Izgalmas vállalkozásba fogott a Csík Zenekar, hiszen még soha nem adott ki olyan lemezt, amely csak feldolgozásokat tartalmazott, ráadásul kizárólag egy másik együttes dalait. A 2020-ban megjelent A dal a miénk című albumukon az LGT kompozícióit muzsikálják abban az erős népzenei motívumokkal átitatott hangzásvilágban, amely annyira jellemző rájuk.
Bár a csapattól nem áll távol a feldolgozások világa, hiszen 2005-ös lemezük óta fel-fel bukkannak átiratok az albumaikon, ez mégis újszerű feladat volt számukra is, hiszen a lemezen végig együtt játszanak az LGT két legendás zenészével, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.
„Kicsit finomítottunk néhány korábbi verzión, volt, hogy kicseréltünk egy-egy akkordot. Az anyagot együtt, élőben játszottuk fel”
– nyilatkozta a dalok átdolgozója, a Csík Zenekar énekes-hegedűs-gitárosa, Szabó Attila. „A lemezen kilenc LGT-dal van, pontosabban nyolc feldolgozása és egy ráadás. A kilencedik, a „Rock and Roller” csak félig Locomotiv GT, mert arról a lemezről való, amit a zenekar Kovács Katinak készített. Az énekesnő is fellép a Csík Zenekar koncertjén augusztus 6-án 20.00 órától (esőnap: augusztus 8.) a Margitszigeti Színpadon, ahol a Csík Zenekart Presser Gábor és Karácsony János egészíti ki.
További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>