Jazz/World

A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké

2019.11.07. 12:05
Ajánlom
2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és tehetségükkel csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára.

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás, és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.

„Úgy gondolom, hogy a népzenének, a néptáncnak és a gyermekjátékoknak  megvan az a jótékony hatásuk, hogy egészségesebbé tudják tenni a frusztrált hétköznapokat ebben a rohanó világban és nagy szerepet játszanak a gyerekek lelki, érzelmi fejlődésében, hogy egészséges lelkületű és kiegyensúlyozott felnőtt válhasson belőlük.

Azok a gyerekek, akik táncolnak, zenét tanulnak, sokkal jobban tudnak teljesíteni az élet más területein is, segíti például a matematikát vagy a kreativitást.

Minél hamarabb találkoznak vele, annál nagyobb hatékonysággal tud majd kihatni a mindennapjaikra” – tette hozzá Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője, aki ebben az évben zsűriként segíti a kis tehetségeket.

Folszallott_a_pava_haraszti_ikrek_foto_varadi_Levente-104119.jpg

Haraszti Julcsi és Marcsi, a Fölszállott a páva korábbi győztesei (Fotó/Forrás: MTVA / Váradi Levente)

A szereplők azt is kiemelték, hogy ugyanúgy, ahogy kultúránkat, hagyományunkat ápoljuk, a bolygónk jövőjére is oda kell figyelni. Biciklizés, elektromos autók, kevesebb szemetelés, faültetés, állatvédelem és újrahasznosítás: ezek mind-mind fontosak a Fölszállott a páva indulóinak, akik fiatal koruk ellenére nagyon is tudatosak, ha környezetvédelemről van szó.

„A Fölszállott a pávában most már nem csak a hagyományőrzésről van szó, hanem a jelenünkről és a jövőnkről is.

Sok mindent tanulhatunk ezektől a gyerekektől.

A magam részéről mindent elkövetek azért, hogy a gyermekeim szemébe tudjak nézni a következő években, amikor meg fogják kérdezni, mégis mi a mi örökségünk?” – árulta el Novák Péter a népzenei és néptánc tehetségkutató új évadáról.

A műsorvezető szerint fantasztikus lehetőség, hogy nyomon követhetjük, miként adódik át az évezredes tudás generációról generációra a szemünk előtt. A múlt jelenné válik ezekkel a gyerekekkel, akik egyszerre élnek a népi kultúrában és a XXI. században.

Pava_logo_blackTypo_3000px_raster_dropshadow_RGB-140521.jpg

Fölszállott a páva (Fotó/Forrás: MTVA)

Fölszállott a páva

Minden pénteken 19.30-tól élőben a Duna Televízión.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Kulisszatitkokért, érdekességekért érdemes felkeresni a Fölszállott a páva Facebook és Instagram oldalát, valamint a folszallottapava.hu honlapot.

Támogatott tartalom

Fejléckép: MTVA/Váradi Levente

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.