Pandora, Gabriella

Átadták a Népművészet Mestere díjakat

2016.08.20. 11:23

Programkereső

Tíz kiemelkedő alkotó kapta meg idén is a Népművészet Mestere díjat, amelyet a nemzeti ünnep alkalmából a Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat keretében adtak át augusztus 19-én a budai Várban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a díjátadón felhívta a figyelmet arra, hogy életművük tette méltóvá a kitüntetetteket arra, hogy a Népművészet Mestere díjban részesüljenek. Hangsúlyozta, hogy a Mesterségek Ünnepén is a hiteles, autentikus népi művészettel találkozhatnak az érdeklődők.

mester

A nemzeti ünnep előestéjén Népművészet Mestere díjat kapott Bartos Béla szűcs, a hagyományos népi szűcsmesterség, valamint a hímzés megőrzéséért, magas szintű műveléséért és Bujdosó Sándorné szövő, hímző, a bihari azsúrszövés, csipkeszövés, a bihari és partiumi göbös szőttes mintázás, úri hímzés, a debreceni női kisbunda és szőrhímzés hagyományainak megőrzéséért, ápolásáért és továbbadásáért.

mesterseh

Az elismerésben részesült Fazekas Ferenc fazekas, szakoktató négy évtizedes fazekasságban töltött munkásságáért, oktatói tevékenységéért és Füstös János (Füstös Ioan) nyugdíjas táncos, a Kallós Alapítvány nyári táborainak hagyományőrző tanára az erdélyi Mezőség néptánc-hagyományainak ápolásáért, a táncház mozgalom népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Díjat vehetett át Galánfiné Smidt Teréz szövő a magyar szőttes-hagyomány ápolásáért, az ősi és az új szövési technikák oktatásáért, a kézi szövés mesterségének továbbadásáért; Kerekes Endréné Radó Mária hímző a nyugat-dunántúli hímzések körében végzett kutatómunkája elismeréseként; valamint Mónus Béla fafaragó magas színvonalú alkotóművészeti tevékenységéért, a fafaragás mesterségének ápolásáért, továbbadásáért.

mestersegek 1
A Népművészet Mestere díjat a magyar népművészeti alkotómunka területén kiemelkedő művészi értékteremtő munka elismerésére, az eredeti népi hagyományokban felnőtt, azokat tehetségükkel, egyéniségükkel tovább gazdagító és tanítványoknak továbbadó népművészek számára alapították.

Kitüntették Hodorog András (Hodorog Andrei) furulyást a klézsei, moldvai csángó magyar furulyajáték, falusi hagyományok hiteles tolmácsolásáért és továbbadásáért; Jámbor István prímást az erdélyi, Küküllő menti hangszeres népzene hiteles tolmácsolásáért, továbbadásáért és átörökítéséért; valamint Szilágyi Ferenc énekes a Szilágyság népi kultúrájának szélesebb körű megismertetéséért.