Jazz/World

A Berklee-n tartott mesterkurzust Lukács Miklós cimbalomművész

2024.04.04. 11:35
Ajánlom
A világhírű zeneoktatási intézmény valenciai campusán tartott kurzuson a hallgatók és a tanárok is megismerkedhettek a cimbalomban rejlő számtalan lehetőséggel.

A március végi kurzus az első alkalom volt az iskola története során, hogy a cimbalom ennyire a fókuszba került. Lukács Miklós előbb előadást tartott a hangszeréről, majd egyéni órákat is tartott a hallgatóknak.

A több mint kétórás előadás a cimbalom történetén kívül nagyon izgalmas úton kezdett haladni, mivel a hallgatók folyamatosan érdeklődtek és kérdeztek! Nagyon sokan most láttak-hallottak először cimbalmot!

A népzene, a klasszikus zene, a kortárs zene bemutatása után az improvizáció lehetőségeire tértünk át, az említett műfajokat és stílusjegyeiket felhasználva a hangszeren.

Itt a jazz is előkerült már természetesen! A hagyományos megszólaltatáson kívül bemutattam sok-sok lehetőséget, hogy különböző hangzásokat elérjünk! A csoportos előadásomon kb. 40 hallgató és tanár volt. Aktivitásuk, folyamatos érdeklődésük bámulatos volt számomra!” – számolt be a fogadtatásról a művész.

Sokan most szembesültek vele (nemcsak a diákok, hanem a professzorok is), hogy ez a hangszer mennyire sokszínű! Mennyi különböző hangzás érhető el rajta, és ami talán a legfontosabb: mennyire mai!

Számomra ez a felismerés volt újra a legfontosabb, hogy mennyire mai hangzású és lehetőségű hangszernek tartják!

– írta Lukács Miklós, aki azt is elárulta, hogy a sikeres kurzusnak köszönhetően további együttműködésekre kerül majd sor közte és a Berklee valenciai, illetve bostoni központja között.

Lukács Miklós a hónap végén kezdődő JazzFest Budapest fesztivál egyik kurátora is. A spanyolországi alkalom előtt a BMC-ben tartott mesterkurzust, április 10-én pedig a kecskeméti Kodály Intézetben is oktat majd.

Fejléckép: Lukács Miklós (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / BMC)

„Csukott szem, nyitott lélek” – beszélgetés Lukács Miklóssal

Kapcsolódó

„Csukott szem, nyitott lélek” – beszélgetés Lukács Miklóssal

A cimbalomból sosem gondolt dallamok, meglepő hangindák bukkannak elő és egészítik ki fortepianóban a „zene-egészt”. Lukács Miklós cimbalomművész nem játssza, éli a zenét. Vagy a zene őt. A lénye muzsikál. Klasszikusban vagy jazzben, szinte egyre megy. Minderről és még sok másról beszélgettünk.

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Ünnepelt világsztárok és hazai tehetségek részvételével szervezik meg a fővárosban április 27. és május 15. között a JazzFest Budapestet, immár harmadik alkalommal. Húsz ország több mint kétszáz művésze lép fel közel kilencven koncerten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Egyszerre ül zongorához a Montreux-i Jazz Fesztivál három egykori döntőse a JazzFest Budapesten

2015-ben három fiatal magyar zongorista jutott be a világ a Montreux-i Jazz Fesztivál zongoraversenyének tízes döntőjébe. Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron május 5-én a JazzFest Budapest keretében ismét egy színpadon zenélnek.
Jazz/World interjú

Juhász Gábor: „A kulturális választóvonalakat könnyű átlépni”

Juhász Gábor Ónodi Eszterrel lép fel május 11-én az ISON kulturális központban a JazzFest Budapest keretében. A gitárossal egyebek mellett arról is beszélgettünk, szokott-e megőrülni a színpadon.
Jazz/World ajánló

Szabadság, szépség, szenvedély – felejthetetlen koncertek a nemzetközi jazznapon 

Szakcsi Lakatos Róbert, a Skylark Metropolitan, a Turul Blast, az Oláh-Ajtai-Serei formáció, valamint éjszakai jammelés is várja a műfaj szerelmeseit a JazzFest Budapest programjai között április 30-án. 
Jazz/World videó

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Jazz/World interjú

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.