Árpád

Paul Cohen: "A zene különös, testen kívüli élmény"

2016.03.14. 09:14

Programkereső

Paul Cohen a tengerentúli jazz élet elismert alakja. A zeneszerzőként, sőt énekesként is jegyzett dobos által vezetett formációhoz március 19-én a Budapest Jazz Clubban régi barátja és zenésztársa, Tommy Víg csatlakozik vibrafonon.

- Hogy kezdődött a zenei pályafutása?

- Harrisburgben, egy kis pennsylvaniai városkában éltünk, nem messze New Yorktól. Egyszer egy barátunk nálunk hagyta a dobját és én elkezdtem játszani raja. Miután elvitte a hangszert, anyám tálain folytattam. Hogy ne szedjem szét az egész házat, a szüleim vettek nekem egy olcsó dobszettet.

13 évesen már saját zenekarommal jártam a vidéket. Sztenderdeket játszottunk. Apám sokszor magával vitt a klubokba, gyakran megfordultunk Eddie Condonnál New Yorkban, de a városunkban is sok kiváló zenész élt, akik ugyan a legjobb big bandekben játszottak, de a zenei pálya helyett inkább a nyugalmat választották.

Paul Cohen
Paul Cohen

15 éves koromban kerültem New Yorkba Henry Adlerhez, akinek a boltjában lógott a város majd' összes jazz-dobosa. A szüleimmel elértük, hogy Charlie Smith eljöjjön hozzánk Harrisburgbe tanítani. Smith dobolt azon a híres filmfelvételen, amin Parker és Dizzy a Hot House-t játsszák.

1955-ben Philadelphiába kerültem, történelmet tanultam a Penn-en. Az iskolai jazzbandák mellett olyan helyi nevekkel játszottam együtt, mint Jimmy Garrison és a Heath testvérek.

1956-ban egy hajóra mentem dobolni, de csak azért, hogy eljussak Párizsba. Ott ismertem meg Rene Urtreger-t, Pierre Michelot-t és Floris Nico Bunink-ot.

1958 nyarát New Yorkban töltöttem. Tony Scottot kísértem, de a szerencse összehozott Bill Evans-al, Kenny Burrellel, Wendell Marshallal, Ben Websterrel, Jeannie Burns-el és Gerry Mulligannel is, valamint olyan énekesek mögött is doboltam, mint Chris Connor és Carmen McCrae. Későbbi feleségemmel egy Jeannie Burns-koncert estéjén találkoztam a Harlemben.

- 1957 és 1960 között nyaranta megszervezték a Lenox School of Jazz elnevezésű nyári kurzust. Ez volt az első iskola, ahol híres jazz-zenészek tanítottak, egyszersmind ez volt a jazzoktatás alapköve. Ön az 1959-es Lenox ösztöndíjasa volt. Mesélne erről?

- Épp diplomáztam, úgy terveztem, hogy a Penn Law Schoolban tanulok tovább. Ekkor hallottam először a Lenox-ról. Elmentem Gunther Schullerhez és megmutattam, hogy dobolok. Felvett. Jimmy Giuffre zenekarába kerültem, napi hat órát próbáltunk. Heti három órám volt Max Roach-al és Herb Pomeroy big bandjében játszottam. A diákok közt volt Steve Kuhn, Ornette Coleman, Don Cherry és David Baker. Zoller Attilával jó barátok lettünk.

Esténként John Lewis-al, Percy Heath-el, Milt Jacksonnal és Dave Brubeckel jameltünk. A program szerint egyik este Ray Charles lépett volna fel, de lemondta a koncertet. Helyette Bill Evans, Donald Byrd, Jimmy Giuffre és én játszottunk.

Napközben zeneelméletet tanultunk Schullertől és Bill Russo-tól. A záró koncert 1959. augusztus 29-én volt, az erről készült felvétel legendás lett. A Lenox volt életem egyik legnagyobb élménye, nagyon szerencsés vagyok, hogy részese lehettem.

Paul Cohen & Friends: I Want You Back

Paul Cohen legutóbbi albumába ide kattintva hallgathat bele. 

- A Lenox után felfelé ívelt a pályája? Kik hívták játszani a következő időkben?

