Valér

Hetvenévesen szokta meg a színpadot

2016.11.11. 15:32

Programkereső

Évtizedekig rettegett a fellépésektől és folyamatosan versenyben volt Dylannel. Zsidóságát megtartva kezdte el gyakorolni a zent, végül követte szerelmét és múzsáját, Marienne-t.

Az 1934-ben született Leonard Cohen későn, harminckét évesen kezdett dalokkal foglalkozni. Előtte verseket és novellákat írt, sőt Kanada egyik legtehetségesebb művészének tartották. Mindig egy évtizeddel idősebb volt a hatvanas évek nagygenerációjának tagjainál, és még folyton öltönyben is járt. Ez utóbbit azzal magyarázta, hogy textilgyáros családból érkezett, ráadásul mire a farmer divatba jött, már túl volt a tinédzser évein, így sohasem érezte a magáénak ezt a viseletet.

25 évesen egy ösztöndíjjal jutott el Londonba, az itteni időjárás elől menekülve jutott el Görögországba, Hidra szigetére. Annyira beleszeretett az itteni egyszerű életbe, hogy 1500 dollárért vett egy házat, ahol sem folyóvíz sem elektromos áram nem volt. A szigetre nem hajthattak be autók, így öszvérháton és gyalog közlekedtek a helyiek. Cohen harmadik verseskötetén és egy regényen dolgozott váltakozó sikerrel és különböző drogokkal próbálkozott, hogy tudjon koncentrálni:

Görögországban a teraszomon ülve egyik kábítószeres trippen voltam a másik után és vártam, hogy lássam Istent”

- mesélte erről az időszakról évekkel később. ”Az eredmény általában durva másnaposság volt.”

[PINTEREST] 5825cc1731869

A szigeten találkozott Marianne Ihlennel, aki a múzsája lett. Olyan dalokat ihletett, mint a Bird on the Wire, Hey, That's No Way to Say Goodbye, és természetesen a So Long, Marianne. Cohen második albumának hátsó borítóján is egy, a hidrai házuk teraszán készült fénykép volt, ami a nőt ábrázolta egy szál törölközőben. Ihlen és Cohen kapcsolata a férfi sikereivel egyre jobban lazult és háttérbe szorul, azonban soha nem szakították meg teljesen a kapcsolatot. Idén júliusban egy közös barátjuk árulta el a zenésznek, hogy Marianne-nak rákja van és nincs már neki sok hátra. A hír hallatán Cohen búcsúlevelet írt egykori szerelmének:

Nos Marianne, eljött az idő, amikor tényleg mindannyian megöregedtünk és a testünk is darabokra hullik. Azt hiszem, nagyon hamar követlek. Tudd, hogy olyan szorosan mögötted vagyok, hogy ha kinyújtod a kezed, akár meg is érinthetsz. Tudod, hogy mindig szerettelek a szépségedért és a bölcsességedért, de ezt mondanom sem kell, hisz úgyis tudod. Most azonban szeretnék neked jó utat kívánni. Viszlát, öreg barátom! Végtelen szerelemmel, találkozunk útközben!" 

Marianne két nappal később hunyt el. Még öntudatánál volt, amikor Cohen levelét megkapta.

Cohen eleinte azért írt dalokat, mert íróként nem tudott megélni. Tehetségét az a John Hammond fedezte fel 1966-ban, aki öt évvel korábban Bob Dylant. Egy nap Hammond azt javasolta, menjenek fel Cohenhez és játssza el a dalait. A zenész ágyán ülve meghallgatta a Suzanne-t, a Hey, That's No Way to Say Goodbye-t és a The Stranger Song-ot. Amikor befejezte, Hammond elvigyorodott és csak annyit mondott. „Megvan.”

Néhány hónappal később a Columbia stúdióiban felvették Cohen első albumát. Az egyik dal után Hammond felkiálltott: „Vigyázz, Dylan! A két zenész közötti hasonlóságok nem álltak meg a közös felfedezőjüknél.

Dylan és Cohen egész pályájuk során rivalizáltak egymással.

Egy alkalommal Dylan megkérdezte kollégáját, hogy mennyi ideig tartott neki a Hallelujah megírása. „Két évbe” - hazudta Cohen, aki öt éven keresztül gyötrődött a dallal és tucatnyi különböző változatot írt belőle, mire elkészült a végső verzió. „Nagyon tetszik az I and I. Mennyi idő alatt írtad?” - kérdezett vissza Cohen. „Körülbelül 15 perc alatt” - vágta rá Dylan.

Leonard Cohen világ életében utált fellépni. Először 1967-ben lépett fel nagyobb közönség előtt, amikor Judy Collins felkérte, hogy játsszon a New York-i városházán egy vietnámi háború-ellenes tüntetésen és énekelje el a Suzanne-t.

Képtelen vagyok rá, Judy” - tiltakozott Cohen. „Meghalnék zavaromban.”

