Szilárda

„Mindig is kilógtam a dobosok közül”

2017.09.19. 10:21

Programkereső

Balázs Elemér dobos-zeneszerző a hazai jazz-élet egyik legmeghatározóbb alakja. Idén ünnepli 50. születésnapját és pályájának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeptember 23-án nagy koncerten lép fel a MOMKultban, felidézvén pályájának különböző állomásait zenésztársaival.

- A kerek évfordulók összegzésre kényszerítenek téged?

- Korábban nem hittem abban, hogy ez bármiféle fordulópontot jelent egy ember életében. De amikor elérkezett a születésnapom, augusztus 16., utána napokig kóvályogtam. Jött az összegzés, és azt kell mondjam, hogy csak pozitív dolgok jutottak eszembe.

Tehát ha még egyszer lenne lehetőségem elölről kezdeni a pályámat, akkor mindent ugyanígy csinálnék.

Rengeteg olyan dolgot kaptam az élettől, amitől boldog vagyok. Sok embernek kívánom, hogy hozzám hasonlóan azt csinálja, amit szeret, úgy, hogy közben tud adni és kapni is.

- A Balázs Elemér Group zenéje annak ellenére nem nevezhető dob-centrikusnak, hogy te vagy a zenekarvezető. Ez valamiféle szerénységből adódik?

- Én dobos vagyok, de az csak egy eszköz. A zene részeként tekintek magamra, ami azt jelenti, hogy egy egységes hangképbe szeretnék beleilleni.

Megtalálni a helyed a zenében, ez a legfontosabb.

Úgy gondolom, minden olyan műfajban, ahol egymásra vannak utalva a zenészek – legyen szó jazzről, komolyzenéről, vagy népzenéről – ez az egyik legfőbb szempont. 

- Mit gondolsz arról a vádról, hogy a jazz egy elmagányosító műfaj, ahol sok zenészegyéniség egymás mellett próbálja kifejezni önmagát, befelé nézve, figyelmen kívül hagyva a nézőt?

- Nem magunknak játszunk, hanem egymásra figyelünk. Ennek a félreértelmezésnek inkább az lehet az oka, hogy sokszor olyan bonyolult a zene, hogy azt már nehezen tudja befogadni a közönség. Egyébként szerintem mindegy, hogy a zenésztársaknak vagy a közönségnek játszol: a lényeg, hogy ott, abban a pillanatban adsz és alkotsz valamit.

- Pat Metheny azt mondta rólad, hogy a világ egyik legjobb dobosának tart. Ilyen kapcsolatokkal és sikerekkel a hátad mögött nem gondolkoztál nemzetközi karrierben?

Igazság szerint itthonról elértem mindent. Megvan a nemzetközi karrierem, bejártam a világot.

Voltam Amerikában a saját zenekarommal és előtte az öcsém formációjával, az East Gipsy Banddel is, valamint Tim Ries világhírű szaxofonossal. Játszottam a legnagyobb jazzklubokban és -fesztiválokon, a Blue Noteban, a Jazz Standardban, a Smallsban, az Ottawai, a Detroit-i jazzfesztiválon és még sorolhatnám. Örülök, hogy itthon maradtam.

- Amikor külföldön játszotok, felismerik a zenétekben a kelet-európaiságot?

- Most legutóbb a népdalos anyagot (Magyar népdalok című 2005-ös BEG-lemez – a szerk.) játszottuk az USA-ban, ami már csak azért is különleges és összetéveszthetetlen, mert magyarul énekelnek benne az énekeseink. Egyébként a jazz egy nemzetközi nyelv, amit minden jazz-zenésznek beszélnie kell Kínától Magyarországig. Ez olyan, mint az angol: a kiejtésed eltérhet a többiekétől, de attól még jól meg kell érteni egymást.

Ha pedig nem a saját zenédet, hanem mondjuk jazz-standardeket játszol, a legnagyobb elismerés, ha azt hiszik, hogy amerikai vagy, ahogy az velem is számtalanszor megesett.

Ha ilyenkor megkérdezik, hogy honnan jöttem, jó érzés azt mondani, hogy Budapestről, Magyarországról.

