Jazz/World

A fiatalok útkereséséről szól a Bolyki Tamás Quartet első lemeze

2023.02.01. 11:25
Ajánlom
A GPS című album személyes értékek és élmények gyűjteménye. A lemez borítóját mesterséges intelligencia készítette, a megadott „hívószavak” alapján.
297258537_631519811786994_1066756765085108458_n-111902.jpg

Bolyki Tamás (Fotó/Forrás: Golarits Márton / Bolyki Tamás Quartet)

A Bolyki Tamás Quartet – megalakulásuk után nem sokkal – megnyerte a Magyar Jazz Szövetség által rendezett VII. Jazz Combo Versenyt, Bolyki Tamás pedig a versenyen előadott Expose című, saját szerzeményével a legjobb kompozíció díját is kiérdemelte.

A fiatal jazz gitáros február 1-jén megjelent, GPS című lemeze a mai fiatalok útkereséséről szól, arról, hogyan tudnak tájékozódni folyamatosan változó világunkban, és mik azok a dolgok, amiket a technikai fejlődés sem képes könnyebbé tenni – sőt, akár meg is nehezíti az életünket.

A szerző dalain keresztül átérezhetjük, milyen nehéz ennek a generációnak értelmes célokat, értékeket választani.

Miközben rálátunk a fiatalok tanácstalanságára, dühükre és kétségbeesésükre, minden dalban megjelenik a fiatalság energiája, lendülete, alkotói vágya és optimista jövőképe is.

Az együttes tagjai: Bolyki Tamás (gitár), Fábry Adonisz (dob), Gyárfás Péter (zongora), Siklai István (basszusgitár). A lemezen közreműködik továbbá: Bolyki Sára (ének), Csapó Krisztián (pozan), Parragi Rebeka (ének), Sebestyén Patrik (trombita), Stencli Tamás (szaxofon).

A teljes album itt érhető el.

Fejléckép: Bolyki Tamás (fotó: Golarits Márton / Bolyki Tamás Quartet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.
Jazz/World hír

Megtarthatja az Erkel Színházba meghirdetett koncertjeit a Jazzfest Budapest

A konstruktív tárgyalásokat követően sikerült megegyeznie a színház vezetésének és a rangos fővárosi jazzfesztivál szervezőinek, így az eredetileg meghirdetett időpontban és helyszínen kerülhet sor Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. fellépésére.