Jazz/World

A Blue Note 70 éve

2009.02.11. 00:00
Ajánlom
Hetvenedik születésnapját ünnepli 2009-ben a Blue Note, a jazz leghíresebb lemezkiadója. Története, amelynek gyökerei Európába nyúlnak vissza, a 20. századi Amerika legendás fejezetei közé tartozik. A Németországból a harmincas években eltávozott, majd 1938-ban New York-ban letelepedett Alfred Lion és őt követő barátja, Frank Wolff a jazz szeretetének és tiszteletének olyan példájával szolgált három évtizeden keresztül, ami ösztönzőleg hatott a zene fejlődésére, és irányt mutatott a kiadó köré csoportosuló zenészeknek.

A blue note kifejezés a jazz jellegzetes hangjait, a szűkített tercet, kvintet és szeptimet jelöli. Találó választás egy lemezkiadó megnevezésére, a két alapítót azonban a zenei szakkifejezéseknél magasztosabb eszmék vezették. “A Blue Note lemeztársaság azért jött létre – fogalmazott Lion Lengyelország német lerohanásának évében –, hogy a hot jazz vagy a swing megalkuvásmentes kifejezését szolgálja. Minden önálló játékmód, amely eredeti zenei érzéseket közvetít, őszinte gesztus. Helyhez, időhöz, körülményekhez kötött jelentőségénél fogva magába foglalja hagyományait, művészi értékeit és közönségét, amely élteti. A hot jazz önálló kifejezés- és közlésmód, zenei és társadalmi megnyilatkozás, amelynek a Blue Note nem üzleti vagy reklámcélokból vállalja a képviseletét, hanem mert fel akarja tárni igazi jellegzetességeit."

Nemcsak időben, hanem stílusban is nagy utat járt be a Blue Note 1939 és 2009, a Port of Harlem együttes és Stefon Harris vibrafonos lemezei között. Az első, Albert Ammons és Meade Lux Lewis boogie-woogie-felvételeit őrző, néhány tucat példányban sokszorosított korongokat a New Orleans-i és chicagói jazz újra felfedezett, nagy alakjainak, Sidney Bechet-nek, George Lewisnak, Edmond Hallnak, Art Hodes-nak a lemezei követték, hogy aztán a negyvenes évek közepétől Ike Quebec – maga is kiváló szaxofonos – szakmai irányításával az elsők közt kezdjék kiadni a bebop stílus olyan úttörőinek lemezeit, mint Bud Powell, Thelonious Monk, Tadd Dameron, Fats Navarro, Art Blakey, vagy James Moody.

1953-ban újabb jelentős fejlemény járult hozzá a Blue Note-kép kiformálódásához. Hangmérnökként Rudy van Gelder szegődött a céghez, akinek jelentős része lett az akusztikus hangzási arányokat hűen őrző jellegzetes hangkép kialakulásában. A Blue Note az ötvenes-hatvanas években a hard bop és a soul jazz első számú kiadójává vált, sőt, teret adott az akkordmenetek helyett skálákra épülő, új hangzású modális játékmódnak is. A nemzedék szószólói, mint Horace Silver, Art Blakey, Lou Donaldson, Clifford Brown, Hank Mobley, Johnny Griffin, Grant Green, Jimmy Smith, Lee Morgan, Jackie McLean, később a még fiatalabbak, Herbie Hancock, Tony Williams, Wayne Shorter, Freddie Hubbard, Bobby Hutcherson, Joe Henderson lemezeinek tucatjai kerültek forgalomba a Blue Note égisze alatt.

Mi volt a műhely "titka"? A magyarázat Alfred Lion idézett soraiban keresendő: valóban nem üzleti számításból foglalkoztak ezzel a zenével, hanem mert meggyőződéssel vallották értékeit. Más kérdés, hogy elhivatottságuk, művészi érzékenységük vállalkozói képességekkel, jó szervező-tulajdonságokkal párosult. Tisztában voltak például azzal, hogy a felvételeket két-háromnapos próbáknak kell megelőzni, s erre az időre is fizették a muzsikusokat (ebben különböztek a nagy vetélytárs Prestige-től). Ezért jellemezték lemezeik javát kimunkált hangszerelések, remek fúvóskórusok, összecsiszolódott ritmusszekciók. Időben alkalmazkodtak a stílusok változásaihoz is. A bebop-korszak lecsengésekor a második nemzedék tagjaival a korábbi előadásmódot a blues, a soul és a funky árnyalataival ötvözték. Később is, amikor üzleti nyomásra majdnem minden lemezre rákerült egy-egy funky szám, megőrizték jó ízlésüket és művészi igényességüket.

A kiadó 1956 és 1966 között élte fénykorát. A Blue Note ekkor tökéletesen ki volt találva, amiben része volt Reid Miles forradalmian újszerű, felnagyított betűkkel és a muzsikusok képmásával operáló borítóterveinek, valamint Francis Wolff atmoszférikus portréfotóinak. Ekkor született a legtöbb jazztörténeti értékű lemez. A gépezet olajozottan működött, a nagy nevek köré kísérőzenészek adott köre szerveződött, ami ugyancsak hozzájárult a jellegzetes Blue Note-hangzás kialakulásához.

De minden nagy korszak véget ér egyszer. Ike Quebec 1963-ban meghalt (helyébe Duke Pearson zongorista lépett), az alapítók megöregedtek, s 1966-ban a fáradt, beteg Lion eladta a céget a Libertynek. Wolff és Pearson ugyan tovább vitték az ügyeket, a varázs azonban múlni kezdett. Kitűnő zenészek maradtak a listán, ám a beatzene elterjedése a jazz történetében stilárisan és a forgalmazás szempontjából is nehéz időszakhoz vezetett, ami rányomta bélyegét a társaság működésére. A repertoár a hetvenes években üzleti okok miatt a funky irányába tolódott el, míg a régi tekintélyt az egykori felvételek újrakiadásával és dobozban őrzött szalagok megjelentetésével sikerült 1981-ig fenntartani.

A jazzvilág 1985-ben ismét ünnepelhetett: a New York-i Town Hallban a Manhattan cég szárnyai alá került, újjászülető Blue Note vezetői összetrombitálták mindazokat, akik valaha náluk dolgoztak, s bejelentették, hogy a cég felújítja tevékenységét. Az új korszakot egyrészt az értékmentésre, a régi, nagy sikerű korongok újrakiadására, másrészt új felvételek készítésére alapozták. A Blue Note zenei műhelyként is működésbe lendült. Néhány régebbi muzsikus – Stanley Turrentine, Jimmy Smith, Tony Williams – ismét a céghez szerződött, hozzájuk a fiatalabb korosztály képviselői - James "Blood" Ulmer, Michel Petrucciani, Bennie Wallace, Stanley Jordan, Bobby Watson – csatlakoztak.

Az EMI leányvállalataként működő Blue Note újabb korszakának előadói között már nem találni olyasféle stiláris rokonságot, mint amilyen a társaság kiadványait a hard bop-korszakban fémjelezte, de ez annak is tulajdonítható, hogy a jazz színképe a 80-as évekre sokkal gazdagabb lett, mint három évtizeddel korábban volt. A Blue Note igyekezett alkalmazkodni a kor követelményeihez (ami például a digitális hangrögzítési technikában és az erőteljes reklámban volt megfigyelhető), miközben Alfred Lion és Frank Wolff szelleméhez sem akart hűtlen maradni. Évente több tucat új CD látott napvilágot, miközben sorra jelentek meg a korábban csak bakeliten hozzáférhető anyagok is.

A tömegtermelés és a fogyasztói zene uralmának korában nehéz bármely lemeztársaságnak ugyanolyan befolyásra szert tennie, mint amilyet a New York-i cég egykor gyakorolt. A Blue Note azonban, nem utolsó sorban a negyedszázada regnáló Bruce Lundvall igazgató szakmai és üzleti érzékének köszönhetően, ma is őrzi vezető helyét a jazzkiadók között. Kevésbé populáris kiadványainak veszteségeit olyan sikeres előadók lemezeinek bevételeiből ellensúlyozza, mint Norah Jones, Cassandra Wilson, Patricia Barber, Wynton Marsalis, és jó érzékkel szerződteti a fiatalabb nemzedék ígéretes tehetségeit. A kiadó régebbi és újabb művészei között találjuk Joe Lovano, Lionel Lueke, Stefon Harris, Charlie Hunter, Bobby McFerrin, Eliane Elias, Kurt Elling és a Medeski Martin and Wood trió nevét, hogy csak néhányat említsünk.

A Blue Note-mítosz tehát ma is él, és valószínűleg élni is fog, amíg hangrögzítés van a világon. Vagy talán még azon is túl.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World klippremier

Klippremier: „Árkon-bokron” átívelő dal a Shinterztől WaTáig

Egy angolszász király által építtetett földsánc ihlette a Shinterz zenekar Varga Tamás WaTa-val közös remixét, a Dyke-ot. A trió már biztosan ott lesz idén a Művészetek Völgyében.
Jazz/World klippremier

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)