Auguszta

„A pályakezdő zenészek helyet kérnek”

2017.10.20. 13:29

Programkereső

Október 17-én közleményben jelentette be a Nemzeti Kulturális Alap, hogy a jövőben Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként fut tovább a három éve indult, komoly szakmai sikereket maga mögött tudó Cseh Tamás Program. Az Alappal az elmúlt hetekben egy klip támogatás kapcsán is sokat foglalkozott a sajtó és a közösségi média. Az NKA alelnökét, Lőrinczy Györgyöt arra kértük, tegyen rendet a fejekben.

- Hogy került egyáltalán szóba, hogy megváltozzon a Cseh Tamás Program neve?

- Bár köztudott, hogy nem voltam jelen a CSTP 2014-es indulásakor, hiszen ez év májusától vagyok az NKA alelnöke, de pontosan tudom, hogy azok, akik életre hívták a programot és kitalálták a név használatát, mindezt Cseh Tamás páratlan munkássága iránti tiszteletből tették. A program minden várakozást felülmúlóan sikeres lett. Az elmúlt hónapokban az ötletgazdákban felmerült a kérdés, vajon nem nőtte-e ki azokat a tartalmi és műfaji kereteket, amiket az induláskor meghatároztak. A Cseh Tamás-örökség kezelői és az egykori művésztársak többször is felvetették, hogy a program kedvezményezettjei olyan zenészek legyenek, akik a századvég vitathatatlanul megkerülhetetlen, emblematikus alkotójának szellemében, az általa kijelölt művészi úton haladnak tovább.

Lőrinczy György
Lőrinczy György
Fotó: Bíró András

A Nemzeti Kulturális Alap vezetése Balog Zoltán miniszter úrral, az NKA elnökével és velem teljes egyetértésben viszont úgy vélte, hogy nem szűkíthetjük le a támogatást. A feladat a fiatal tehetségek széles körű mecenatúrája zenei műfajoktól, irányzatoktól és stílusoktól függetlenül. A cél, hogy jó zenék szülessenek, az ifjú előadók lehetőségeket kapjanak, és ismét fellendüljön a klub- és fesztiválélet. Ezért a hozzátartozókkal egyeztetve a névhasználati szerződés lejárta előtt úgy döntöttünk, új nevet választunk, ami nem köthető egyetlen alkotó személyéhez. A „hangfoglaló” szó jelentése sokrétű, kifejezi mindazt, amire a program hivatott, hiszen

a pályakezdő zenészek helyet kérnek és a támogatásnak köszönhetően kapnak is térben, időben és az éterben.

- Hogyan tovább?

Hangfoglaló Program

- Természetesen lesz egy átmeneti időszak. Azok a projektek, amelyekről még a névváltoztatás előtt született pozitív döntés, tovább viszik a korábbi nevet. A Hangfoglaló Program első nyilvános eseményére jövő héten kerül sor, amikor is október 26-án az A38 hajón kihirdetjük az Induló Előadói Alprogram és a Klubtámogató Alprogram nyerteseit. Az új logó már elkészült, hamarosan él az új domain név, az aktuális tartalmak addig a jelenlegi, jól bejáratott felületeken érhetőek el. Azt szeretnénk, ha a váltás újabb lendületet adna a támogatási rendszernek és ezen keresztül a hazai könnyűzenének. Lényeges ezen a ponton hangsúlyozni, és egyúttal köszönetünket kifejezni, hogy Cseh Tamás örökösei mindvégig támogatták a programot és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül engedélyezték a név használatát.

Szeretném egyértelműen megelőzni azon híreszteléseket, hogy ennek a változásnak a hátterében bármiféle anyagi vita állna.

Ez kifejezetten egy szakmai és művészi kérdés.

- Az elmúlt héten nagy vihart kavart az NKA támogatásával készült ByeAlex és Majka klip. Egyáltalán, miért pályázik két ilyen felkapott előadó támogatásért az Alaphoz?

- Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, hogy a saját jogdíjaik egy részét kapták vissza. Fontos tisztába tenni, hogy a könnyűzenei támogatások nem az NKA elsődleges bevételeiből, vagyis nem az egyéb művészeti ágaktól vonnak el pénzeket. Az Alap fő bevételi forrása, a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelően, az ötöslottó szerencsejáték adójából származik. A Könnyűzene Kollégiuma és a Hangfoglaló Program nem ebből gazdálkodik, hanem az Artisjus által kezelt jogdíjak újraosztásáról rendelkező, 2013-ban megszavazott törvény alapján az üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő 25%-át fordítja a műfaj támogatására. Az NKA-n belül két kollégium foglalkozik a könnyűzenei pályázatokkal. A Könnyűzene Kollégiuma elsősorban a már befutott előadókat helyezi előtérbe. Mivel a jogdíjakból befolyó összegek jelentős részét a már sikeres, népszerű előadók „termelik meg”, nem lenne korrekt, ha ők nem részesülhetnének támogatásban. A Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Ideiglenes Kollégiuma viszont kifejezetten a fiatalokra, az induló zenekarokra és a klubéletre koncentrál, illetve egyes zenekarok külföldi indulását támogatja. Tehát pregnáns különbség van a két kollégium tevékenységi körében.

- Nem érzik úgy, hogy a klip kapcsán a közvélemény egy markánsabb állásfoglalást várt volna?

- A nagymamám mondása volt, hogy a kiömlött tejbe ne sírjunk bele, mert van már abban elég víz... Általában úgy állok hozzá a problémákhoz, hogy az érdekel, hogyan lehet továbblépni, újragondolni a dolgokat. Ebben az esetben olyan döntéseket hozni a jövőben, amik a társadalom széles rétege számára elfogadhatóak. 2017-ben,

a mai napig, közel tízezer pályázat érkezett be hozzánk,

amiből több mint négyezer kapott támogatást. Ebből ezzel az eggyel kapcsolatban fogalmazódott meg ilyen erős ellenérzés. Szerintem ez nem rossz arány. De nem akarok cinikusnak tűnni, természetesen azt szeretnénk, hogy a jövőben egy ilyen se legyen. Ezért összehívtam a Könnyűzene Kollégiumát, hiszen a döntéseket ők hozzák, nem én és nem a miniszter úr, ahogy azt sokan vélelmezik, (bár természetesen a felelősséget nekem kell vállalnom), hogy döntsenek: esetleg visszavonják-e a megítélt támogatást, illetve nézzük át, a következő kiírásokban hogyan lehet megelőzni az ilyen hibákat.

Végig kell gondolni, hogy szükséges-e esetleg további dokumentumokat is bekérni a pályázatokhoz.

Ugyanakkor pontosan tudom, hogy nagyon érzékeny a határ: ki érzi úgy, hogy ez a megfogalmazás már az obszcenitás kategóriájába tartozik, és ki az, aki nem. A kortárs művészet, sokszor az adott korban megbotránkoztató módon, de mindig is erősen foglalkozott és foglalkozik a szexualitással és az erotikával. Lehet, hogy most egy lavinát indítok el, de könnyen lehet, hogy másnak épp egy általunk is támogatott, adott esetben a szakma és a közönség által is elismert színházi előadás, szépirodalmi mű esetleg képzőművészeti alkotás sérti az érzékenységét. Nem egyértelmű tehát ennek a kérdésnek a megítélése. Ezért is nem adtunk ki ennél keményebb közleményt. Szerintem ez nem etikai, inkább szakmai kérdés.

Ha a saját véleményem is érdekli, elmondhatom, hogy szövegét tekintve nem ízlésem ez a szám. Egyébként pedig egy olyan előadóról van szó, aki az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselte egy nemzetközi megmérettetésen, a köztévé által közvetített eseményen. Tehát amikor a kurátorok a támogatás mellett döntöttek, nem is gyaníthatták, hogy esetleg ilyen problémák merülnek fel a születendő számmal. Komoly és mindenképp gondolkodásra ösztönző az a kérdés, hogy egy művészetet támogató szervezet meddig mehet el a kikötések és feltételek meghatározásában, mikortól számít mindez cenzúrának? Producerként, a kultúrában mozgó kommunikációs szakemberként van még egy problémám. Úgy vélem, a támogatás mértéke (az 1 milliós klipet 100 ezer Ft-tal, vagyis 10%-kal támogatta az NKA – a szerk.) nem indokolta azt a hangsúlyos NKA megjelenést, ami a klip elején látható. Ez is egy technikai hiba, amit ki kell javítanunk, bár ez nem változtat azon a tényen, hogy függetlenül az összegtől, ha valamit támogatásra méltónak tartunk, annak a felelősségét is vállalni kell.