Újabb támogatást kapnak a zenészek - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A fesztiválszervezők és játszóhelyek támogatását kívánják biztosítani a most létrehozott 5,3 milliárd forintos keretcsomaggal. Ebből raktárkoncerteket szerveznek majd, illetve 800 millió forint a cigány muzsikusoknak jut. Újságírói kérdésre a kormányszóvivő körülírta a raktárkoncert fogalmát, amely a korábbi kormányinfón még garázskoncertként futott.
Eszerint
nagyobb raktárakban tartják majd a koncerteket, melyeket az Antenna Hungária szakemberei fognak felvenni és streamelni, vagyis - később! - online elérhetőek lesznek, ingyenesen.
A nézőket - egyelőre úgy tűnik - nem engedik majd be ezekre a rendezvényekre, ellentétben a zenekarhoz tartozó technikusokkal. Szentkirályi hangsúlyozta, hogy minden szakembernek, így a technikusoknak is szeretnének segíteni. Mindenki viheti a saját technikai stábját. Számítanak arra, hogy minél többféle szakemberhez eljusson a támogatás.
Augusztus utolsó két hetére ígérték az első koncertek felvételét.
Ezen kívül 2,12 milliárd forintos keret nyílik a rendezvényszervezőknek:
ebből vidéki szervezők pályázhatnak, egyenként 9 millió forint erejéig, 10-10 eseményre. 80 helyet kívánnak így támogatni, így 800 esemény kap összesen 720 millió forintot. Húsz nagyobb klubnak pedig egyenként 30 millió forintot adnak, ebből szintén 10-10 könnyűzenei eseményt valósíthatnak meg. Ebben benne van a fesztiváloknak szánt összeg is, ami 700 millió forintos támogatási keret.
A klubok esetén a PIM, a fesztiváloknál a Magyar Turisztikai Ügynökség lesz a felelős.
Emellett: 200 esemény kap még 600 millió forintot. 11 határon túli klubbal, színpaddal számolnak, 11-11 esemény lehet helyszínenként. A fesztiválok szektora is segítséget kap, hogy minden szervező talpon tudjon maradni.
Arra kérdésre, hogy szigorítanak-e az 500 fős rendezvénykorláton a számok romlását látva Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy egyelőre erre nem látnak okot.
Ugyanakkor kiemelte, hogy nehéz kéthetes, hónapos távlatokban pontos előrejelzéseket adni. Egy-két hét alatt drámai változások lehetnek.
Korábbi kormányinfón jelentették be az augusztus 20-i ünnepségek elmaradását. Ennek kapcsán Gulyás Gergely elmondta, hogy a tűzijáték megtartható lenne, de fokozott óvatosság szükséges, ezért nem tartják meg.
Az ültetett koncertek is lehetségesek lennének, de sokan lemondanak erről, a kormány ezt felelős döntésnek tartja.
Szó esett a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról is. Újságírói kérdésre, hogy az ígéret, illetve a konkrét megkeresés ellenére miért nem kerültek be az egyetemet vezető kuratóriumba a Színház- és Filmművészeti Egyetem által jelölt tagok (például Udvaros Dorottya vagy Pataki Ági producer), Gulyás azt mondta, ezt senki nem ígérte meg az intézménynek.
Szerinte a jelenlegi kuratórium garantálja a magas szakmai, piacképes működést és a régóta esedékes modernizációt. Kijelentette, hogy nem politikai kinevezések történtek, Rátóti Zoltán színész vagy Lajos Tamás rendező tehetségéhez például nem fér kétség Gulyás szerint. Azt, hogy Rátóti a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila igazgató alkalmazásában dolgozik, "nekik egymás között kell lerendezniük."
Gulyás szerint közmegegyezés van arról, hogy szükség van változtatásra az SZFE-n. Azt javasolja, adjanak esélyt a kuratóriumnak és egy év múlva nézzék meg, mire jutottak. A struktúra kizárja az állami beavatkozás lehetőségét.
Vannak egyéb tervek is az egyetemmel kapcsolatban, azonban ezeket nem részletezte.