Mácsai Pállal együtt választották ki az Örkény-esten elhangzó szövegeket?
Kilencvenöt százalékban Pali döntött a szövegekről, ami rendjén is van. Nem is akartam volna beleszólni, hiszen ő az előadójuk, személyesen kötődik hozzájuk. Én csak a sorrendjükkel kapcsolatban tettem egy-egy apró javaslatot, amikor úgy éreztem, hogy valaminek előbb vagy később kellene elhangoznia. Természetesen korábban is olvastam az Örkény-egypercesek többségét, sokszor ismertem mostani magunkra, magamra bennük, de
egészen más olvasni, mint Pali zseniális előadásában hallani ezeket a szövegeket.
Sokrétegűek, néha olyan mélységűek, hogy búskomorrá válik tőlük az ember, legszívesebben zokogna, máskor pedig hahotázna, vagy egyszerre sírna és nevetne, mert annyira blőd és annyira érvényes ma is, amit Örkény több mint ötven éve megírt. Ahogy Pali mondja Örkényt, ahogy megmutatja a dolgok színét és fonákját, az különösen inspiráló számomra, teret enged az asszociációknak, és ki is használom az alkalmat. Szabad kezet kaptam a zenei rész felépítéséhez.
Kapcsolódó
Mácsai Pál: „Az egypercesek nem csak intellektuális sziporkák”
Egy nemrégiben tartott irodalmi beszélgetés egyik vendége Örkény István „magyar hangjának” nevezte Mácsai Pált. Az Azt meséld el, Pista! című monológot huszonhárom éve adja elő a legkülönbözőbb helyszíneken. A Zsidó Művészeti Napokra is Örkény-esttel készül.
Kiknek a műveit fogja játszani?
Johann Sebastian Bach, Bartók Béla és Kurtág György darabjai fognak megszólalni, illetve improvizációk.
Bartókon és Kurtágon nem csodálkozom, hiszen ők kortársak, de Bach meglep egy kicsit. Ő miért jutott eszébe Örkényről?
Nem véletlenül mondják, hogy Bach örök. Tökéletes, csodálatos a zenéje, minden hangja megfellebbezhetetlenül a helyén van. Olykor ellenpontozza Örkényt, olykor a maga örökérvényűségével erősíti a szöveget. Nem reagálok majd minden egypercesre külön-külön, hanem prózai és zenés blokkok fogják követni egymást, párbeszédbe elegyedik a szöveg és a zene.
A megszólalásaim hatvan százalékában improvizálni fogok.
Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Dobos Tamás)
Cimbalmon talán kevésbé megszokott az improvizáció, mint más hangszereken. Mikor, hogyan fedezte fel magának ezt a lehetőséget?
Tizenkét évesen kezdtem zongorázni. A zongora egyrészt a kötelező, másrészt a hobbihangszerem volt. Amikor már megtanultam a leckét, bekapcsoltam a walkman-emet, feltettem a fülhallgatót, mindenféle zenét hallgattam, és megpróbáltam azokat „levenni” a zongorára. Aztán egyszer a tévében hallottam Oscar Petersont játszani a triójával, és teljesen elvarázsolt az a zeneiség, az a játékmód. Újfajta gondolkodásra, olyan összefüggésekre nyitotta ki a fülemet, amiket a klasszikus zenében addig nem fedeztem fel. Eljátszottam egy-egy saját futamot a zongorán, ezek voltak az első improvizációs élményeim.
Eleinte nem tudtam elképzelni, hogy a cimbalmon is működhet ez, nem volt róla hangzásélményem, mert akkor még nem próbálkoztak vele, de kiderült, hogy nagyon is alkalmas rá a cimbalom, úgyhogy attól kezdve párhuzamosan improvizáltam a két hangszeren. A cimbalmot népi hangszernek könyvelték el, a jazz-zenészek is annak tekintették, legfeljebb valamiféle egzotikus kiegészítőként szerepelt a formációikban.
Talán velem kezdődött az az időszak, amikor már a jazz és különböző populáris műfajok hangszerévé vált.
Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Dobó László)
Minden adottsága megvan ahhoz, hogy bármilyen stílusban megszólaltathassunk, csak meg kell találni a módját és a közegét. Nincs beszűkült hangszer, csak beszűkült zenész van. Mindig is szerettem kísérletezni, mozaikokból valami sajátosan újat összerakni. Folyamatosan ezt az utat járom, kötelességemnek is érzem bizonyítani, hogy a cimbalomban korlátlan lehetőségek rejlenek. A cimbalomé a jövő. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, akiket tanítok, hogy nekünk már az antrénk is tökéletes. Megjelenünk ezzel a nagy testű hangszerrel, aminek rögtön van két csodálója: az a két ember, aki felcipeli. Nézegetik elölről-hátulról, hogy miféle szerzet ez. Aztán kinyitjuk, megütjük a cimbalmot, és mindenki elájul, hogy milyen gyönyörű a hangja. Óriási előnyben vagyunk ezzel a sokfunkciós magyar kuriózummal. Ütőhangszer, dallamhangszer, kísérni is, szólózni is lehet vele. Persze nem szabad kihasználni azt a jó szándékú hozzáállást, hogy eleve nagy figyelmet kap, az a mi felelősségünk, hogy minél jobban játsszunk rajta.
Ez a második közös munkája Mácsai Pállal, a Nem tudhatom – Radnóti és korunk című zenés irodalmi estben is együtt dolgoznak. Dés László úgy fogalmazott egy interjúban, hogy a Radnóti-esten megáll a levegő.
Sokadszorra megy már az előadás, de minden alkalommal megdermedünk mi is, amikor végigkövetjük Radnóti sorsát. Újra és újra felmerül bennünk a kérdés, hogy neki, aki a lágerben is képes volt zseniálisat alkotni, miért nem adatott meg legalább annyi idő, amennyit a felesége, Gyarmati Fanni megélt. Micsoda remekművekkel lennénk még gazdagabbak! Radnóti egész felnőttkora a fasizálódásban telt, és
rémisztő, hogy azokat a szörnyű politikai jelenségeket, amelyek az ő és a sorstársai tragédiájához vezettek, néha most is észlelhetjük.
Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra: nem engedhetjük hogy ezek a szörnyűségek újra megtörténjenek! Ezért nem Radnóti és kora, hanem Radnóti és korunk az est címe. Fullajtár Andrea és Mácsai Pál nagyon érzékenyen, megrendítően tolmácsolja ezt.
Lukács Miklós és Dés László (Fotó/Forrás: Rick Zsófi)
A ZsiMü-n Dés Lászlóval is fellép, méghozzá egy frissen alapított formáció, a Free Sounds Quartet tagjaként.
Az idén állt fel a kvartettünk – Dés László, Dés András, Fenyvesi Márton és én – a szopránszaxofon, az ütőhangszerek, a gitár és a cimbalom szabad összjátékára. Annyira friss, hogy február végén adjuk az első koncertünket, Győrben. Nemzedékeken átívelő zenét játszunk, a mindenkori lelki állapotunktól, kedvünktől függ, hogy mit. A végsőkig tágítjuk a szabad zene kereteit. A Free Sounds Quartettel igazi örömzenét művelünk, mindenféle előzetes próba és egyeztetés nélkül, teljesen szabadon, csak a hangszeres tudásunkra, a fülünkre, az érzékenységükre hagyatkozunk. A témát, a szerkezetet és a formát is koncertről koncertre a pillanat teremti meg, a rögtönzés varázslata nekünk és remélhetőleg közönség számára is óriási, megismételhetetlen élményt jelent.
Úgy hallottam, szorgalmazza a cimbalom elektronizálását. Miért tartja fontosnak?
A világon szinte minden hangszert elektronizáltak már, csak a cimbalmot nem. Érthető, hogy miért nem, ennek a speciális magyar hangszernek nyilván nincs akkora piaca, mint a gitárnak, a hegedűnek vagy a zongorának, de
valamikor el kell kezdeni ezt a munkát, hogy a cimbalom is bekerülhessen a XXI. századi korszerű hangszerek közé.
A basszusgitár, a dob és a cimbalom hangereje között nagy a különbség, amit az is tetéz, hogy a cimbalom hangja gyorsan elszáll. Azért fontos az elektronizálás, hogy maximálisan kihasználhassuk a fantasztikus virtuozitási lehetőségeket. Hihetetlen erő és dinamizmus van a hangszerben, olyan harmóniák, ritmusok szólalhatnak meg rajta, amik igazán közel állnak a ma emberéhez. Imádni fogják az elektronikus cimbalmot.
hírlevél
