Jazz/World

50. születésnapját ünnepli Oláh Kálmán

2020.10.28. 10:20
Ajánlom
Oláh Kálmán zongoraművész és komponista idén ötvenéves. Ennek apropóján a Müpában ad koncertet, amelyen az erre az alkalomra írt, Return to Pangea című szerzeményét is bemutatja zenésztársaival. A koncerten John Patitucci amerikai basszusgitáros is fellép.

A jazz a szabadságot, a kortárs és klasszikus komolyzenei formák a kötöttebb struktúrákat testesítették meg Oláh Kálmán számára – alkotásaival és az általa képviselt formációkkal e két világ harmóniájának megteremtésére törekedett. Különböző műfajokon átívelő munkássága során akár jazz-sztenderdeket, akár Bartók által ihletett darabokat vagy fúziós számokat játszott, egyvalami sosem változott: a kivételesen magas minőségre való törekvés. „Az én célom már nagyon régóta az, hogy olyan szintézist hozzak létre, amelyben a hallgató nem arra gondol, hogy mikor hall jazzt és mikor klasszikus zenét, hanem olyan műfajt szeretnék alkotni, amelyben mind a kettő létezik, és szinte egyenrangú szerepet kap.”

A Müpa Jazzlegendák sorozatának koncertje a Modern renaissance címet viseli.

Az ünnepeltet csupa olyan zenész kollégával láthatjuk, akikhez szoros szakmai szálak fűzik: nemcsak a magyar résztvevőkkel, Balázs Elemérrel, Bacsó Kristóffal, Borbély Mihállyal, ifj. Oláh Kálmánnal és Schreck Ferenccel és az este karmesterével, Kovács Lászlóval, de John Patituccival is több közös munka és barátság köti össze. A világhírű bőgőssel két lemezen is szerepelnek együtt, az egyik a Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci, a másik pedig New York-i közös koncertjük felvétele.

A muzsikusok a jubileumi eseményen a zeneszerző-zongoraművész több már ismert kompozícióját, illetve a Müpa tizenötödik születésnapjára írt, Return to Pangea című vadonatúj darabját is megszólaltatják az Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve. A mű címe annyit tesz: Visszatérés az őskontinensre, ami – különösen a jelen pandémiás időszakban – több szinten értelmezhető.

A Müpa jubileumán kívül utal a múltra és a kezdetekre, hiszen Oláh Kálmán első itteni szerzői estjén is egy szimfonikus zenekarra írt darabját hallhatta a közönség, érinti a globalizáció és a nemzetek keveredésének kérdését – hiszen a Pangea létezésekor még nem választotta el tenger egymástól a földrészeket – de felfogható úgy is, hogy a kényszerszünet után ez az igazi visszatérés a koncertszínpadra.

Oláh Kálmán: Modern renaissance

2020. október 27. (kedd) 19:30, Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyvásárlás

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.
Jazz/World interjú

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swinget unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

„Vannak olyan lemezek, amelyekhez régi érzelmek kötnek” – Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kedvencei

„Hallgató” címmel indult el a Fidelio és a Jazzfest Budapest közös sorozata, amelyben a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja mutatja meg olvasóinknak, milyen zenéket hallgat mostanában. A sorozat nyolcadik részében Balázs János zongoraművész kedvenceibe hallgathatunk bele.