Gerzson

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna”

2016.07.19. 10:19

Programkereső

A kedd hajnalban elhunyt Somló Tamásra emlékezett zenésztársa, Presser Gábor.

Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt”

– fogalmazott. "1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve" - idézte fel Presser Gábor. Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni. 

Somló Tamás
Somló Tamás
Fotó: Mohai Balázs / MTI

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna.

Életét úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni, de nem mondta le,

mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek" - mondta Presser Gábor.

Somló Tamás életéről itt tudhat meg többet.