Miért kezd hat európai zeneszerző a thivai női börtön lakói által rögzített hangokkal komponálni? Hogyan szól egy nagydob, ha egy köteg ceruzával rajzolnak rá? Milyen „szórakoztató komolyzenét” ír egy magyar zeneszerző egy osztrák együttes számára egy 1923-as szovjet némafilmhez? Miért veszi fel egy amerikai zenekar egy citrusféle francia nevét? A válaszokat idén is az újzene legkiválóbb előadói és alkotói szállítják majd nekünk a világ legkülönbözőbb sarkaiból.
"A fesztivál egyik célkitűzése, hogy a közelmúlt újzenei tendenciáit bemutassa, ennek nagyon erős része a performativitás, illetve a vizualitáshoz való kapcsolódás, ezért is lett a fesztivál neve Átlátszó Hang. A másik célkitűzésünk, hogy úgy tegyük átláthatóvá ezeket a zenéket, hogy kapaszkodót tudjunk adni a zenehallgatáshoz azoknak, akiknek erre szükségük van" – mondta a harmadik éve megrendezett fesztivál kapcsán a szervező Gryllus Samu.
Az előadásokhoz, koncertekhez kapcsolódóan a közönség az elhangzó darabokat, azok zeneszerzői elgondolásait kreatív részvétellel, irányított gyakorlatok által ismerheti meg, ezáltal is segítve a hozzáférést a kortárs kompozíciós zene sokszínű és innovatív világához. A programok a Hermina Galériában, a Zeneakadémián, a Trafóban, a CEU-ban, a Szimpla Kertben, a Müpában, az Aurórában, a BMC-ben és Fugában kapnak helyet.