Jazz/World

A Figaro nincs műsoron

2010.04.09. 16:59
Ajánlom
A Budapest Jazz Clubban most szombaton nem a Figaro, hanem a Borbély Műhely előadására kerül sor.

A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. 2004-ben eMeRTon díjat kaptak Az év jazz együtteseként. Első lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában Meselia Hill címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte Az év magyar jazzlemeze díjat.

Taval megjelent „Hommage á Kodály" című új lemezük  egy sor méltatást aratott le itthon és külföldön. A zenekar teljes működésére igaz, amit a lemez kapcsán Ken Waxman, ismert kanadai szakíró állapított meg: valószínűleg a magyarok tudják a legjobban visszaadni azokat a nüanszokat, amely Kodály szerzeményeinek igazi jellegzetességeit adják. Ugyanő viszont aláhúzza azt is, hogy időnként ez az etnojazz zenekar erős szvinggel lüktető combóra emlékeztet. Tagok: Borbély Mihály - klarinét, tárogató, szaxofon, Szabó Dániel - zongora, Horváth Balázs - nagybőgő, Baló István - dob

Budapest Jazz Club Alerant Jazz Est
Április 10, 21:00 Borbély Műhely

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.
Jazz/World

Billy Cobhammal és Richard Bonával vár a SopronDrum Fesztivál

A június 15-én kezdődő SopronDrum ütősfesztiválon világhírű ütőszenészek és világzenei előadók muzsikáján keresztül ismerhetjük meg az ütős zene sokszínűségét a fertőrákosi barlangszínház gyönyörű környezetében és Sopronban.
Jazz/World zenés állatkerti esték

Hallgasson zenét az Állatkert csodás környezetében!

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén is válogatott nyáresti koncertekkel várja a zenerajongókat július 4-étől minden szerdán.