- Tekintve, hogy a zenekarban mindig van egy férfi és egy női énekes, az ő személyiségük, hangjuk nagyon meghatározza a BEG arculatát. Szőke Nikolettát nemrég Kiss Flóra váltotta a zenekarban Szakonyi Milán mellett.

- Most szokatlan módon egy meghallgatás során választottuk ki őt az énekesi posztra. A híre megelőzte őt, sokan dicsérték, és nekem is nagyon megtetszett a hangja. Tervezünk is vele felvenni egy új lemezt, ezt novemberben fogjuk elkezdeni.

- A zenekar legfiatalabb – nem hivatalos – tagja a fiad, Ifjabb Balázs Elemér, aki már az előző, Örök szerelem című lemezre is írt négy saját intrót. Hogy kell elképzelni az apa-fiú viszonyon belül a mester-tanítvány kapcsolatot?

- Képzeld el, hogy nálunk minden nap zenehallgatás, gyakorlás, próbálás zajlik – ő ebben nőtt fel. Már 2-3 évesen odaült a dobomhoz kalimpálni. Először azt hittem, hogy dobos lesz, de mindenféleképpen szerettem volna őt beíratni zongorázni, mert az a legátfogóbb hangszer: megtanulja rajta a harmóniakezelést, a függetlenítést és nem mellesleg két kulcsban olvasni, ami sokat számít. Ahogy elkezdett zongorázni, azonnal élvezte, jöttek a sikerek és akkor már megfertőződött. De ezt egyébként csak szenvedélyből lehet művelni, hiszen képtelenség napi 4-5 órákat gyakorolni kényszerből.

- Mennyire szeretnéd őt irányítani?

- Az a fontos, hogy a saját útját találja meg. Egyébként ebben jól halad: tud improvizálni, és a zeneszerzés felé is kacsintgat, nem is akárhogy. Egyelőre csak azért izgulok, hogy találja meg a megfelelő közeget és zenésztársakat, mert egyelőre különcnek számít a a kortársai között azzal, hogy tizenhat évesen szabadidejében Stravinskyt és Bartókot hallgat.

- Ha választani lehetne egy zenetörténeti kort, amikor szívesen éltél volna, vagy pedig egy muzsikust, akinek a bőrébe bújnál, akkor mit felelnél?

- Igazság szerint nagyon szívesen élnék a barokk, vagy kései reneszánsz időszakban. Ott kegyetlen dolgok történtek, akkor kezdődött minden. Gesualdótól, Händelen át, Carpentierig fantasztikus zeneszerzők alkottak akkor, bármelyikőjükkel szívesen cseréltem volna. Akkor biztos játszottam volna csemballón, vagy viola de gambán, valami akkori hangszeren.

- Azt hittem, dobost fogsz említeni.

- Á, nekem a dob csak egy eszköz! Azt meg kell tanulni, jól játszani rajta, de aztán el kell felejteni. Zenében kell gondolkodni.

- Sokan évekig keresik a rájuk jellemző soundot. Rád ez nem igaz?

A sound te magad vagy, ahogy megütöd a hangszert. De teljesen mindegy, hogy milyen a sound: ha nem válsz részévé a zenének, akkor öncélúvá válik.

Tehát engem soha nem érdekelt az, hogy dobos vagyok. Emiatt mindig ki is lógtam egy kicsit, engem sok dobos nem szeret. Velem ugyanis nem tudnak elbeszélgetni arról, hogy milyen bőrt vagy lábcint használok, mert engem ez nem érdekel. Csak azt szeretném, hogy akikkel játszom, jól érezzék magukat velem.

- Láthatóan sokan érzik jól magukat veled, már csak a születésnapi koncerteden fellépő vendégzenészek számából ítélve is.

- a 40. születésnapi koncertem maratonira sikerült, négyórás volt. Ott a múltidézés tette ki a koncert nagy részét, most inkább a jelenre koncentrálok. Azokat hívtam meg ünnepelni, akikkel jelenleg játszom az aktuális formációkban. Így is több mint 30-an leszünk, köztük Dés Lászlóval, Szakcsi Lakatos Bélával, Szulák Andreával, Malek Andreával, Szőke Nikivel, Oláh Kálmánnal és Babos Gyulával. Nagy örömmel várunk mindenkit!