- Jogi egyetemre akartam menni, de nem volt szívem elhagyni a zenei világot. Akkortájt keresett meg Paul Bley, hogy alapítsunk triót. Én Steve Swallow-t javasoltam bőgősnek. A turnénak köszönhetően végül eljutottam egészen a Texas-i Dentonig, ahol Ed Summerlin zenekarába kerültem és atonális, free zenékkel kísérleteztünk.

- Mingus-nál is megfordult.

- Miután visszatértem New Yorkba, sokat koncerteztem. Egy este lementem meghallgatni Mingust. Végül úgy alakult, hogy felvett a zenekarába, mert nem volt elégedett a dobossal.

Charles egy jól megtermett, ijesztő ember volt, aki végig a fülembe ordítozott.

Emiatt képtelen voltam koncentrálni, és egy nap után kirúgott a zenekarból.

Ugyanebben az évben Gunther Schuller hívott el egy nagyszabású koncertre Eric Dolphy, Ornette és Bill Evans társaságában. Itt komplex, megírt anyagot játszottunk, de emellett improvizáció is volt. Ragyogó kritikákat kaptunk.

- Miért döntött úgy, hogy polgári hivatást választ ahelyett, hogy teljes egészében a zenének szentelné az életét?

- Nem szerettem utazni, kimerítő volt és veszélyes. A szakmának viszont fontos velejárója a turnézás. Amellett pedig biztos megélhetést akartam, ezért felvételiztem a New York-i egyetem jogi iskolájába, ami a Village-ben volt. Így maradhattam a városban. Továbbra is koncerteztem a Greenwich-i klubokban Ruby Braffal és Jimmy Rainey-vel. 1962-ben egy jogtanácsosi munkát mondtam le, mert elhívtak dobolni a Cape Cod szállóba.

- Játszott Archie Sheppel is. Mesélne erről?

- 1962-ben másodéves voltam, amikor felhívott Archie Shepp, hogy jöjjek stúdiózni aznap este. Lesznek sztenderdek, meg olyan számok is, amiket ott találunk ki. Akkorra már sok avant-garde zenésszel dolgoztam. Végül is felvettük a lemezt, ami kapásból négy csillagot kapott a Down Beat-ben. Utána sok koncertet játszottunk együtt Greenwich-ben.

- Mégis elhagyta New Yorkot. Miért?

- Feleségül vettem Isabelt, aki szintén jogász. Pennsylvaniába mentünk letenni a szakvizsgát. Ez idő alatt a harrisburgi barátok által jutottam zenei munkákhoz. A gyakornokság után Washingtonba költöztünk, ahol a Belügyminisztériumnál dolgoztam. 1968-ban ügyvezető lettem a Washingtoni Jogászok Civiljogvédő Szervezeténél.

1969-ben költöztünk Los Angelesbe. Az itteni főnököm szintén dobos volt, és beajánlott sok neves helyi zenészhez, ennek köszönhetően itt is tudtam játszani. A dobom mindig az autóban volt mikor ügyeket intéztem.

Mivel a lábdob nem fért be a csomagtartóba, azt magammal vittem a tárgyalásokra is.

- Milyen volt a Los Angeles-i jazzélet New Yorkhoz képest?

- Nem vettem észre különbséget, noha L.A.-ben nem volt annyi zenés hely. Az ötvenes-hatvanas években, New Yorkban rengeteg padlás volt ahol jamelni lehetett. Én is ott játszottam Lee Konitz-al, Don Ellissel. L.A.-ben nincsenek padlások, sok zenész a lakásában rendezte be a stúdióját. Így tettem én is 1972-ben. A jazz mellett itt sokszor játszottam bálokon. Kiváló helybéli muzsikusokkal hozott össze a sors.

"Visszanézve szinte lehetetlennek tűnik"

Tommy Viggel készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatja.

- Tommy Viggel is így ismerkedtek meg?

- Tommy-val és Miával 1982-ben találkoztunk. Később együtt dolgoztunk a Los Angeles-i olimpia egyik rendezvényén és a Vegas-i Four Queens-ben is. Dalszövegeket is írtunk filmekhez. Gyakran vendégeskedünk Tommy-éknál, mindig kiváló vacsorával és remek társasággal (például Benny Carter) várnak minket.

- Hogyan kapcsolja össze a jazz-zenélést az ügyvédi szakmával?

Zene az egész élet. A jogi eseteket úgy kezelem, mint a jazz-számokat. Dobosként meg tudom mondani, mikor kell szellősen játszani, vagy éppen sok improvizált fillt. Amikor tárgyalok, hallom, amit kimondanak, és érzem, amit nem. Ez a dobolásból jön.

