Luca, Ottilia

Klippremier – Cymbal Rush: Former

2017.10.27. 13:49 Módosítva: 2017-10-27 13:49:45

Programkereső

A 2016-ban fiatal jazz-zenészekből alakult Cymbal Rush zenekar videóklipje légies, áttetsző és mégis karcos, mint maga a zene, amihez készült. Bemutatjuk a zenekart.

A Cymbal Rush első koncertjét a 2016-os Sziget Fesztiválon adta, de a 2017-es Jazz Showcase-en is hallhattuk őket, ahol nemzetközi zsűri előtt mutatkoztak be. Hangképükben és szövegeikben egyaránt tetten érhető a provokatív, komfortzónából kimozdítani vágyó attitűd. Tagjaik között ott találjuk a bátor és kísérletező kedvű énekest, Kész Petrát, akit többek között a Junior Prima díjas Tárkány Művekből és a Crème de la Popból ismerhetünk. A billentyűs Vikukel Dániel saját szerzeményeiből készült lemezét a Silence Fictionnel a Zeneakadémián mutatta be Binder Károly és Borbély Mihály közreműködésével, de állandó tagja a Maszkura és a Tücsökraj, Varga Viktor és A Nő Illata produkcióknak is. A dobos Földesi Attila a Maszkura és a Tücsökraj, Crème de la Pop és a Farkas Gábor Gábriel zenekar dobosa, emellett ismerhetjük a Senganalenga, Sugarloaf, Jazz Steps és a Budafok Big Band formációkból is. A bőgős, basszusgitáros Kiss Diánát hallhatjuk a Szeder zenekarban és a Pázmándi Gergely Trióban is.

„Megkérdőjelezhetetlenül eredetinek lenni”

Villáminterjú Vikukel Dániellel

- A szerzeményeitekben erősen tetten érhető a saját hang keresése. Mi a zenei ars poeticátok?

- Nagyon fontos számunkra, hogy a zenénk teljes mértékben a miénk legyen, saját élményekből táplálkozunk mind a szövegek, mind a zenék írásakor.

Arra törekszünk, hogy megkérdőjelezhetetlenül eredetik, hitelesek tudjunk maradni stílusirányoktól függetlenül, művi eszközöktől mentesen.

Igyekszünk olyan zenét játszani, amely nem feltétlenül kategorizálható be. Rengeteg kihívást jelent fiatal zenekarként elindulni, de bízunk abban, hogy ha hitelesen tudjuk képviselni magunkat a zenénken keresztül, akkor egyre több lehetőség tárul elénk.

- Mindannyian jazz tanszakot végeztetek, de számos más stílus hatása is érezhető a zenéteken. Kik inspirálnak, kiket hallgattok szívesen?

- Mindannyiunkat a zenei nyitottság és széles perspektíva jellemez, ezért is dolgozunk együtt. Minél többféle zenét hallgatunk és játszunk, annál nagyobb lesz a zenei palettánk, amelyből aztán dolgozhatunk. Gyakorlatilag bármilyen stílusú zenéből tudunk merítkezni, ami tetszik nekünk, John Coltrane-től egész Thom Yorkeig.

- Hogyan születnek a szerzemények?

- Ez dalonként változó. Előfordul, hogy előbb van egy zenei gondolat, akkordmenet, vagy akár szöveg, a hangszerelés viszont minden esetben közösen születik a próbákon.

- Melyik számhoz készült a mostani videoklip és mi a története?

- A Former esetében a zenére született szöveg, majd amikor elhatároztuk, hogy klippet készítünk hozzá, a kész hangszerelésre alkotta meg Kisbakonyi Anett balett-táncos a koreográfiát, végül Somossy Olivér a fényfestést.

A dal témája a küzdelem a kihívásokkal, a hétköznapi problémák elől való menekülés és a feloldásra törekvés.

- Mik a terveitek a közeljövőben?

- Célunk a jelenlegi állapotunkban és hangzásvilágunkkal elkészíteni egy lemezt, és szeretnénk, ha minél többen megismernének minket szerte a világban, mi ugyanis rengeteget kaptunk a zenétől, melyet igyekszünk minél többeknek átadni.