– A kilencvenes évek elején népművelőként és szervezőként dolgoztam Pécsett, volt ott egy lemezboltom, a Razzia Rockkereskedés, ami a zene közeli emberek amolyan találkozóhelyévé vált – emlékezik vissza Kovács Tamás. – Mindenféle alkalmi megbízásokat vállaltam, segítettem kazettákat sokszorosítani, plakátot legyártatni, demofelvételhez stúdiót szerezni. Szép lassan megismertem a teljes ipari vertikumot. Aztán felhívott egy régi kedves barátom, Oláh Andor, mondta, otthagyta Takáts Tamás zenekarát, saját formációt alapított, jó lenne valami bemutatkozó kazettát kiadni. Összekapargattuk rá a pénzt, és a Dr. Valter & the Lawbreakers első anyaga végül 1992 novemberében jelent meg. Majd nemsokára kiadtam egy másik Dr. Valter & the Lawbreakers-anyagot, valamint két Tűzkerék-kazettát. Így lettem – majdhogynem akaratomon kívül – lemezkiadó.

– A rendszerváltás utáni Magyarországon sorra alakultak akkoriban a kis, független lemezkiadók, kivétel nélkül egy-egy irányzatra szakosodva. Az első kazetták után úgy tűnt, ön a blues, bluesrock mellé teszi le a voksát – maga a Crossroads név is egy régi Robert Johnson-blues címe –, aztán a kilencvenes évek közepétől, miután felköltözött Pestre, kiadási politikája meglehetősen eklektikussá vált, váratlanul a dzsesszpoptól a nu-metálig nyúlt meg a skála. Miért e hirtelen nyitás?

– Mert a többiekkel ellentétben úgy gondoltam, nálam mindenfajta műfaji határ nélkül bármi megjelenhet, amiben hiszek, amiben erőt érzek, ami fontos nekem is. Nem kereskedelmi alapokra helyeztem a működést – a magam szerény eszközeivel így tudtam támogatni általam tehetségesnek vélt zenekarokat. A Crossroads egy első lépcsős kiadó, fogalmaztam meg akkor, ahol a periférián mozgó formációktól legalább valami meg tud jelenni, amire ők már tudnak hivatkozni. Inkább a kortörténeti dokumentálás volt az elsődleges cél, nem az, hogy ezreket eladjunk belőle. Még a kilencvenes évek első felében 1500-2000 kazettát eladni bárkitől nem jelentett különösebb problémát. Ma már ez a menynyiség maga a siker.

– Innen visszanézve ez a sokarcúság tényleg helyes út volt? Mondják, akinek sok arca van, annak igazából nincs is sajátja.

– Itt nem a kiadón van a hangsúly, hanem a produkciókon. A lényeg, hogy azok okozzanak örömet az embereknek. Nem akarunk semmilyen arculatot, értékrendet vagy zenei hozzáállást kifelé hangsúlyozni. A színvonalbeli egyenetlenség sem jelent számomra problémát. Ebbe a zenei világba a Tűzkerék bluesrockja vagy a Wei Wu Wei dzsesszpopja éppúgy belefér, mint a Blind Myself nu-metálja vagy a Fresh Fabrik metalcore-ja. Fontosnak éreztem azt is, hogy a kazetták és CD-k mellett a zenéhez kapcsolódó könyveket is megjelentessük, például a Tankcsapdáról, a Kispál és a Borzról, Török Ádámról vagy legutóbb a tízéves Szigetről.

– Miért volt szükség arra, hogy a kilencvenes évek derekán az Anima Sound System-féle K. O. Recordsszal egyesüljenek, majd két évre rá ismét szétváljanak?

– Az első öt-hat év igazából lendületből ment, ekkor szinte csak vitte a kiadó a pénzt, nem volt igazából fontos a rentabilitás. Működött még a pécsi lemezboltom, beszálltam egy esztergomi rockkocsmába, plusz dolgozni kezdtem a Szigeten, tehát mindig volt elegendő jövedelmem. A K. O.-val való egyesülés akkor jó ötletnek tűnt, több érdekes kiadványt hoztunk ki, de aztán minden átalakult körülöttünk. Szép lassan megszűntek az egyéb bevételi forrásaim, ezzel párhuzamosan egyre drágább lett egy-egy publikáció, 1,5-2 millió forint alatt igazából már egyetlen kiadványt sem lehetett megúszni. Ettől kezdve csak olyan produkciókba igyekeztem belevágni, amelynél láttam, hogy kereskedelmileg egy éven belül a nullát el tudja érni.

