A kétezres években élt Balatonkenesén egy kissrác, Kéri Samunak hívták. Hogyan emlékszel rá?
Visszahúzódóbb volt, mint a társai, kicsit elvont, a saját világában élt. Viszont amikor színpadra került, ott kinyílt, biztonságban érezte magát. Nem volt egyértelmű, hogy zenélni fog, de mindenki biztos volt abban, hogy előadóművész lesz.
Mivel kápráztattad el a közönséget gyerekként a színpadon?
Néptáncoltam, néha színészkedtem, és néhány évig voltam gyerek szinkronszínész is. Anyukám egy ideig a Színművészeti Főiskolára járt, abból a korszakából nagyon sok ismerőse, barátja maradt, az ő segítségükkel kerültem a szinkronstúdiók közelébe.
Milyen feladatot kap egy kezdő gyerek szinkronszínész?
Arra nem emlékszem, milyen karaktereket szinkronizáltam, de arra igen, hogy még japán animékben is szerepeltem... Volt idő, amikor viszonylag sokat hívtak.
Apukád nyomán lehettél volna gitáros, mégis zongorázni kezdtél. Miért?
Balatonkenesén és környékén nem ismertünk igazán jó gitártanárt, volt viszont egy nagyon jó zongoratanár a Pilinszky János Általános Iskolában.
Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész (Fotó/Forrás: MVM Zrt.)
Frakkos, csokornyakkendős, ünnepelt klasszikus zenész akartál lenni?
Kilenc évig jártam klasszikus zongorára, ami ugyan tetszett, de alapvetően
sosem egy zártabb művészréteg elvárásainak akartam megfelelni.
Hanem?
A kortársaimnak. Az én generációmnak akartam nyújtani valamit, ez egyébként így volt világéletemben, és így van most is. Nagyjából hatodikos lehettem, amikor elkezdtem YouTube-ról, a tutorialok segítségével blues-figurákat tanulni. Nekem sohasem az a zene vagy előadó tetszett, ami vagy aki menő volt egy adott időszakban. Tizenéves korom elején Ray Charles-t hallgattam, meg Little Richardot. Ők inspiráltak a zenében és a zongorázásban is.
Pedig a Gitármánia táborban még díjat is nyertél. Első évben zongoristaként, a második évben basszusgitárosként.
A Gitármánia táborból nem is a díjat emelném ki, inkább azt, hogy kialakította a basszusgitár iránti szeretetemet. Egyszer aztán hallottam Szappanos Györgyöt egy Come Together slap szólót játszani. Akkor döntöttem el végleg, hogy az én hangszerem a basszusgitár lesz.
Ennyire megfogott ez a hangszer?
Igen, mert a basszusgitárnak van valami átütő, ősi ereje, ami bárkit meg tud babonázni.
A mély frekvenciák messzebb jutnak. Fizikailag és lelkileg is.
Én onnantól számítom az igazi zeneszeretetet az életemben. Egyébként éppen Szappanos György lett az első basszusgitártanárom.
Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész (Fotó/Forrás: MVM Zrt.)
Jött a Bartók konzervatórium.
Az általános elvégzése után Pestre költöztem, egy évig jártam egy kéttannyelvű szakközépiskolába, de nekem kellett egy olyan közeg, ahol maximálisan támogatják azt, amit csinálok, úgyhogy egy év után átmentem a Bartókba. Ott nagyon jó tanároktól rengeteget tanultam, és sok embert ismertem meg, akik a mai napig fontosak számomra.
Csináltál egy Szipka Loops nevű különleges projektet.
Mert bár játszottam a DAS trióban,
meg akartam csinálni a saját zenémet,
és úgy gondoltam, társak hiányában lehet ezt egy looper segítségével is. Azzal fel tudom játszani élőben az összes sávot én, egymagam.
Nagy bátorság volt jelentkezni a Berklee-re?
Azt tudtuk, hogy ha nem kapok ösztöndíjat, akkor nem is tudok oda járni, mert mi azt nem bírnánk anyagilag. Amúgy decemberben volt a felvételi, ha nem sikerült volna, még bőven maradt volna idő gondolkodni azon, hol folytatom a tanulmányaimat. És nem is kellett Amerikába utazni ezért, mert Münchenbe is jöttek felvételiztetni. Nem volt vesztenivalóm.
Nehéz volt megfelelni az elvárásaiknak?
