Etelka, Aletta

Ismét a gyerekeknek hirdették meg a Fölszállott a pávát

2016.03.10. 15:47 Módosítva: 2016-03-10 15:47:53

Programkereső

A népzenei és néptánc tehetségkutatót az MTVA a Hagyományok Házával közösen negyedszer hirdeti meg.

A Duna televízión ősszel adásba kerülő műsorba a 6 és 14 év közötti gyerekek legfeljebb hét perces demófelvétellel és a kitöltött jelentkezési lappal nevezhetnek április 10-ig.

Fölszállott a páva sajtótájékoztató
Fölszállott a páva sajtótájékoztató

A jelentkezéseket négy kategóriában várják: énekes szólisták - énekegyüttesek, hangszeres szólisták - zenekarok, táncos szólisták - táncospárok és néptáncegyüttesek indulhatnak az érdeklődők. A részletes versenykiírás a Hagyományok Háza weboldalán érhető el.

Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke kiemelte: a Fölszállott a páva tavalyi gyermek versenyzői bebizonyították, hogy érdemes megőrizni és magas szinten művelni a magyar kultúrát és "mindenekelőtt azt, hogy érdemes magyarnak lenni úgy Zselickisfaludban, Kosteleken, Kolozsváron, ahogyan Budapesten is. Meggyőződésem, hogy a népművészetünknek nem a divatja jött el, hanem ismét az ideje. A közmédia eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ilyen gyermekek és ifjak váljanak az újabb nemzedékek példaképévé, igazi közszolgálat" - fogalmazott a főszerkesztő.

Hozzátette: az NKA idén összesen 90 millió forint címzett kerettel támogatja a Fölszállott a páva által életre hívott mozgalmat.

Fölszállott a páva sajtótájékoztató
Fölszállott a páva sajtótájékoztató

Kelemen László, a társszervező Hagyományok Háza főigazgatója hangsúlyozta: elindult egy folyamat szerte a Kárpát-medencében, amelynek köszönhetően fiatalok százezrei foglalkoznak népzenével, néptánccal. Hozzátette: nagyon nagy felelőssége van a közmédiának, hogy kultúránk, így a Kárpát-medence hagyományos kultúrájának a mai társadalmat is gazdagító, összetartó értékeit közvetítse, népszerűsítse. Ugyanakkor a Hagyományok Háza szakmai munkájával azért is felel, hogy mindezt Bartókék, Marzinék szellemében a lehető legmagasabb színvonalon tegye meg.

A Fölszállott a páva területi válogatóit májusban és júniusában tartják, a műsor zsűrijének elnöke pedig továbbra is Sebő Ferenc Kossuth-díjas művész lesz.

A sajtóeseményen részt vett Hoksz Attila, a műsor 2015-ös közönségdíjasa is, aki nagyon nehéz körülmények között él családjával és az volt az álma, hogy megoldódjon a lakhatásuk. Azért, hogy a család házat vehessen, a néptáncos fiúnak Borbás Marcsi műsorvezető 500 ezer forintot; Balogh Júlia a műsor vezető szerkesztője és férje, Csoóri Sándor költő szintén 500 ezer forintot ajánlott fel. Az OTP Bank támogatását, 1 millió forintot Bocskai István, a pénzintézet társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője adta át csütörtökön a dombrádi fiúnak, aki nyereményéből és a felajánlásokból megvalósíthatja tervét.

Fölszállott a páva sajtótájékoztató
Fölszállott a páva sajtótájékoztató