Collins végül meggyőzte, hogy álljon közönség elé, azonban a függöny takarásából látta, ahogy a férfinak remeg a lába. A zenész az első versszak feléig jutott, mormolt valami zavaros bocsánatkérést, majd lemenekült a színpadról. „Képtelen vagyok rá” - mondta. Végül a visszatértét követelő tömeg és Collins sikerrel jártak és visszament befejezni a dalt. Több ezer fellépés kellett hozzá, hogy ez megváltozzon. Már a hetvenes éveiben járt, mire sikerült otthon éreznie magát a színpadon.

Az idegességem abból ered, hogy nem vagyok olyan jó, mint amennyire szeretnék”

- magyarázta Cohen a The New Yorker újságírójának idén októberben adott interjújában. „Nem a Judy Collinsszal átélt alkalom volt az utolsó, amikor ezt éreztem.”

GettyImages-3287343
Fotó: Evening Standard / Getty Images Hungary

Cohen egy montreáli zsidó családból származott a vallás mindig fontos volt számára. Amikor elvonult egy zen kolostorba, sokan úgy értelmezték, hogy elhagyta a zsidó hitét.

Senki sem megy zen kolostorba turistáskodni”

- magyarázta az interjúban Cohen. „Vannak, akik megpróbálják, de körülbelül tíz percig bírják, mert ez egy nagyon szigorú életforma. Hajnali fél háromkor kelsz, a tábor háromkor ébred, de neked addigra meg kell gyújtanod a tüzeket a zendoban. A házakban csak naponta pár órára van fűtés. A rosszul ácsolt ajtók alatt besüvít a hó. A nap egyik felében havat lapátolsz, a másik felében a zendoban ülsz. Szóval bizonyos értelemben megkeményíti az embert. Még akkor is, ha a lelki aspektusa vitatható. Segít, hogy az ember kitartóbb legyen és rávilágít, hogy a nyafogás a legkevésbé megfelelő válasz a szenvedésre. Ezen a szinten nagyon hasznos tapasztalat.”

Allen Ginsberg egyszer megkérdezte Cohent, hogy tudja összeegyeztetni a zsidóságát a zennel. Cohen azt felelte, hogy nem keres új vallást, nagyon elégedett azzal, ami van neki: „A zen nem említi Istent, nem követel bibliai odaadást”. Számára a zen sokkal inkább egy szabályrendszer, mint vallás, a vizsgálódás gyakorlata. „Azért vettem fel a szerzetesi csuhát, mert az volt Roshi iskolájának egyenruhája” - magyarázta, azzal érvelve, hogyha Roshi a Heidelbergi egyetemen tanítana, akkor ő németül tanult volna és Heidelbergbe költözik.

A korai éveivel és az írással kapcsolatban is szkeptikusan nyilatkozott a svéd televíziónak adott egyik interjúban: 

Még mindig elfirkálgatok. Szerintem mindenki elbukik a szakmájában. Amikor az ember megismeri a hagyományokat és hogy kikkel van versenyben, onnantól nehéz úgy kijönnie a dologból, hogy azt érezze, valóban elért valamit"

- magyarázta a riporternek. "Csak boldog, hogy képes végezni a dolgát. De nem tudja becsapni magát abban a tekintetben, hogy hol is a helye a hatalmas hagyományban. Összességében olyanokkal áll szemben, mint a Shakespeare, Homérosz és Dávid király".

"James Joyce nem halt meg, Montrealban él, és Leonard Cohennek híják" - idézett a riporter egy Cohen írói munkásságát méltató kritikát.  "Nem hiszem, hogy ezt írják majd a sírkövemre" - hárított a zenész. "Serge Gainsbourg aki ebben a bárban ivott annak idején, akit költőként definiáltak, azt mondta: »Nem vagyok költő.« És megkérdezték tőle: »Hát akkor micsoda?« Azt felelte: »Egyfajta álköltő«. És úgy gondolom, hogy ez egy elég jó meghatározás.

Mindig úgy gondolok magamra, mint kismesterre. Ez nem valamiféle álszerénység. Ez a pontos értékelése a munkámnak ahhoz képest, amilyen munkák korábban születtek" - összegzett.

Turnéra már nem készült, de még voltak tervei az októberi interjú tanúsága szerint: „Közel sem fejeztem be mindent. Néhány dolgot igen, de nem tudom, mennyire leszek még képes, mert jelenleg csak nagyon mély fáradtságot érzek... Előfordul, hogy le kell feküdnöm. Nem tudok már zenélni és a hátam is egyre rosszabb. Ami a lelki dolgokat illeti, azok, baruch Hashem – hála istennek – a helyükre kerültek bennem, amiért hálát adok” - jelentette ki.

„A halál közelsége nagy változást jelent számomra. Rendszerető fickó vagyok, szeretem elvarrni a szálakat, ha van rá lehetőségem. Ha nem lesz, az is rendben van, de természetem szerint befejezem a dolgokat, amiket elkezdek” - magyarázta a riporternek. Majd hozzátette:

Felkészültem a halálra. Remélem nem jár egy kellemetlenséggel. Részemről csak ennyit szeretnék”.