Bármelyik komoly európai zeneiskolában talán nehezebb lett volna. Azokban ugyanis kemény zeneelméleti tesztek vannak, tökéletes hangszeres tudást várnak el, és rengeteg jazz standard ismeretét. A Berklee-n leginkább arra kíváncsiak, amiben a jelentkező a legjobb, a többit meg majd megtanítják neki. Ha azt gondolják, hogy az iskola történelméhez hozzá tud tenni valamit, akkor felveszik, és mindenben támogatják. Nekem ott nehéz éveim voltak, de az a fizikai keret, és főleg az a mester–diák kapcsolat, sőt, mai napig tartó barátság, ami mesteremmel, Gary Willis-szel kialakult, nagyon fontos. Megmentette az életemet, és egy életre megváltoztatott, mind emberileg, mind szakmailag.
Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész, Szaniszló Attila zongoraművész, Horváth Áron cimbalomművész (ezúttal lapozóként), Dolfin Benjámin fagottművész, Abouzahra Amira hegedűművész, Friderikusz Péter gordonkaművész és Puporka Jenő nagybőgőművész a Junior Prima díjátadón (Fotó/Forrás: MVM Zrt.)
Mit találtál meg Gary Willis-ben?
A technikai dolgokon kívül azt a művészi hozzáállást, ami az én operációs rendszeremnek a legkedvezőbb. Tehát ahogyan én mint Kéri Samu a legjobban tudok működni. Európában hajlamosak vagyunk úgy értelmezni a tudást, hogy az a bennünk lévő információ mennyiségétől függ. Közben a tudás az alapvető dolgok megértésének mélységétől függ.
Az a lényeg, hogy a fáról a száraz ágakat hogyan metszed le.
Amerikában kinyílt számodra a világ?
A járvány előtt meg még nem töltöttem be a huszonegyedik életévemet, ezért nem mehettem jazzklubokba se, csak a Berklee-n belül tudtam zenélni, jammelni. Abban a pillanatban, amikor huszonegy éves lettem, és mehettem volna a felnőttekkel játszani, ismerkedni, akkor meg jött a Covid, nekem pedig haza kellett utaznom.
Még a záróvizsgádat is internetes kapcsolaton keresztül tetted le. Te a MOM-ban játszottál magyar zenészekkel, a képernyőről pedig a Berklee-beli tanáraid figyeltek: Gary Willis és Lincoln Goines.
Fura volt, az biztos. Úgyhogy visszajöttem, vizsgáztam, aztán megcsináltam a mesterképzést, és elkezdtem játszani a Godfater zenekarban Tátrai Tibuszékkal. Nekem mély víz volt, de nem fulladtam meg, nagyon sokat tanultam.
Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész (Fotó/Forrás: MVM Zrt.)
Ennek a történetnek miért lett vége?
El kellett döntenem, hogy magyar vizeken fogok tovább evezni, vagy teszek egy próbát a nemzetközi színtérben. És mivel Magyarország kicsi, itt tíz-húsz évre előre be tudtam lőni a lehetőségeimet. Fiatal vagyok, engem még
jobban vonz az ismeretlen, mint a biztos út.
Mi van most?
Spanyolországban élek, ahol a legkiválóbb jazzmuzsikusokkal koncertezem. Például Jorge Pardoval, aki Paco de Lucia fuvolistája volt, és hatalmas tisztelet övezi. Állandó tagja vagyok Paolo Orti zongoraművész jazztriójának, de zenélek Naíma Acuñával és Chipi Chacónnal is. Játszom jazzt, latin zenét hip-hopot, rhytm and bluest, soult, funkyt… a különféle projektjeimmel minden spektrumot lefedek. Ezeken kívül írtam egy basszusgitár-tankönyvet, érdekel a 3D-animálás, mert olyan világban élünk, ahol a zenének már meg kell jelennie vizuálisan is, valamint producerkedem, és ezzel is vannak terveim.
Junior Prima díjat kaptál a napokban. Viszonylag ügyetlen, de fontos riporteri kérdés: mit jelent számodra a díj?
A művészélet hoz magával bizonyos instabilitást, az én életem, munkám nem olyan kiszámítható, mint mondjuk egy irodai munkásnak. Ez a díj számomra olyan, mint a fény az alagút végén. A Junior Prima díjnak ezért is örülök. Fontos, hogy ezekkel az elismerésekkel a pályakezdő zenészek visszaigazolást kapjanak arról, hogy jó úton járnak, és menjenek bátran tovább!
További információ: mvmjuniorprima.hu
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész (fotó/forrás: MVM Zrt.)
hírlevél
