Gerzson

A meglepetésekről fog szólni az idei Zsidó Művészeti Napok

2017.04.01. 17:44

Programkereső

Szokatlan színpadi helyzetekben láthatunk közismert színészeket, énekeseket, zenészeket és írókat május 6. és 14. között a második Zsidó Művészeti Napokon, ami ezután a ZSIMÜ becenevet fogja viselni. 8 nap alatt 15 helyszínen 24 különleges koprodukció várja a közönséget.

Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László közös, 57 ember című estjén „egy zenész dalszerző prózaíróként, egy prózaíró pedig zenészként és dalszövegíróként is bemutatkozik” - mondták a sajtótájékoztatón. Az est során Grecsó Krisztián Jelmezbál című regényének egyik fejezetéből kiindulva egy faluból elhurcolt 57 ember megszakadt történetét, a hazatérés mikéntjét mesélik el dalokon és prózai szövegeken keresztül.

Az apáról fiúra című esten két apa-fia páros, két muzsikus és két író – Dés László és Dés András, illetve Závada Pál és Závada Péter – hoz létre egy zenés irodalmi estet. Ők nem először játszanak együtt, a Katona József Színház Összhang című estjén is együttműködtek már hasonló formában. Mint Dés László fogalmazott, Závada Pál „nótáskedvű ember”, így jó eséllyel ő is dalra fakad majd.

A tánc műfaját mások mellett a Kulcsár Noémi Tellabor képviseli a fesztiválon, akik A nagy Gatsby című produkciójukat kifejezetten a ZSIMÜ kérésére újították fel. Ennek egyik főszereplője Ullmann Mónika, aki elárulta: nagyon örül a szerepnek, mert -bár a Táncművészeti Főiskolán végzett és csak később fordult a színművészet felé- táncos képességét eddig nem igazán volt alkalma kiaknázni a színpadon. Azt is elmondta, hogy az előadáshoz egy DJ szolgáltatja a zenét élőben, erre reagálnak, improvizálnak élő előadásban a táncosok.

Emellett a DART kortárstánc társulat is fellép, akik Baudelaire A romlás virágai című verseskötetéből inspirálva reflektálnak a táncon keresztül a társadalom és a politikai hatalom viszonyára. Ők jó kapcsolatban állnak a világhírű izraeli Batseva tánctársulattal, akik GAGA-workshopot tartanak majd, amin az Ohad Naharin által kifejlesztett improvizációs technikába lehet majd belekóstolni. 

A Jiddish jazz a Broadwayről című esten Szőke Nikoletta és Takács Nikolas lépnek fel közösen, akik 2015 óta dolgoznak együtt. Mint Szőke Nikoletta fogalmazott, ritka eset az övéké, amikor két ilyen, saját arculattal és stílussal rendelkező énekes szólista egyenrangú társként tud együttműködni a színpadon. Műsorukban világklasszis dalok hangzanak majd el olyan zenészek közreműködésével mint Szakcsi Lakatos Róbert, Barcza Horváth József, Fenyvesi Márton, Czibere József és Balogh László. 

A fesztiválon fellép Csordás Klára Párizsban élő mezzoszoprán Nógrádi Gergellyel, a budai Frankel zsinagóga főkántorával, aki különleges hangja miatt „a zsidó Pavarotti” becenevet kapta. Szeretsz engem? című dalestjükön a Brodway és a West End világhírű zsidó zeneszerzőinek örökzöldjei csendülnek fel. Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián Játékok és szerelmek címen szervez közös zenés-irodalmi estet, amin 13 dal és 13 történet szólal meg 13 különböző játék köré felfűzve.

Idén is jelen lesz a rendezvényen a Budapest Bár, akikhez négy saját énekesükön túl Jordán Adél és Ónodi Eszter csatlakozik. Először lép fel a rendezvényen az Óbudai Danubia Zenekar, akiknek programján Mendelssohn darabok szerepelnek. A koncertet a Thessalonikiben szervezett nemzetközi Mendelssohn karmesterverseny győztese, Anton Shabuhov vezényli.

A rendezvényen nagy teret kap a swing műfaja. Szűcs Gabi Hegedűs D. Gézával közösen készít egy teljes új programot. Shoo Shoo Baby című estjükön a második világháború swing dalain és az azokhoz fűzött irodalmi kommentárokon (Brecht, Thomas Mann, Radnóti, Szép Ernő szövegein) keresztül beszélnek erről az időszakról. Nem hiányozhat a ZSIMÜ-ről a Budapest Klezmer Band sem, akik klezmer swinget játszanak és egy készülő új musicalből adnak elő részleteket a tőlük megszokott dinamizmussal.

Hábetler András Bácskai Juli Pszichoszínházával együttműködve a PszichOpera című műsorban a klasszikus operaáriákat helyezi át egy új kontextusba, pszichológiai szempontból értelmezve a szituációt. Kiderül majd, mit kompenzál Don Giovanni a hódításaival és hogy mi lenne Carmen sorsa, ha nem hal meg olyan hamar.

Fellép a brit Rythm magazin által a világ legjobb kézi ütőhangszeresének választott Horváth Kornél és a Londonban élő dobos, Dörnyei Gábor közös formációja, a tHUNder duó, akik a közönség bevonásával mutatják majd be a ritmus mágiáját.

Szirtes Edina Mókus és a zenészként, zeneszerzőként is egyre aktívabb Keresztes Tamás közös műsora az Ölelő koncert címet kapta. Mókus a sajtótájékozatón úgy fogalmazott, „Mint ahogy a Jiddish Mamma óvja gyermekét a széltől is, úgy szeretnék megölelni a szíveket zenéjükkel, hogy azok jobbak legyenek”. Műsorukban részletek hangzanak el A zsidó anyák soha nem halnak meg című regényből, aminek szerzője, Natalie David-Weill olyan zsidó származású géniuszok anyjainak beszélgetését képzelte el, mint Freud, Proust, Einstein, Romain Gary, Albert Cohen, Woody Allen és a Marx-fivérek.

Schell Judit meglepetését tolmácsolta, amikor elmesélte, hogyan kérte fel őt László Boldizsár egy közös est létrehozására. Schell Judit ezen az estén kilép komfortzónájából, amikor tangó és latin stílusban énekel László Boldizsárral jiddis és egyéb slágereket.

A Shalom, Mr. Berlin! Című programon Alföldi Róbert, színművész, Náray Erika színész-énekes és Udvaros Dorottya színművész az orosz származású amerikai zeneszerző és szövegíró Irving Berlin életét és pályafutását mutatja be jazzdalokon és szövegeken keresztül.

Jószéf Amrani, Izrael magyarországi nagykövete is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki arról beszélt, hogy a fellépő művészek bemutatják a zsidó kultúrát, életet és hagyományokat, de a programot tekintve ennél többről van szó, kulturális tapasztalatcsere valósul meg. Minden kulturális együttműködés hidakat épít - hangsúlyozta.