– Azaz kezdett profi kiadóként viselkedni.

– Inkább úgy fogalmaznék, anyagilag már nem engedhettem meg magamnak a kalandokat. Persze ma sem tart el, de nem is függök tőle, hiszen ott van mellette a multimédiára szakosodott vállalkozásom, a Multisoundd. A Crossroads Recordsban ma is az a jó, hogy gyakorlatilag félszemélyes kiadó, mellékállás és hobbi. Amikor időm van rá, meg vannak érdekes produkciók, akkor működik. Ezért sokkal rugalmasabbak tudunk lenni, mint bármely nagyobb kiadó, ahol hat ember aláírása kell ahhoz, hogy bármi megtörténjen. 1998 körül döbbentem rá, hogy bár több mint 40 kiadványom van, egyetlen szerződésem sincs hozzájuk. Addig eljött hozzám egy ember, belenéztem a szemébe, megbeszéltük, ki mit vállal, és működött. Amikor azonban nevesebb zenekarok jöttek ide, a Fresh Fabrik meg a Ladánybene 27, kiderült, szükség van bizonyos formai követelményekre. De nálam egy szerződés ma is maximum két oldal. Többször tettek már egyébként kísérletet a nagyobb kiadók a felvásárlásomra, de jobb ez a fajta függetlenség.

– Mire a legbüszkébb az elmúlt egy évtized terméséből?

– Ötvenöt kiadványból próbálok néhányat kiragadni. Az Ölveti Blues Band nem igazán ismert a fővárosban, a Pocsolyába léptem című slágerüket Takáts Tamáséktól azonban mindenki ismeri. Szerettem volna mindezt erkölcsileg a helyére tenni, ezért megjelentettem a kazettájukat. Anyagilag persze nagy bukta volt, de a zenekarnak és tágabb régiójuknak mégis egyfajta elégtétel. Lois Viktornak a maga készítette hangszerszobrokon megszólaltatott kísérleti zenéjére sem ugrottak a kiadók. Próbáltam legalább részben hozzájárulni a húsz éve halott Radics Béla örökségének a kései megmentéséhez: kiadtam egy archív koncertlemezt, valamint Som Lajos hozzájárulásával CD-n is megjelent az 1989-es Megátkozott ember. Több itt kezdő zenekar, például a Blind Myself vagy a Korong időközben feljebb jutott, egészen a multikig, azaz szép lassan mindenkit oda mos a víz, ahová tartozik. Ezek jó dolgok.

–És hogyan tovább?

–Büszke vagyok a mostanában futó Dub4U projektre, amiben a Ladánybene tagjai kizárólag dubot játszanak élőben. Sosem próbálkoztam európai megjelenéssel, hisz az itteni produkciók 99 százalékban magyar nyelvűek, de ezt a lemezt tavaly május óta Franciaországban a Virgin Megastore terjeszti, szeptembertől Angliában pedig a music4ever, miközben nálunk csak december 10-én jelent meg. A Bëlga a maga megbotránkoztató gondolatiságával, minimális reklámjával, minimális pénzből felvett klippel szintén relatív siker. Mostantól viszont terveim szerint új produkciót már nem fogok vállalni. Inkább legyen két-három kiadvány évente, de azok erős promócióval. Két régi álmomat, a Gypsy Jamet és a Kanna Bisztrót persze még szeretném megvalósítani. Előbbi lényege, hogy a Szilvássy Gypsy Folk Band tagjai által feljátszott népzenei sávokból, hangmintákból dj-k építenek fel különböző stílusú számokat a drum and basstől a dubig. A másikban pedig Pettik Ádám (Besh O Drom) és Szekeres Attila (Szilvássy Gypsy Folk Band) kétnapnyi kannázására készítenek neves dj-k remixeket. Ezek a projektek, úgy érzem, már az országhatárokon túlra mutatnak.