Figyeljük meg Art Taylort: simán végigkíséri a kört, majd hirtelen rácsap a pergőre, jelezve a frázis végét. Tárgyal. A világ tele van jogi, politikai és személyes konfliktussal. Eltérő módokon oldhatjuk meg ezeket. A háború a legrosszabb verzió. A per békésebb, de drága. A kölcsönös megegyezés a legjobb alternatíva.

A jazz kötelezi a zenészeket arra, hogy figyeljenek egymásra, hogy kibontakoztassák egymás gondolatait. A jazz-zenész, mint egy mediátor, figyel és miután a másik befejezi a mondatot, azt mondja: „és”. Nem azt mondja, hogy „de”, sem azt, hogy „nem”. Így megszakadna a társalgás. A Pepperdine Law Schoolban többször tartottam előadást a triómmal. Putter Smith bőgős és Dave Koonse gitáros társalognak, így alkotnak zenét. A tárgyalás, a vitás ügyek megoldása ugyanígy zajlik.

Paul Cohen
Paul Cohen

- A dobolás mellett énekelni is szokott.

- 1985-ben kezdtem éneket tanulni. Mindig is szerettem énekelni, de nem dobolás közben, hiszen ha a time-ot ütöm a hangszeren, nem könnyű a témát megfelelően frazeálni.

Végül, sokévnyi gyakorlás után rájöttem, hogy ha úgy tekintek az énekre, mintha az is az egyik kezem lenne, képes vagyok a dallamot eltolni időben, és ezt lereagálni a dobon. Igazán különös, szinte testen kívüli élmény.

- Mesélne nekünk a kvintettjéről?

- Jane Getz a zongoristám, vezető session zenész és producer. Dolgozott Mingus zenekarában és később Sten Getz-el is (egyébként nem rokonok). Dale Fielder szaxofonokon játszik. Végzettsége szerint népzenekutató. Az egyik legfoglalkoztatottabb stúdiózenész Kaliforniában, emellett Pepper Adams zenéjének legnevesebb interpretálója. Bill Markus bőgőzik, szintén vezető sessionista, valamint Monk és Mingus műveinek legnagyobb ismerője.

- Kiket hallgat legszívesebben? 

- Philly Joe, Elvin, Blakey, Jeff Hamilton és Joe LaBarbera a kedvenc dobosaim. LaBarbera-hoz még ma is eljárok. A nyolcvanas években Freddie Gruberhez jártam, úgy vélem, ő a legkiválóbb tanár a világon. Miles Davis Blue Note kiadványai, Gil Evans-al közös albumai valamint a Jazz Messengers a kedvenceim. Ha pihenek, Bachot hallgatok. A kedvenc énekeseim: Chet Baker, Frank Sinatra, Mel Torme, Irene Kral és Carmen McCrae. Nagyon szeretem a mai kubai zenét is, a Los Van Vant és a Cubanismot.

- Mi a véleménye a fiatal zenészekről?

- Rajongok a fiatal zenészekért. Én annak idején a klubokban figyeltem a dobosokat, a maiak már egyetemen tanulnak zenélni. Mindig elámulok virtuozitásukon és érett muzikalitásukon. Matt Slocum, Kamasi Washington, Joshua Redman és Gerald Clayton a kedvenceim. Sokszor azt kívánom, bárcsak annak idején négy évvel hamarabb jutottam volna el a Lenox-ba.

- Járt már korábban is Budapesten? Miket fogunk hallani a koncerten? Fog énekelni is?

- Még nem voltam Magyarországon, izgatottan várom a látogatást. Fiatal koromban biztos voltam benne, hogy a legendás magyar víznek köszönhetően van annyi jó magyar jazz-zenész. A koncerten sztenderdeket fogunk játszani Tommy Vig hangszerelésében. Tervezem, hogy énekelni is fogok.

- Ma is praktizál még?

- Igen. A feleségem már nyugdíjba ment, ő Kalifornia állam bírója volt, ma mediátor. A lányom középiskolai osztályfőnök és van egy 16 éves fia. A fiam kiváló dobos lett, emellett partnerem a cégnél, amit 1992-ben alapítottam. Van egy öt éves kislánya, aki Big Babának szokott szólítani.