Luca, Ottilia

John Pizzarelli: "McCartney azt írta, ezek jól állnának nekem"

2015.10.18. 09:07 Módosítva: 2015-10-18 09:07:53

Programkereső

John Pizzarelli gitározott és énekelt kvartettje élén a CAFe Budapest keretében október 14-én. Az ötvenöt éves New York-i sztár meghódította a Budapest Jazz Clubban adott két koncert közönségét. Édesapja, Bucky Pizzarelli legendás gitáros, aki többek között Stéphané Grappelli és Frank Sinatra zenekarában játszott; bátyja, Martin, a pesti koncerten is bőgőzött a kvartettben; feleségével pedig, aki színésznő és énekesnő, tíz éve sikeres rádióműsort vezet.

- Úgy tűnik, hogy az Ön születésekor vagy talán már azelőtt eldőlt, hogy zenész lesz. De azután kiválóan sportolt, és sok minden érdekelte a tanulmányai idején. Végül maradt a zenénél. Miért?

- Az emberek vonzottak, akikkel találkoztam: Zoot Sims, Clark Terry, Les Paul. Ők tették számomra izgalmassá a zenét. Annak az útja, hogy ezeknek az embereknek a barátságát elnyerjem, az volt, hogy megtanuljam a számaikat: Honneysuckle Rose, Body and Soul. Az apám barátai nagyon tetszettek nekem. Így maradtam végül ennél a foglalkozásnál.

John Pizzarelli
John Pizzarelli

- Milyenek voltak? Viccelődtek, megközelíthetőek voltak, vagy inkább különcök?

- Mindegyik igaz rájuk. Általában nagyon kedvesek voltak és megközelíthetőek. De azután fantasztikusak voltak abban, amivel foglalkoztak. Mindenki a saját területén. Számomra Zoot Sims-nál finomabb tenorszaxofonos nincs is. Clark Terrynél nem ismertem jobb trombitást. Eljött hozzánk Joe Pass, nem hittem a fülemnek, hogy lehet így gitározni? És akkor ott voltak az apám zenekarának tagjai, akiktől teljesen oda voltam, elképesztő muzsikusok mind. Hatéves korom óta mind a mai napig el vagyok ájulva az apám zenekarának tagjaitól, akikkel találkoztam az évek során. Hát persze, hogy én is részese akartam lenni ennek a történetnek.

- Természetes, hogy apja volt az első példaképe, de ezzel kapcsolatban mindig emlegeti Nat King Cole-t is, holott ő zongorista volt.

- Amikor először hallottam a Nat King Cole-triót, ahogy Cole énekelt, teljesen elájultam az együttes hangzásától. A trióban Oscar Moore gitározott, aki csodálatosan játszott. De akkor engem, húszéves srácot, Cole éneke és előadásmódja fogott meg, nem a gitározás. Az olyan slágerei mint az It's Only a Paper Moon; a Frim Fram Sauce és a Route 66 szóltak hozzám inkább és nem a Night and Day, az I've Got You Under My Skin vagy a Witchcraft. Aztán a harmincas éveimben ezek persze már mást jelentettek, de egy húsz évest a Route 66 eléneklése és aztán a jazz rögtönzés vonzott. Ezeken a számokon keresztül ismertem meg a jazz-éneklést.

- Tulajdonképpen hogyan kezdett el énekelni?

- Egész kicsi korom óta énekelek nagy kedvvel. Nagyon szerettem a Beatlest gyerekkoromban, hallgattam a lemezeiket és énekeltem velük. Aztán jöttek a gitáros énekesek, Elton John és a többiek. Tinikoromban őket utánozva gitároztam és énekeltem. Amikor a Nat King Cole-dalokat megtanultam, akkor már az apámmal is játszhattam, megnyílt a lehetőség a közös játékra vele.

- Ő mindig héthúros gitáron játszik, és ezt Ön is átvette, bár ez annyira nem gyakori változata a hangszernek. Mi az előnye?

- A hetedik húr egy alsó A, és George Van Eps gitáros azért találta ki a harmincas években, mert úgy gondolta, hogy a gitárnak a zongorához hasonló, nagyobb hangterjedelemre van szüksége. Ezzel a húrral egy kvinttel nagyobb a hangterjedelem lefelé. Így tehát könnyű basszus szólamot is játszani, különösen alkalmas kísérő szerepre, hogy megszólaltassa az ember előbb az alaphangot és azután fölötte az akkordot.

- Mi a tapasztalata a mai közönséggel Amerikában? Itt Európában mintha inkább a hangos és a gyors zene vonzaná a fiatalokat, az intimebb hangzású dogokat talán kevésbé keresik. Mi a helyzet az USA-ban?

