Fülöp, Evelin

„Régi is, új is, jewish” - Egyszeri produkciókkal vár a Zsimü

2018.04.26. 15:45

Programkereső

A korábbi évekhez hasonlóan idén is húzónevekkel rukkol elő a Zsidó Művészeti Napok, ahol a fellépők kifejezetten a fesztiválra állítanak össze egyedi és soha nem látott produkciókat.

A fesztivál idei szlogenje („Régi is, új is, jewish”) a fesztivál azon célkitűzését hivatott közvetíteni, miszerint a programsorozat egyszerre szeretne korszerű, fiatalos lenni, miközben a zsidó kultúra mély és archaikus kultúra tárházából táplálkozik. Ennek megfelelően fiatal tehetségek is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

Klasszikus zene

Május 28-án egy különleges koncertdrámával indul a fesztivál: a Defiant Requiem – Verdi Terezinben című előadás azt az eseményt dolgozza föl, amikor a méltóságuktól megfosztott rabok 1944-ben egy csempészett kotta és egy zongora kíséretével16 alkalommal előadták a náciknak Verdi Rekviemjét. Az utolsó előadás után mindnyájukat elhurcolták és kevés kivétellel meggyilkolták őket Auschwitzban. Murry Sidlin koncertdrámáját maga az alkotó vezényli, miközben a zenéjével párhuzamosan hallhatják a nézők a néhány túlélő kórustag beszámolóját, és mutatnak be részleteket abból az 1944-es náci propagandafilmből, amellyel az egész világot meg akarták téveszteni a koncentrációs táborban uralkodó körülményeket illetően.

Emilio Aversano
Emilio Aversano

Május 29-én a MOMkultban Emilio Aversano ad zongoraestet Korcsolán Orsolya hegedűművész közreműködésével, a műsorban Scarlatti F-dúr szonettjétől, Beethoven Vihar-szonátáján át, Schubert, Chopin és Mendelssohn kompozícióin keresztül Alberto Fano és Leonard Bernstein világáig számos mű szerepel.

Május 31-én a Budapest Music Centerben (BMC) hallható az Auer Trió Schumann- és Mendelssohn-estje Hegedűs D. Géza közreműködésével, június 10-én pedig A belcanto Mester és tanítványai címmel Berle Sanford Rosenberg életműkoncertjére várják a közönséget a Frankel Leó utcai zsinagógában.

Jazz- és világzene

Május 29-én a Sabbathsong Klezmer Band amely alapításának 20 éves jubileumát ünnepli az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ugyanezen a napon Gátos István és Sárik Péter a Budapest Jazz Clubban ad konceretet. A Columbus hajón május 31-én Dés András lép fel Grzegorz Karnas lengyel jazzénekes és Alan Wykpisz bőgős társaságában. Június 2-án Kováts Kriszta Álomfejtés című "zenés freudizmusát" láthatják a nézők a Hatszín Teátrumban, melyhez Szirtes Edina „Mókus” szerzi a zenét. Június 3-án négy év kihagyás után dupla koncertet ad az erre az alkalomra kvintetté bővült Cotton Club Singers a MOMkultban.

Műfajokon átívelő amerikai utazásra invitálja a közönséget a Hot Jazz Band Ónodi Eszter, Szűcs Gabi és Behumi Dóri közreműködésével június 4-én a MOMkultban, másnap pedig Elvis Presley dalait idézi meg Gájer Bálint, az Ivan & the Parazol, Nógrádi Gergely kántor-operaénekes és a Mongooz and the Magnet zenekar. Az esten közreműködik a 17 tagú Budapest Jazz Orchestra és Bíró Eszter is.

Június 6-án Horgas Eszter és Falusi Mariann a Simon and Garfunkel duó dalait eleveníti fel az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ugyanezen a napon Egy este Esterházy Péterrel című előadásán Dés László mesél az íróval való barátságáról az Óbudai Társaskörben. Ugyanezen a napon Woody and the Swing címmel a Kozma Orsi Quartet és vendégük, Kern András idézi meg Woody Allen világát az Urániában.

Június 9-én Szulák Andrea és a Budapest Ragtime Band ad közös koncertet a Budapest Jazz Clubban, ugyanitt másnap pedig a Jazzical Trio koncertje válogat a zsidó kultúra legismertebb dalaiból.

Ofra Haza énekesnő alakját május 27-én az Izraeli Kulturális Központ Galbi című kiállítása, június 2-án pedig Náray Erika és Klem Viktor előadása idézi meg. Vajda Tamás fotói a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Izraelt mutatják be a Mazel Tov étteremben, de kiállítás nyílik Rubint Ábrahám Péter  Hullámvasút című önéletrajzi gyűjteményéből is az Urániában.

Színház

A Hatszín Teátrumban lesz látható Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabi, Kerekes Viktória és Lázár Kati  nőNyugat című darabja június 5-én, május 30-án Alföldi Róbert olvas fel Zoltán Gábor Orgia című művéből, Mácsai Pállal Veiszer Alinda beszélget. Május 31-én Gryllus Dorka és Kálid Artúr mutatják be at Anat Gov Jaj Istenem! című bemutatót a Hatszín Teátrumban. június 9-én pedig Verebes István, Heller András és Hegedűs D. Géza mutatja be Kalmár Tibor Jiddische Mamák című kötetét.