Jazz/World

A fado ezer árnyalata

2007.09.11. 00:00
Ajánlom
Minden nemzet és nép életében fontos szerepet játszanak a zenei tradíciók, kevés olyan erős kötődés létezik azonban, mint amilyen Portugália és a fado között alakult ki. Portugáliáról ma már aligha lehet a fado nélkül beszélni: nem véletlenül fedezte fel még a Buena Vista Social Club sikertörténete előtt a filmrendező Wim Wenders a "Lisszaboni történet" című filmjében, hogy a portugál emberek lelkének megismeréséhez a fadon keresztül vezet az út.

Különös, de nálunk, Magyarországon a fado még egy évtizede is a kevésbé közismert világzenei műfajok közé tartozott. Pedig ha van a modern európai köztársaságok között rokonunk, akkor Portugáliáról ez mindenképpen elmondható: alapterületében és népességszámban a két állam közel egyező, így a népsűrűség is hasonló arányokat mutat. Nem kell sokkal mélyebbre ásnunk, hogy a két néplélek azonosságaihoz eljussunk, elegendő csupán az egyik lisszaboni kiskocsmába betérnünk és nyomban olyan érzésünk támad, mintha itthon lennénk. Egyetlen valamirevaló vendéglátó egység sem engedheti meg magának, hogy mellőzze a nemzet keserédes muzsikáját, a fadót, amely hangvételében, témaválasztásában és a dalok hosszában oly közel áll a magyar népzenéhez. Igaz, pontos eredettörténetet nehéz volna vázolni a fadót illetően, hiszen elképzelhető, hogy a középkori trubadúrokig vezethető vissza múltja; vannak, akik a mórok európai jelenlétéhez kötik, mások pedig az egykori portugál gyarmatvidékekről visszaszármazó muzsikaként tartják számon. Valószínűleg a fado mindez egyben, de a történet vélhetően még nem lezárt, tekintve, hogy a műfaj napról napra nyer egyre tágabb értelmezést a benne megjelenő XX. századi költészet és a modern előadási felfogások beépülése miatt. Európának talán nincs is más, ennyire asszimilatív alapokon nyugvó nemzeti zenéje, bár kétségtelen, hogy a fado hagyományos értelemben nem népzene, inkább valamiféle kvintesszenciája a világ különféle népeinek, illetve a más és más történelmi korszakok kulturális hagyatékának. A legerősebb vonalnak a gyarmatosított területekkel való kölcsönhatás tűnik: az Afrikából Brazíliába hurcolt rabszolgák által énekelt és táncolt lundum és fofa szép lassan visszaszivárgott az anyaországba és sajátos hangulatával átitatta a királyi udvarok, majd később a polgárság már akkor sem pusztán európai gyökerekkel rendelkező tradícióit.

Emlékszem, 1999-ben barátságos labdarúgó-mérkőzést játszottunk a Népstadionban a portugál válogatott ellen, ami egyperces gyászszünettel kezdődött. A tisztelgés Amália Rodriguesnek szólt; a fado nagyasszonya a mérkőzés előtt pár nappal távozott, halálának napját gyásznappá nyilvánították. A Rua de Sao Benton (helyesen: Rua de São Benton) lévő házát azóta fado múzeummá alakították, közel 170 lemezfelvétele és elképesztő népszerűsége nemzeti hőssé avatta (idén, a "Legnagyobb 100 portugál" című közönségszavazáson tizennegyediknek választották), amiben az is közrejátszhatott, hogy mindig megmaradt az éneklésnél, hiába tiltotta be a műfajt egy időre Antonio Salazar diktatúrája. A Rodrigues utáni korszak bővelkedik a követőkben, akik közül már többen jártak Magyarországon. Mísia, aki Mallarmé (Debussy az "Egy faun délutánja" című zeneművét az ő költeménye nyomán írta) múzsája után választotta nevét, a fiatal, reményteli tehetség, Joana Almendoeira és mindenekelőtt az új korszak legjelesebb képviselői, a Madredeus együttes. A Madredeus nemzetközi hírnevét a már említett Wenders-film zenéjének és a benne nyújtott színészi alakításnak köszönheti. A zenekart a rockzene irányából érkező gitáros, Pedro Ayres Magalhaes alapította. Magalhaes zseniális húzásként idővel átalakította az eleinte spontán kompozíciókra alapozó zenekarát, és az addig meghatározó csellót és harmonikát egy újabb gitár és a bőgő váltotta fel, majd belépett a zenekarba a billentyűs, Carlos Maria Trinidade, aki egyben Magalhaes szerzőtársa is a "Lisszaboni történet" óta. A Madredeus így megmaradt a lisszaboni fado hagyománykövető zenekarának, ugyanakkor a modern, elektronikus hangzások, a hosszabb dalok és a dúsabb hangszerelés más hatások megjelenését is elősegítette muzsikájukban. A lényeg azonban az
1986-os megalakulás óta ugyanaz: Teresa Salgueiro, a gyöngyözően gyönyörű hangú énekesnő.

Salgueiro a Madredeus szárnypróbálgatásainak idején még csak 16 esztendős volt, de hangja már akkor sugározta az érett fado-énekesnőkre oly jellemző tapasztalatot. A fado szó eredete a latin "fatum" (végzet) szóra vezethető vissza, amit az idő fájdalmas múlásával összekapcsolva megérthetjük, hogy miért alapállás a fado éneklése közben a magasba tekintő, igéző előadásmód. Az énekes egy helyben várja a végzetet, miközben a körte alakú portugál gitár mollba forduló harmóniái megfestik azt a díszes környezetet, amelynek mai főszereplője kétségkívül Teresa Salgueiro. Az énekesnőt pályafutásának csúcsa közelében van szerencsénk meghallgatni, hiszen aktuális szólóalbuma az első lehetőség számára, hogy zenekarától félig-meddig elszakadva a fado oly jellegzetesen szólista központú világának részesévé váljon. Igaz, az album ötlete Magalhaestől származik, és több olyan világhírű zeneművész kísérte megjelenését, mint Caetano Veloso, José Carreras, Maria Joao, Mario Laginha. A lemez az alkotófolyamat gyönyörűségeiért mond köszönetet, ezért címe is ezt jelenti, egyszerűen: "Obrigado". Teresa Salgueiro azonban itt nem állt meg, hanem útján tovább haladva eljutott azokra a területekre is, amelyek a modern fadóval már nem közvetlenül érintkeznek, de egy arra hivatott előadón keresztül az átjárási pontok nagy bizonyossággal megtalálhatók. Időközben jazzelőadók is felfigyeltek tehetségére, így az avantgárd-közeli bőgős, Carlos Bica is készített kompozíciókat Salgueiro hangjától inspirálva, és nem véletlen a Lusitânia Ensemble érdeklődése sem. Az énekesnő a Lusitaniával (helyesen: Lusitâniával) érkezik, amelynek klasszikus hangvételű kamarafelállásával (hegedű, brácsa, cselló, bőgő, zongora és ütőhangszerek) a szirének bűvös-mágikus, a hajósokat elragadó és romlásba döntő dalait idézi meg a latin kultúrák óceán-menti sokszínűségétől megérintve.

2007. szeptember 15. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - La Serena - Teresa Salguiero (ének) és a Lusitania Ensemble koncertje;
Tagjai: Jorge Varrecoso, António Figueiredo (hegedű), Ventzislav Grigorov (brácsa), Luís Claude (cselló), Duncan Fox (zongora, nagybőgő), Ruca Rebordao (ütőhangszerek)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.