Jazz/World

A Babra és a Söndörgő a világzene nemzetközi élvonalába került

2019.06.08. 12:20
Ajánlom
A Babra debütáló anyaga a tizedik, a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című lemeze a tizenötödik helyen szerepel a World Music Charts Europe (WMCE) májusi nemzetközi világzenei toplistáján.

A WMCE zsűrijében 27 ország mintegy 50 rádiós világzenei szakembere dönti el pontozásos módszerrel, hogy az adott hónapban mely lemezeket ítélik a legjobbaknak. A listát minden hónap elsején teszik közzé a wmce.de honlapon.

A friss WMCE-listát az iráni Mahsa & Marjan Vahdat, illetve az amerikai Kronos Quartet közös lemeze, a Placeless vezeti, a második helyre a japán Minyo Crusaders Echoes of Japan, a harmadikra az amerikai Our Native Daughters Songs of Our Native Daughters című albuma került.

A déli szláv népek és a Balkán zenei hagyományait újjáélesztő Babra első albuma szinte megjelenése után azonnal felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájára,

a World Music Charts Europe-ra, mégpedig az előkelő 10. helyen.

A Babra 2014-ben alakult Budapesten. Az öttagú zenekart a balkáni kultúra iránti rajongás és családi szálak fűzik a Duna mentén letelepedett déli szlávok zenéjéhez, amelynek eredetiségét és lelkületét megőrizve hoznak létre a tradicionális dallamokból új zenei formákat, egyéni hangzásvilág és stílus kialakítására törekedve. A csapatban Koller Dániel (tamburák, ének), Pozsonyi Dávid (tambura, derbuka, ének), Réti Benedek (harmonika), Babcsán Bence (tambura, szaxofon, tárogató, klarinét, furulyák, ének) és Varga Veronika (nagybőgő, ének) szerepel.Az együttes a koncertezés mellett a Budapest környéki délszláv kulturális közösségekben is otthonra lelt, ahol zenéjével az aktív táncházi élet résztvevője. A zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg. Az elmúlt években sikerrel szerepeltek több nemzetközi világzenei és showcase fesztiválon.
Szintén felkerült a WMCE toplistájára a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című albuma, amely saját kiadásban (sndrg music) jelent meg és a 15. helyet foglalja el.

A Kult50-be is bekerült szentendrei zenekar (Eredics Áron - tambura, darbuka, ének; Eredics Benjámin - tambura, trombita, ének; Eredics Dávid - tambura, kaval, szaxofon, klarinét, ének; Eredics Salamon - tambura, harmonika, furulya, hulusi; Buzás Attila - nagybőgő, ének) hosszú évek óta állandó meghívottja külföldi rock-, pop- és világzenei fesztiváloknak, koncerttermeknek és kluboknak, játszott például a londoni Queen Elizabeth Hallban, a dániai Roskilde fesztiválon, a World Music Expón (Womex).

A Söndörgő eddig nyolc lemezt készített, a 2014-ben megjelent Tamburocket - Hungarian Fireworks vezette a World Music Charts Europe-ot.

Kapcsolódó

"Tartozunk Bartóknak és Kodálynak" – Rohmann Ditta és a Söndörgő a Kult50-ben

Indul a Kult50 videósorozata! Hetente két alkalommal jelentkezünk videóval, melyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit. Az első részben Rohmann Ditta csellóművészt és Eredics Benjamint, a délszláv népzenét játszó Söndörgő zenekar egyik tagját ültettük le beszélgetni, akik korábban soha nem találkoztak személyesen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Jazz/World

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Könyv

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Könyv

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.
Színház

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Jazz/World ajánló

Idén hét országban ünneplik a Nemzetközi Cigány Dal Napját

Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén hét ország 11 helyszíne vesz részt, és harminc zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön.
Jazz/World ajánló

VeszprémFest: blues, latin rock és elektronikus zene egy helyen

Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is Magyarországra érkezik hamarosan. Július 15. és 18. között rendezik meg a VeszprémFestet, ahol a négy nap során idén is világhírű előadókat hallhat a közönség. 
Jazz/World ajánló

A Miles Electric Band, Ledisi és Corinne Bailey Rae zenéjével pörgeti a júliust a Müpa

A nyári jazzfesztiválok hangulata a Müpát is átjárja júliusban. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkező világhírű muzsikusok a jazz, a soul, az R&B és a pop sokszínű világába kalauzolják a közönséget három egymást követő estén.
Jazz/World ajánló

Jazzfesztivállal is vár a VeszprémFest

Július 10. és 19. között immár 16. alkalommal rendezik meg a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivált, a VeszprémFest ingyenesen látogatható kísérőrendezvényét.