Hogy a magas és a populáris művészetet elválasztó határok sok esetben mennyire bizonytalanok és vitathatók, valamint hogy a „könnyű műfaj” negatív megítélése gyakran abból fakad, hogy a kifinomult ízlést még mindig nehéz összeegyeztetni a felhőtlen szórakozással, például a lágy jazz nyújtotta örömmel, jól példázza Szőke Nikoletta jazzénekesnő és Takács Nikolas popénekes zeneileg igényes közös műsora, melyben Winand Gábor és Bikfalvy Júlia egykori növendékének jazzművész barátai kísérnek, és a repertoárban olyan dalok is szerepelnek, mint a Citromfa – egy Kodály Zoltán bukovinai gyűjtéséből származó népdal duóváltozata.
A kétféle zenei közegből érkezett két előadó a feldolgozásokban is „jazzes” stílusban énekel, mindketten jól scattelnek, de műsorukat korántsem szűkítik egy jellegzetes jazzprogramra. A műfajok és a kultúrák békés egymás mellett élését hirdetik, ennek jegyében tolmácsolnak keverve R&B-t és latin dalokat, soult és jazzt. Just The Way You Are című népszerű klipjükön például egy 1978-as Barry White-klasszikust dolgoztak át. A közös dal ősbemutatója június 10-én volt a Jazzy Rádióban. Szőke Niki és a Pozsonyi Konzervatóriumban illetve a Kőbányai Zenei Stúdió jazzének szakán végzett Takács Nikolas az '50-es évekbeli hard bopból kinőtt vokális soul jazz hangulatait éleszti újjá, illetve a későbbi crossover hagyományokat teszi ismét élővé előadásaiban. Fellépéseikkel pedagógiai céljuk is van: hallgatóikat szeretnék megismertetni mindazokkal az értékes zenei tradíciókkal, amelyekből stílusában hibrid muzsikájuk származik.