Bernát, Felícia

A szegényebb országokban gazdagabb a zenei tradíció

2016.07.30. 08:32 Módosítva: 2016-07-30 08:32:14

Programkereső

A Meszecsinka különös színfoltja a hazai zenének, álomból és szerelemből alkotott szőttes. A zenekar énekesnőjével, Oláh Annamáriával és a csapat zenei vezetőjével, Biljarszki Emillel beszélgettünk a most megjelent új album apropóján.

(eredeti cím: "Ez egy látomásról szól")

Az interjú a Port magazin augusztusi számában jelent meg. 

- Az új lemez mennyire hajtott végre finomhangolást a zenekar életében?

Oláh Annamária: Rengeteg próbahelyi felvétel van a telefonunkon, amelyek hétről hétre születnek, és van jó pár szám, amit már évek óta halogatunk, hogy majd egyszer rendesen megcsinálunk. Volt is egy terv a fejünkben, hogy milyen számok kerülnek rá a lemezre. Maradt pár hónapunk a stúdióig, azokat véglegesítettük volna. Végül máshogy alakult. Egyszerűen olyan dalok buggyantak ki belőlünk a próbákon, vagy olyan dalokat/szövegeket hoztam az idő alatt, amelyeket nem lehetett nem megcsinálni azonnal, hiába vártak ránk a már kiválasztott számok. Ezért hagytuk magunkat, hagytuk, hogy a számok irányítsanak, és azok az erők, amik épp uralkodtak bennünk és körülöttünk. Néhány dallal úgy vonultunk a stúdióba, hogy olyan lesz, ahogy aznap épp eljátsszuk. Voltak nehézségek, izgulás, de megérte, mert közben végig éreztük, hogy nagyon jó lesz.

- Milyen új ambíciókról, üzenetekről, spirituális tartalmakról árulkodnak a friss dalok?

OA:  A népdalok kivételével a szövegeket én írtam.

Nem írok sokszor, de most valahogy összegyűlt.

Sőt ezek közül egyik sem azért született, hogy dallá váljék, csak ki akartam magamból írni a dolgokat. Folyton ott motoszkáltak a fejemben, végül a próbákon elkezdtem énekelni, mondani a szövegeket, és akkor éreztem meg, hogy igazából nagyon is ide íródtak. Az önsajnálatból kitekintve láttam, hogy

nem csak én szenvedek, és ha továbbra is sajnálom magam, nem lesz jobb.

Észrevettem a felém irányuló támogatást, az erőt magamban, és elkezdtem figyelni, hallgatni az álmaimra, és rájöttem, hogy azok is tanítanak, és gyógyítani próbálnak. Ezt írtam le, és tudom, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Az álmainkból sokat tanulhatunk. A Hajnalban című számunk is úgy született, hogy csak elkezdtünk játszani, én meg elkezdtem szöveg nélkül énekelni ezt a népdalt. Csak később esett le, hogy egy látomásról szól. Ennek így kellett lennie.

- A külföldi pozíciótok mennyire erősödött az elmúlt években? Mik az ez irányú terveitek?

Biljarszki Emil: Kezdettől fogva sokat játszunk külföldön. A szomszédos országok és a hagyományosan erős Németország után jött az amerikai turné, jártunk Oroszországban, Dániában tartottunk workshopokat... Az elmúlt egy hónap alatt lezajlott egy bolgár-szerb és egy román-moldáv turné. Az új helyek a legizgalmasabbak, most Moldávia vezeti az élménylistát.

- Miként látod a világzene helyzetét, irányváltásait és benne a Meszecsinka helyét? Hogyan értékeled a WOMEX budapesti eseménysorozatát?

BE: Az egyszerűség kedvéért soroljuk magunkat a világzenébe, az utolsó lemezünket nem is tudom hova sorolni – szerencsére. A világzene nem más, mint a rockzene logikus folytatása. A rockzene az amerikai feketék népzenéje és a modern hangzás kereszteződéséből jött létre. A világzene sok egyéb kultúrát hozott elő a globális felszínre, és ez jó. Tanulságos, hogy a szegényebb országokban gazdagabb a zenei tradíció. A budapesti WOMEX sikeres volt, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl magyar zenekarokat hívnak mindenhova játszani. A zeneiparban lobbik érvényesülnek, és az erőközpontok nem itt vannak. A Meszecsinka a saját útját járja, megvan a helye, de a lelkek térképén nincs koordinátarendszer, így pontosabbat nem tudok mondani.

- A Meszecsinka egy szerelmespár zenéje. E z speciálissá teszi, hiszen intim tartalmakat is megszólaltattok.

OA: Ez mindig fontos tényező lesz, hiszen ha mi nem lennénk együtt, a zenekar se létezne tovább, mint ahogy meg se született volna, ha mi nem jövünk össze. A szövegek rólunk, rólam szólnak, azt írom le, ami van, amit érzek, és ez általában dallá formálódik. Ugyanígy teszi bele mindenki a saját érzéseit, csak a hangszereiken keresztül. Szoktunk duózni is,

ilyenkor érezhető az intimitás,

talán nagyobb mértékben kerül előtérbe a kapcsolatunk, vannak, akik pont ezért jobban szeretik a duót. A nagyzenekarnál is a közös rezgés adja az erőt, de azért az teljesen más, mivel négyfelé oszlik a kapcsolódás. De én Emil nélkül nem tudnék olyanokat művelni, mint amiket művelek. Fák nélkül a madarak sem tudnának szabadon szárnyalni.

- Mik a tervek? Merre tovább?

OA: Augusztus elején fellépünk Erdőbényén, a borfesztiválon, aztán Szicília, ősszel meg újra Németország és Hollandia, de szervezés alatt van még sok minden más is. Múlt héten mutattuk be az új lemezt a Kobuci Kertben, nagyon jó és előremutató koncert volt. Mostanra sikerült a közönséggel eggyé válnunk, és ez új löketet ad nekünk.