Emma

Nézegessen izgalmas kottákat a világ különböző tájairól!

2018.03.21. 11:56

Programkereső

Európában szinte evidenciának tekintjük az ötvonalas zenelejegyzési metódust, és azt gondolhatjuk, így írnak kottát Kínától Nyugat-Afrikáig. Pedig a különböző tradicionális zenék az ősidőktől fogva használtak egyedi lejegyzési módokat. Ezek közül válogattunk.

Korea

A Jeongganbo lejegyzési rendszert Sejong király uralkodása idején hozták létre, és

ez volt az első olyan kelet-ázsiai lejegyzési metódus, ami egyszerre tudta jelölni a ritmust, a hangmagasságot és az ütemtagolást.

A koreai zene egy speciális válfajára, a minsogak népzenéből kifejlődött klasszikus zenére, a Jeong-akra alkalmazták, ami a társadalom felsőbb rétegeinek ünnepi zenéje volt.

A Jeongganbo-ban a hangmagasságot úgy jelölték, hogy beírták annak elnevezését az egy ütemet jelölő, jeong-gan nevű rubrikába. Egy jeong-gan két, három, négy, vagy még több részre osztható fel, ennek megfelelően jön létre a fél, harmad, negyed, vagy nyolcad hosszúságú hang, és így tovább. Így a kottaolvasó könnyedén le tudja olvasni, hogy az adott hangot mennyi ideig kell tartani.

Jeongganbo lejegyzés
Jeongganbo lejegyzés

India

A Swaralipi, az indiai klasszikus zene jelölésmódja a rāgák leírására egy, a szolmizációhoz hasonló rendszert használ. Ahogy nálunk létezik a hétfokú szolmizáció (dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti) úgy náluk is van neve a skála hét alaphangjának, amiket ők Shadja, Rishabh, Gandhar, Madhyam, Pancham, Dhaivat és Nishad nevekkel illetnek, és ezek rövidítéseit használják: Sa, Re, Ga, Ma, Pa, Dha, Ni. Indiában is a skála első foka, a Sa a tonika, az ötödik foka, a Ra pedig a domináns (ezt a hang neve fölött jelzett 5-össel jelölik). Ez a két hang a skála achala swar-ja, vagyis rögzített hangja. Az összes többi (suddha) – a Re, Ga, Ma, Dha és Ni – jelen lehet standard hangmagasságában, ami egyenértékű az alapskálában betöltött szerepével, vagy pedig módosulhat fél hangot lefelé, vagy fölfelé. A kortárs indiai lejegyzésben, amit Ravi Shankar fejlesztett ki, a hangok neveit már latin betűkkel jelölik. Nagybetűvel jelzik az achala swar-t, vagyis a rögzített hangot, kisbetűvel pedig a mozgó, suddha hangokat.

Hindi Swaralipi, a 20. század elejéről
Hindi Swaralipi, a 20. század elejéről

Kína

Ma is használják a kínai operákhoz és a tradicionális kínai hangszerekre írt zenékhez az úgynevezett Gongche-jelölést, ami függőlegeen, kínai karakterekkel mutatja a különböző hangokat. Ez is egy szolmizáló lejegyzés: hét alaphangja a 上 shàng, 尺 chě, 工 gōng, 凡 fán, 六 liù, 五 wǔ, 乙 yǐ . Ezek megfeleltethetők a nyugati szolmizációs jeleknek, azzal a különbséggel, hogy a itt a skála negyedik hangja egy negyed hanggal magasabb, hetedik hangja pedig egy negyed hanggal mélyebb a nálunk használatosnál. A skála hangjainak különböző oktávokban való variánsait speciális jelekkel jelzik, de ezek zenei dialektusonként változnak. A kantoni operában például a "亻" alacsonyabb oktávot jelent, míg a "彳" egy oktávval magasabbat.

A kötött ritmusnak ők nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget, ez inkább a művészi szabadság részét képezi.

Ezért a kottában sem jelzik a hangok relatív hosszát, hanem az ütőhangszeresek számára az egyes hangok nevei mellé vannak odaírva az ütésre vonatkozó ritmusjelek. Ezzel a módszerrel azonban csak az egy ütemen belüli ütések számát lehet megadni, azok időbeli eloszlását nem.

Japán

A japán zene rendkívül sokszínű, ennek megfelelően számos lejegyzésmód alakult ki. A bambusz fúvóshangszer,

a shakuhachi számára kifejlesztett kottában például a mikrotonális csúszások, és a hangszínre vonatkozó jelölések sokkal fontosabbak, mint maguk a hangok.

Ezeket egy speciális ujjrenddel írják le, hiszen több hang együttes lefogásával érhetőek el ezek a hatások. Ebben a rendszerben nem is jelölik a ritmust, ellenben például a taiko lejegyzéssel, ami kifejezetten az egyes ütésekre, vagyis a ritmusra fókuszál. De ott van a kunkunshi lejegyzési mód is, ami pedig a húros hangszerek ujjrendjét írja le, és férfi, női és semleges minőségű húrok szerint rendszerez, ugyanakkor ritmusra vonatkozó jeleket ők sem használnak.

shakuhachi lejegyzés Kotoból
shakuhachi lejegyzés Kotoból

Indonézia

Gamelán kottarészlet
Gamelán kottarészlet

A gamelán zenelejegyzés számokat alkalmaz a hétfokú pelog skála (1,2,3,4,5,6,7), és az ötfokú, slendro skála (1, 2, 3, 5, 6) lejegyzésére. Hogy az adott hangot melyik oktávban kell megszólaltatni, azt a hangokat jelölő számok feletti pontok mennyisége mutatja. Ha például egy pont van a szám fölött, akkor a legalacsonyabb, standard hangmagassághoz képest egy, ha kettő, akkor két oktávval magasabban játszandó. A ritmust is hasonlóképpen jelzik: a hangokat jelző számok fölötti vonalkák a hang osztására vonatkoznak: ha egy vonal van fölötte, akkor fele annyi ideig, ha kettő, akkor negyedannyi ideig tartandó. Amennyiben a hangot jelölő szám helyett egy pont van, akkor az a hang kitartását jelzi, vagyis kétszeres időegységig kell játszani. Hozzá kell tenni, hogy ez a lejegyzési rendszer sem univerzális: a fentiek a közép-jávai zenére vonatkoznak, de a nyugat-jávai zenében minden megfordul. Az alaphang a legmagasabb hang lesz, és a pontok lefelé értendőek, a ritmusra vonatkozó vonalkák pedig nem osztják, hanem szorozzák a hang időtartamát.