A Művészetek Palotája orgonáján Barbara Dennerlein már egyszer elkápráztatta a közönségét, mozgékony és funky dallamokat előcsalva a tekintélyesnek és lassúnak vélt hangszerből. Fassang László ötletéből most egy újabb szokatlan párosításban élvezhetjük a hangszerek királynőjének hangját: Oláh Kálmán zongorista és Dennerlein összesen nyolc manuált vesznek birtokba.
A Hammond orgonán, amióta Jimmy Smith széles körben népszerűvé és a jazzben is elfogadottá tette a hangszert, nem könnyű tőle eltérő, saját stílust kialakítani. De éppen ez sikerült egy német orgonistának. A müncheni Barbara Dennerlein tizenegy éves korában jegyezte el magát ezzel a hangszerrel, és tizenöt éves korában már játszott a helyi klubban. Egyik titka, hogy az azóta bekövetkezett technikai újításokat, a MIDI-t és a szintetizátort is kihasználja. De Dennerlein igazán elképesztően virtuóz pedáljátékáról híres, amivel olyan hangzást ér el, mintha tényleg egy bőgős vinné a basszus szólamot a zenekarában.
Lemezei az utóbbi években Németország egyik legjobb lemezcégénél, az Enjánál, utóbb pedig a Verve-Universalnál láttak napvilágot albumai. A Take Off (1995) például a slágerlista jazz kategóriájának első helyén landolt. De tévedés lenne azt hinni, hogy Dennerlein csak a jazz közönséghez képes szólni. Az egész világon ismerik és elismerik játékát, amely inkább egyesíti, mint szétválasztja a különböző stílusok rajongóit, legyen azok a szving-, és bebop kedvelő jazzerek, a blues, soul, latin zene vagy éppen a klasszikus orgonamuzsika hívei. Persze sosem fogja megtagadni, hogy jazzmuzsikus, amennyiben a jazz felfogáson a teljes, korlátok nélküli művészi szabadságot értjük. Pályájának aktuális szakaszát egyre inkább meghatározza az a fellépés, amelyre meghívták a würzburgi Bach-napokon. A karcsú hölgy ugyanis a templomi és koncerttermi orgonákat szólaltatja meg olyan dögösen, mint a Hammondot, márpedig erre az útra még csak nagyon kevesen mertek lépni.
Oláh Kálmán nem akármilyen társaságba kerül, amikor a német muzsikus partnerévé szegődik: Ray Anderson, Randy Brecker, Jeff "Tain" Watts, David Murray, Roy Hargrove és Dennis Chambers mellé. A Liszt-díjjal kitüntetett Oláh nemzedékének kiemelkedő előadóművésze, aki a Müpa öt eddigi szezonja alatt legalább évente szerepelt ott különböző formációkkal. Elegáns stílusát, komplex megközelítését szólistaként, trióban és nagyobb együttesekben legfeljebb zeneszerzői tehetsége múlja felül. Eddigi legnagyobb sikere, hogy a BMI által szponzorált Thelonious Monk Jazz Zeneszerző Versenyen Amerikában 2006-ban első helyezést ért el. Az Egyesült Államokban kiadott lemezén a nyertes szerzemény, az Always is szerepel, partnerei Ron McClure és Jack deJohnette, akiket a Müpában is láthattunk Oláh szerzői estjén. Egyre komolyabban aknázza ki a klasszikus zene iránti affinitását, például klasszikus zenei interpretációk között előadott improvizációkkal, szimfonikus hangszerekre és zenekarra írt műveivel, kortárs zenei törekvéseket magáévá tévő műveivel.
Dennerlein és Oláh szólóban, majd együtt is színpadra lépnek. Oláh csak egyszer játszott korábban orgonistával, Rhoda Scottal egy belgiumi fellépésen. Biztosan műsorra tűzik Sentimental voices című szerzeményét, amely még egyik első, a Trio Midnighttal és egy vonósnégyessel készült felvételéről lehet ismert.
Április 13, 19:30, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Barbara Dennerlein (orgona) és Oláh Kálmán (zongora) estje
hírlevél
