Etelka, Aletta

Luis Perdomo ismét ámulatba ejti a BJC közönségét

2015.10.13. 11:20

Programkereső

Október 22-én az egyik legfigyelemreméltóbb New York-i jazz-zongorista visszatér a Hollán Ernő utcába.

A venezuelai születésű Luis Perdomo az egyik legfigyelemreméltóbb New York-i jazz-zongorista. Azért is állíthatjuk ezt ilyen magabiztosan, mert korábbi alkalmakkal (a zseni-díjas Miguel Zenón, majd Ravi Coltrane oldalán) elsöprő játékát már megismerhette a BJC közönsége.  A billentyűs legutóbb 2013-ban adott teltházas koncertet a BJC-ben. A szárnyaló futamok és virtuóz szólok nagymestere fergetegesre sikerült koncertjén elsősorban saját kompozíciói közül válogatott, az Awarness és Universal Mind korongok ismerőinek legnagyobb örömére.

Luis Perdomo Trio
Luis Perdomo Trio

A rendkívüli karizmával bíró billentyűs eddigi pályája során olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Ignacio Berroa, Dave Douglas, Mimi Jones, vagy épp az említett, Universal Mind lemezén közreműködő Jack DeJohnnette. Perdomo számára az utóbbi két év is rendkívül termékeny időszaknak bizonyult, hiszen legutóbbi koncertje óta két lemeze is megjelent. 2013 végén a szintén kiemelkedő talentum, Miguel Zenon közreműködésével Links, míg legújabb, Twenty névre keresztelt korongja idén debütált. A szigorú tollú kritikusok ajnározó kritikáinak és a világszerte legrangosabb koncerttermekben adott sikeres koncertjeinek köszönhetően Luis Perdomo mára letaszíthatatlanná vált a valódi világsztárokat megillető trónról. A trióban Luis Perdomo mellett Mimi Jones bőgős, valamint Marc Miralt dobos foglal helyet.