- Amit mi csinálunk, annak az az alapja, hogy a repertoárt bővítjük és ezáltal szélesítjük a közönséget. Már rég nemcsak az úgynevezett Great American Songbook számait játsszuk, a régi örökzöld repertoárt, hanem műsorra tűztünk Beatles-számokat is. És annak a módját is megtaláltuk, hogy hogyan játsszunk jazzt ezekre a témákra. Az előző lemezünk, a Double Exposure azzal kísérletezik, hogy például a Lee Morgan-féle jazz örökzöld, a Sidewinder előadását összekötjük az I Feel Fine című slágerével. Vagy a Billy Strayhorn klasszikust, a Lush Life-ot egy Tom Waits-számmal házasítjuk össze, és aztán játszunk Joni Mitchell-szerzeményt is. De mindegyiket a saját stílusunkban adjuk elő. Úgyhogy ezekkel a számokkal valóban azt is el akarjuk érni, hogy a fiatalok odafigyeljenek ránk. És ez talán már sikerült is egy hosszabb periódust figyelembe véve. Hiszen a fiatalokat mindig is vonzotta a gitár meg az ének. Elégedett vagyok azzal, hogy mekkora és milyen közönséget sikerült elérnünk.

- Milyen alapon válogat új számokat az említett szempontokon kívül? Mi a döntő egy szám műsorra tűzésekor?

- Azt hiszem, hogy általában kell, hogy jó dallama és szövege is legyen. De ez még nem elég, meg kell tudjuk találni azt a módot, hogy a saját stílusunkban adjuk elő. Hiszen nem minden szám alkalmas erre. A Paul McCartney számaiból válogatott új lemezünk jó példa ilyen szempontból. Sokan kérdezték, hogy miért nem játsszátok el ezt vagy azt a számot. Mi az olyan szerzeményeit kerestük, amelyek ebben az intimebb felállásban is jól működnek. Például a Silly Love Songs című számot egyenesen Jobim stílusában játsszuk. A Let 'Em In című számot pedig Ray Brownt imitálva. És van szerzemény, amiben Gene Harris modorát reprodukáltuk az együttesünkkel. Úgyhogy ezért amikor a Paul McCartney-rajongók meghallják a lemezt, azt kérdezik: Nahát, de érdekes, ez milyen stílus?

És persze akik a másik oldalról érkeznek, azok Paul McCartney számainak a feldolgozásán csodálkoznak el. Minden azon múlik, hogy tudunk-e a számnak egy olyan hangszerelést adni, ami nem őszintétlen vagy hamis. Ha erőltetettnek érezzük, amit csinálni akarunk vele, akkor inkább hagyjuk az egészet. De rá kell szánni az időt, hogy beérjen a feldolgozás. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy a zene nem ért véget valamikor 1964-ben. Folytatódott, tovább alakult, és nem lehet kizárni semmit. A nagy szerzők, például Gershwin vagy Rodgers, Harry Warren vagy Johnny Mercer után is volt élet, nem lehet őket abszolutizálni. Mert hiszen az történik, hogy például a Gershwin-dalokat szerető közönségből valaki elhozza a barátját, aki csak McCartney-t ismeri. De ha ismerős dalt hall, akkor elkezd érdeklődni a mi zenénk iránt is.

- Az új lemezen mintha kerülték volna a leghíresebb McCartney-számokat, nem?

- Igen, amikor McCartney megkeresett, akkor kifejezetten a szóló pályája idején írt számokat ajánlotta, nem a Beatles idejében születetteket. Egész pontosan három számot ajánlott, amikor írt nekem erről egy levelet. Azt írta, hogy arra gondolt, hogy ezek a számok biztosan jól állnának nekem. Warm and Beautiful; Junk; My Valentine – kifejezetten azt a szót használta a levelében, hogy ezeket a számokat intim felfogásban tudja velem elképzelni. Így azután csak szerelmes számokat válogattunk a lemezre. De persze gyorsakat is fölvettünk, hogy egy kicsit változatosabb legyen. Mint például a Let 'Em In; Coming Up; Hi Hi Hi, ilyeneket.

- Érdekes, hogy McCartney az intimitást emlegette, mert nekem is feltűnt, hogy bár a legszélesebb közönségnek játszik, mégsem adja fel soha az intimitást. Jellemző, hogy a tíz éve futó rádióműsorát is hétről hétre a nappalijukban veszik fel a feleségével - majd utána hallgatja a fél világ. Az intimitást erősíti hogy gyakran a bátyja, néha édesapja vagy a felesége is egy színpadon vannak Önnel.

- Azt hiszem, annak a rádióműsornak a koncepciója az, hogy nem csinálunk mást, csak vendégül látjuk a barátainkat, és feltesszük nekik a kedvenc lemezeinket. Így indult. Rengeteg lemezt tettem fel a feleségemnek a kapcsolatunk kezdetén. És persze azután igyekszem a kiválasztott számok között valamilyen kapcsolatot megmutatni. Sinatrától kezdve Jobimon keresztül Neil Youngig meg Joni Mitchellig mindenre nyitottak vagyunk. És persze ez ugyanaz pepitában, mint amit a saját zenekarunkkal is meg akarunk valósítani. A rádióműsor nagyon közvetlen: Figyelj, ezt hallgasd meg!

- És azért össze tudja egyeztetni, hogy a show business-ben és a médiában sokat szerepel, ismert arc, miközben nagyon ragaszkodik a családhoz és a hagyományos értékekhez?

- Hát igen, próbálkozunk, de hát ez nem olyan nehéz, mert annyira nem vagyunk híresek, hogy állandóan megállítanának az utcán. Miközben azért Ön is ismeri a rádióműsorunkat, és a világon sok helyre hívnak, most is keresztül kasul turnézunk Európán.