Szilárda

Unger Gergő: „Nem fukarkodunk a zenei poénokkal”

2016.03.05. 08:44 Módosítva: 2016-03-05 10:40:41

Programkereső

A Cimbaliband saját zenéjét úgy jellemzi: eredeti kelet-európai cimbalom Rock’n’Roll. A zenekar idén ünnepli 10. évfordulóját, ennek okán március 5-én a Fonóban elindítják a Cimbali10 koncertsorozatot, melynek keretében a fővároson túl több vidéki városban is nagyszabású koncertet adnak majd. A Cimbali10 apropóján Unger Gergőt, a zenekar gitárosát kérdeztük.

- Amikor 10 évvel ezelőtt elkezdtetek zenélni, akkor mi volt a célotok?

- Az egész zenekarosdi örömzenélésnek indult, és ez a koncepció azóta sem változott. Unger Balázs, a bátyám valamilyen eseményen spontán zenélésbe kezdett Wertetics Szlobodán harmonikással, akivel aztán megbeszélték, hogy jó lenne zenekarként folytatni. Vele és még három másik zenésszel így született meg a Cimbaliband formáció, mint cimbalmos Balázs, azaz Cimbali zenekara. Mi pedig azóta is próbáljuk a zenének ezt az örömteli jellegét fenntartani. Örülünk annak, ha együtt lehetünk a közönséggel és egymással a színpadon.

A másik vezérfonal pedig az volt, hogy valahogy a népzenét vigyük be a mindennapi köztudatba. Mert míg a Balkánon nagyon jellemző, hogy a népzene autentikusan vagy kicsit átdolgozva a mindennapok részét képzi, addig Magyarországon ez nincs így. Ha Romániában vagy Bulgáriában beülsz egy étterembe, folkzene megy a háttérben. Valahogy ezt szeretnénk mi is egy picit erősíteni, hogy a népzene egyáltalán nem ciki.

- Az örömzenélés azt is jelenti, hogy sok mindent a véletlenre bíztok a koncerteken?

- Szerintem minden zenekarnak vannak bizonyos unásig játszott dallamai. Ha megkérdeznénk például a Csík zenekart, hogy szívesen játszák-e a legnépszerűbb számukat, a Most múlik pontosan-t, meglepődnék, ha az lenne a válaszuk, hogy igen. Nekünk ilyen az Oppádiridá című számunk, amit a közönség nagyon szeret, ezért nem nagyon lehet kihagyni a koncertekről. Ezt már annyiszor játszottuk, hogy a magunk szórakoztatására is belecsempészünk vicces részeket. Nem fukarkodunk a zenei poénokkal, amiket lehet, hogy észre sem vesz a közönség. Sokat segít, ha egymást tudjuk zeneileg hergelni a színpadon, viccelődni, fricskázni egymással.

- Ebben az örömteli színpadi-zenei együttlétben mekkora szerepe van annak, hogy együtt nőttetek fel? Te mindössze 16, Boda Gellért hegedűs pedig 17 éves volt, amikor elkezdtetek együtt zenélni.

- Nagyon sokat jelent, hogy ismerjük egymás történeteit, tudjuk, hogy mit szeret a másik. Ha mollos nótát játszunk például, akkor abba simán belefér a Kék osztriga dallama, ami a Rendőrakadémia című filmben szerepelt, amit mindannyian láttunk gyerekként. Ha ezt valamelyikünk bejátssza koncerten, akkor ott kezdődik a röhögés. Ha ez egy sessionzenészekből álló csapat lenne, akkor valószínűleg nem lenne ilyen oldott a hangulat. Nálunk is voltak tagcserék, de azt mindig úgy kommunikáltuk, hogy egy új, egyenrangú tag érkezett a csapatba.

Cimbaliband
Cimbaliband
Fotó: Zsolt Furesz

- A tíz év alatt nem is voltak olyan krízishelyzetek, amikor felmerült volna a megszűnés lehetősége?

- Voltak kisebb hullámvölgyek, de mindig is olyan lendületben voltunk, ami mindenen túllendített minket. Nagyon tudatosan gondolkodunk, tehát a mai napon is vannak már terveink 2017-re. Már az első 2-3 év után hosszú távra terveztünk és mindig is próbáltunk proaktívak lenni, hogy ne függjünk semmitől, hanem a saját magunk urai legyünk. Ezért is alakult úgy, hogy egészen 2015-ig nem tartoztunk semmilyen menedzserirodához, semmilyen menedzsmenthez. Szeretjük kézben tartani a dolgokat, mert valahogy így Cimbali az egész. Idén viszont már érettnek láttuk a zenekart arra, hogy úgy tudjunk a saját munkánk mellé állítani egy menedzsert, hogy az egy megélhetést biztosítson neki is.

- Nektek sikerült a külföldi piacra is kijutni, ami mindig egy vízválasztó egy zenekar életében...

