűsévé. David Brubeck hívására hódította meg a Carnegie Hall közönségét. Negyvenéves pályafutásába éppúgy beleférnek filmzenék, kortárs táncdarabok, dalok és zenekari művek, mint hegedű- és zongorakoncertek. Didier Lockwood visszatérő vendége a hazai jazz életnek.

- Mindig nagy örömmel és várakozással jövök Magyarországra, ami a hegedű hazája. Imádom Roby Lakatos játékát, többször is meghívtam őt közös koncertekre. A VeszprémFesztről pedig csupa szépet és jót hallottam, többek között Roby-tól.

- Egyébként milyen a kapcsolata a magyar zenészekkel, amióta 1982-ben a nagykanizsai jazz hétvégén Pege Aladárral is együtt játszott?

- A magyar zenével való kapcsolatom még a párizsi zeneakadémián kezdődött, amikor felfedeztem Bartók zenéjét. Mindig nagy hatással volt rám a kelet-európai népzene, jelenleg a Bolgár Televízió csodálatos női kórusával készülök lemezfelvételre. Még a rock-jazzes korszakomban a Magma együttesben játszottam a magyar származású, Párizsban élő kiváló szaxofonossal, Yochk'o Sefferrel. Manapság pedig a fiatal swing hegedűs, Frankie Látóval zenélek a Jazz Musette Fesztiválon Saint-Ouen-ban, aminek az egyik alapítója vagyok. Frankie mellesleg a tanítványom volt, nagyon büszke vagyok rá.

Didier Lockwood
Didier Lockwood

- Hogyan jött létre a Mike Sternnel alkotott duója?

- Mike-kal közel harminc éve ismerjük egymást. Még a New Yorkban töltött éveim alatt találkoztunk. Először Lenivel, a feleségével kerültem kapcsolatba egy lemezfelvétel kapcsán. Nagyjából négy éve alakult a mi párosunk, korábban vendégként léptem fel a koncertjein, mára egyenrangú játszótársak lettünk. A közös játék jó ürügy arra, hogy szabadjára engedjük a fantáziánkat a legőrültebb improvizációkban.

- Klasszikus zenei képzettséggel hegedűművész apja nyomdokaiba lépett. Minek a hatására jegyezte el magát a jazz műfajával?

- A hatvanas években John Coltrane-től Frank Zappán át Jimi Hendrixig a legkülönfélébb zenei hatások értek. Francis bátyám jazz-zongorista, de igazán Jean-Luc Ponty és Zbigniew Seifert játéka gyakorolt rám olyan hatást, ami a jazz irányába vitt. Ponty-nál lenyűgözött, ahogy demokratizálta a hangszert, tökéletesen megváltoztatta a hangzását. Egészen más volt, mint a "papák" hegedűje, Django Reinhardt vagy Stéphane Grappelli. Grappelli nagysága vitathatatlan, de ő is megmaradt a klasszikus hangzásban és hagyományban.

- Grappellit nevezte meg szellemi atyjaként. Hogyan emlékszik vissza a találkozásukra?

- Huszonegy évesen Michel Colombier big bandjében zenéltem. A Nancy Jazz Fesztiválon léptünk fel, ahol egyszerre két nagy idolommal is találkozhattam: Grappellivel és Seiferttel. Grappelli odajött hozzám a koncert végén, és közölte, nagyon értékeli a játékomat, és meghívott, hogy turnézzak vele. A tanítványául fogadott, úgy tekintett rám, mint a követőjére. Mondtam is neki, "Uram, remélem, nem téved!"

Didier Lockwood
Didier Lockwood

- Min múlott, hogy Ponty-val soha nem léptek fel együtt?

- Sokat turnézott külföldön, másfelől azt hiszem, nem tartott engem valami nagyra. Nehezen fogadta el, hogy rajta kívül más francia jazzhegedűsnek is lehet nemzetközi sikere.

- Néhány éve szenzáció számba menő one man show-val kápráztatja el a francia közönséget. Mi adta az Improvisible estjének az ötletét? 

- Az improvizáció gyakorlatáról szól ez a kezdeményezés. Egy teljesen váratlan, kiszámíthatatlan világba kalauzolom a közönséget annak bizonyítékául, hogy az improvizáció az élet minden területén jelen van, és bárki képes rá. Felhívok a színpadra embereket, akik soha nem játszottak hangszeren. Megmutatom és elmagyarázom nekik a ritmus szerepét a jazzben, megénekeltetem őket, kipróbáltatom velük a hangszer megszólaltatását. A könnyed hangvételű kapcsolatteremtés a célom a közönséggel.

- Pedagógiai munkásságáról is ismert. Húrok és lélek címmel kézikönyvet jelentetett meg a hangszeres improvizációról, a Párizs melletti Billancourt-ban zeneiskolát alapított Centre des Musiques Didier Lockwood néven.

- A zene elméleti átadásáról való elképzelésem legjobb módja az volt, hogy iskolát hoztam létre tizenöt évvel ezelőtt. A CMDL azóta bekerült a két-három legjelentősebb francia zeneképző intézmény közé. A klasszikus zenéhez hasonlóan a jazz is műzenévé válik, és ez eltávolítja a populáris gyökereitől, amit tévedésnek tartok. A képzésben fontos volt számomra, hogy ragaszkodjunk a jazz eredetéhez: jó néhány iskolában nagyon modern esztétikai torzításokat alkalmaznak, amelyek figyelmen kívül hagyják a jazz alapjait és inkább a kortárs zene irányába viszik, elkerülve az ismétlődő ritmust, a groove-ot, a swinget.  Ahhoz, hogy valaki képessé váljon a jazz szabadabb formáinak az elsajátítására, tisztában kell lennie az alapokkal. A megszerzett ismeretek nélküli szabadság hamis szabadság, mert az ember hamar foglyává válik a hiányosságainak.

- A jazz hegedű lényegében francia találmány. Hogyan látja az utánpótlást, változatlanul a franciák járnak az élen?

- A francia jazz hegedűnek mindig volt valami nemessége. Némiképpen előnyben voltunk az amerikaiakkal szemben, mert Franciaországban régi hagyományra tekint vissza a jazzhegedülés. Mellesleg Lengyelországban is számottevő képzés folyik. A fiatalok viszonylag ritkán választják, mert sok év gyakorlás kell, amíg szabadon ki tudják fejezni magukat a hangszerükkel.

- Adaptált zeneszerzés, operadívákkal közös egyedi show-k, szimfonikus művek is szerepelnek a repertoárján a Didier Lockwood Grouppal és egyéb formációkban adott koncertjei, lemezfelvételei mellett. Van olyan ága a zenélésnek, ami különösen közel áll a szívéhez?

- Nagyon játékos a zenei megközelítésem. Semmi istenit vagy szakrálisat nem találok benne. A zenei "aktus" a legtermészetesebb kifejezésmódom, szabadon közlekedem a különböző stílusok között. A kísérőzenék komponálásában éppúgy szabadságot élvezek. Szembemegyek a Franciaországban létező sznobizmussal, miszerint ha valaki zeneszerző, akkor kortárs zenét kell írnia. Az alkalmazott zenénél nagy előny, hogy soha nem engem ér a szemrehányás, ha mondjuk egy film rosszul sikerül.