Jazz/World

A flamand rock és a griot

2013.02.21. 09:21
Ajánlom
A féktelen energiájáról híres ős-Deus alapító tagja, Stef Kamil Carlens 1993-ban indította el Zita Swoon nevű bandáját, amely március 9-én érkezik a Müpába, hogy két Burkina Faso-i zenésszel kiegészülve vegyítse a nyugat-afrikai manding zenét a rhythm and blues-zal.

A Zita Swoon húszéves fennállása alatt végig meghatározó együttese maradt a belga zenei színtérnek, és 11 kiadott albumuk bizonyítja Stef Kamil Carlens sosem lankadó kreativitását. A zenész egy antwerpeni szervezet támogatásával jutott el Burkina Fasóba, itt találkozott a balafonos Mamadou Diabetével és Awa Démé énekesnővel.

Mindketten "griot", vagyis zenész történetmondó családban születtek, ami arra kötelezte őket, hogy lemondva a könnyebb érvényesülésről a falujukban ragadjanak, és a helyiek mindennapos éhségét, szomjúságát és kilátástalan menekülésvágyát énekeljék meg. Nyers, és sodró erejű zenéjük mélyen felkavarta Carlenst, aki el is döntötte, hogy közös anyagot készít velük, amely Wait for me címmel került a boltokba, és amely a Zita Swoon Müpában tartott koncertjének gerincét is adja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.