- Nálunk az a szerencsés helyzet állt elő, hogy már a zenekar fennállásának második évében, 2007-ben zenéltünk Olaszországban. Ami később hozzásegített minket külföldi szereplésekhez, az az volt, hogy fölkerült a zenénk világzenei válogatáslemezekre, amiket Európa-szerte terjesztettek. Ilyen volt például a The Rough Guide to the Music of Hungarian Gypsies című album, vagy aktuálisan a World Music Charts Europe top 20-as listája, ami nagyon nagy öröm volt, mert egyedüli magyar zenekarként három hónapig fent voltunk rajta. Egyébként most a Buda Folk Band ugyanennek a listának az 5. helyén szerepel, drukkolunk nekik, mert mi is nagyon szeretjük a lemezüket. Ezek az albumok és listák nem csak a közönségnek, hanem a szervezőknek is szólnak, úgyhogy sokat segít egy-egy ilyen szereplés. Fontos még, hogy néha megjelenjünk külföldi sajtóban is. Lengyelországban például feltűnően sok felkérést kaptunk egy időben anélkül, hogy kifejezetten promótáltuk volna ott a zenekart. Kiderült, hogy valamelyik zenei szaklapban lehoztak egy cikket rólunk és innen jött három lengyel koncert. Legutóbb pedig a Budapesten megrendezett világzenei expó, a WOMEX volt kiemelt jelentőségű számunkra. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot külföldi szervezőkkel, akik a magyar berögződéshez képest teljesen másképp működnek. Fel kell venni az ő ritmusukat és akkor el lehet jutni külföldre is.

- Ezek a külföldi szereplések mit adnak nektek az ismertségen és a dolog anyagi hasznán túl?

- Azok a kultúrák, amikben pár nap erejéig tudunk élni, nagy hatással vannak ránk zeneileg is. 2014-ben például Isztambulban jártunk és azután sok törökös dallam került be a zenénkbe a magyar, román, bolgár, szerb és makedón ihletésű dalok mellé. A 2012-es japán fellépésből pedig a szakmai hozzáállás tekintetében is sokat tanultunk. Jelenleg körülbelül évi 120 koncertünk van, ami rengeteg munkát igényel a kommunikációtól elkezdve a marketingen keresztül. Szervezés szempontjából is sokat lehetett tanulni a japán munkamorálból.

- Mik voltak a legemlékezetesebb koncertjeitek?

- Az egyik ilyen a 2007-es taliándörögdi koncertünk volt a Művészetek Völgyében, ami az egyik első nagy fellépésünk volt. Nagy élmény volt népzenére pogózó embereket látni, amiben persze az elfogyasztott italmennyiség is nagy szerepet játszott, de ez az élmény hihetetlenül felspannolt bennünket és benzint adott úgy három-négy évre. A másik pedig az előbb említett japán koncertünk volt, ahol óriási örömmel fogadták a cimbalmot, a népzenét és úgy egyáltalán az előadásmódunkat. Volt egy számunkra kevésbé emlékezetes holland koncert, ahol pedig egy megrögzött holland rajongót szereztünk magunknak, aki miattunk kezdett el magyarul tanulni és állítólag a WC-n ülve Cimbaliband szövegeket fordít hollandra. (nevet)

- Mik a terveitek a közeljövőre nézve?

- Most például készülünk egy új lemezzel, amit november-december tájékán szeretnénk kihozni. Ennek a lemeznek az anyaga egyfajta megújulás lesz. Míg eleinte az volt a jellemző, hogy a népzenét tűzdeltük meg egy pici modernitással, addig most a bátyám és az én szerzeményeim kerülnek túlsúlyba, amiket népzenével spékelünk meg. Ez már a Vidámpark című lemezünkön is így volt. Mivel most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy fél évvel a lemez megjelenése előtt már kész van a zenei anyag, élőben tudjuk ezeket a számokat tesztelni a közönségen: nyáron a Szigeten és a VOLT Fesztiválon is elsütünk majd egy-két ilyen számot.

- Mire vagytok a legbüszkébbek?

- Én a fiatalság körében végzett indirekt munkánkra vagyok büszke. Ha csak a saját példámból indulok ki, én 16 évesen kerültem a zenekarba és 20 évesen már egy Európai Uniós programba tudtam berakni a zenekart, mert volt olyan renoméja a zenekarnak, nekem meg volt affinitásom az ilyen promóciós munkához. De nagyon sok fiatallal dolgozunk együtt. Állandó vendégünk például a hegedűs Solymosi Máté, aki 15 évesen játszott először velünk helyettesként, a dobosunkat pedig a most 15 éves Babos Lőrinc szokta helyettesíteni, aki már a Prima Primissima díjátadón is szerepelt velünk és Japánban is ő fog dobolni. A grafikusunk pedig egy 17 éves lány, aki a kreativitásával és a munkamoráljával sok profit kenterbe vert. A bátyámnak pedig 44 népzenész tanítványa van, akik a tévében is vállalják azt a véleményt, hogy libabőrös lesz a hátuk a népzenétől. Szerintem ez hatalmas dolog.

- Mi lesz március 5-én a program a Fonóban?

- Itt a Fonóban nyílik meg a Cimbali10 koncertsorozat, ami a 10 mínusz 1. évvel indul, ugyanis a vendégeink Pál István Szalonna és Karacs Gyula lesznek hegedűn és brácsán, akik az Állami Népi Együttes és a Szalonna és bandája zenészei. Ők fémjelezték a 2005-ös évet, amikor még nem volt Cimbaliband, de Bali együtt zenélt velük mind a két formációban. Vendégünk lesz a Fricska Táncegyüttes, akik a tánc nyelvén valami hasonlót próbálnak közvetíteni, mint amit mi, hogy nem ciki a néptánc és hogy lehet ezt egy picit modern elemekkel is ötvözni. A PásztorHóra lesz az előzenekarunk, akik a koncert után moldvai táncházat fognak tartani. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén!