Jazz/World

A Budapest Klezmer Band a Hiltonban

2010.07.13. 16:40
Ajánlom
Az idén húsz éves Budapest Klezmer Band ezúttal a szabadban, a Hilton Dominikánus Udvarában szerepel a Budafest XIX. Nyári Zenei Fesztivál keretében.

Kevés olyan zenekar működik hazánkban, amelyik ekkora stiláris következetességgel dolgozik megalakulása óta, mint a Budapest Klezmer Band. Még kevesebb azon együttesek száma, melyek a saját zenei albumaik magas színvonalú elkészítése, a folyamatos hazai és külhoni koncertezés mellett olyan széles területét laknák be a társművészetnek, mint ahogy azt a Budapest Klezmer Band teszi - a balettől a musicalig, a hagyományőrző dokumentumfilmtől a soknemzetiségű játékfilmig.

A Budapest Klezmer Band többnyire zenei átiratokat játszik, amelyeknek hangszerelője, feldolgozója az együttes munkácsi származású alapítója és vezetője, a zongorista-zeneszerző: Jávori Ferenc. Az együttes Európában és Amerikában egyaránt ismert és népszerű. A hagyományokból építkező zsidó zene jeles képviselői ők, de egyben a magyar kultúra elhivatott követei is.

A zenekar - kilépve szűkebb zenei környezetéből - több alkalommal is rendkívüli sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Kerényi Imre rendező felkérésére évek óta saját feldolgozásukban játsszák a Madách Színházban a Hegedűs a háztetőn című világsikerű musicalt. A Győri Balettel készített közös produkciójukban, a Purim, avagy a sorsvetés című táncműben, a színpadi előadás részvevőiként adják elő Jávori Ferenc kompozícióit. Egybeötvözték a klezmer muzsikát a klasszikus zenével, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekar felkérésére Klezmer szvit címmel tíz tételes művet alkottak a két zenekar együttes megszólaltatására. A BKB több sikeres előadásban is részt vett, amelyek közül kiemelkedik a világ első klezmer musicalje, a Menyasszonytánc, amelynek zenéjét szintén Jávori Ferenc írta.


A Budapest Klezmer Band koncertje - Budavári Nyáresték a Hilton Dominikánus Udvarban
Július 15. 20:30 (esőnap: július 16.)

Km.: Jávori Ferenc (zongora, ének), Gazda Bence (hegedű, ének), Kohán István (klarinét), Nagy Anna (harmonika), Tamás Gábor (harsona, ének), Kiss Gábor (nagybőgő), Végh Balázs (dob, ütőhangszerek)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.