A koncerten a japán zen tradíció szerint játszott gyógyító meditációs zene lesz hallható. A hazánkban és Európában egyedülálló zenei produkció különlegességét és magas színvonalát többek között az adja, hogy Gesztelyi Nagy Judit ennek a különleges ősi zenének – zen buddhista szerzetesként – magas színvonalú művésze és valódi képviselője is egyben. A produkció közreműködője Helyey László színművész, aki a XII. századi japán Joka Daishi zen mester Shodoka, „Az azonnali felébredés éneke” című művéből versrészleteket mond el. A koncertsorozat bemutatója Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában volt 2005. november 12-én.
A lemezbemutató koncertsorozattal egy időben jelenik meg a művésznő önálló lemeze A felébredés éneke vol.1 címmel. A lemezfelvétel 2005. májusában a Tan Kapuja Buddhista Főiskola Dharma csarnokában készült. A művésznő shakuhachi bambuszfuvola és taiko dob játékát egy negyventagú, a keleti meditációkból ismert „OM” hangot éneklő, meditatív kórus kísérte. A lemez december közepétől kapható a CD árusító üzletekben és az év végétől megrendelhető az alábbi internetes oldalon.
A shakuhachi bambuszfuvolát hagyományosan a buddhista mesterek maguk készítik el. A mester kiválasztja a megfelelő magokat és elülteti a bambusz növényt, amelyet három évig ápol, majd a szárakat még három évig szárítja, osztályozza, így a hangszer akár nyolc évig is készülhet. Az így elkészült hangszert a tanítvány tradicionálisan csak a mestertől kaphatja meg, és értéke is arányos a ráfordított figyelemmel és idővel.
Gesztelyi Nagy Judit – szerzetesnevén Kannon – pályája fuvolaművészként és operarendezőként indult; 1987 óta foglalkozik mélyrehatóan a lélek megszabadulásával. Magyarországon találkozott Yvon Myoken Bec francia származású zen mesterrel, akinek közösségében tizenkét éven át gyakorolta Buddha felébredésének útját, a Zazent. Európa majdnem minden országában, Afrikában, Indiában és Tibetben adott komolyzenei és spirituális koncerteket nagy sikerrel.