Jazz/World

A gospel jegyében

2010.08.13. 12:00
Ajánlom
Tizedik alkalommal rendezik meg Solymáron a Nemzetközi Gospel Fesztivált augusztus 28-án. A fellépők sorában a Bolyki Brothers és a dél-afrikai származású, Mark Zeeman vezette száz fős Golgota Gospel Kórus is megtalálható.

A solymári Gospel Fesztivál tíz éves története alatt megkerülhetetlen szereplőjévé vált a magyar fesztiváléletnek. Egyedi műfajt képviselve, különleges színfoltja a gazdag nyári programkínálatnak. A rendezvény a mai világ zavaros útvesztőiben valós értékeket képviselve, az izgalmas zenei műfajok segítségével, léleképítő üzenetek közvetítésével, évről évre több látogatót vonz Solymárra, az ország minden részéből és határainkról túlról is bizonyítva: igen nagy a szükség az öröm üzenetére, a közösségben megélt lélekemelő pillanatokra.

A jubileumi alkalmat az előadók és a szervezők is a megszokottnál ünnepélyesebbé szeretnék tenni, ezért a visszatérő, közkedvelt előadók között ott lesz a kárpátaljai Credo és a rákospalotai Jézus Szíve templom ifjúsági együttese, a látványos fellépőruháiról is ismert Lumen Christi is. A közönség nagy kedvence, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa Regős Zsolt vezetésével idén is fellép, csakúgy, mint a nyitó koncertet adó csákvári Gyémánt Gospel Kórus és a Pax Vobis.

Több év kihagyás után ismét hallható lesz a négy biatorbágyi fivér alapította Bolyki Brothers, a dél-afrikai származású Mark Zeeman vezette száz fős Golgota Gospel Kórus és közkívánatra újra Solymárra érkezik Hollandiából Joany és a More Gospel együttese, akik a fellépőknek a délelőtti órákban szakmai műhelymunkát is szerveznek. Végül, de nem utolsó sorban az idei év egyik felfedezettje, az EverLand Gospel Kórus is bemutatkozik.

A fesztivál nyitóprogramjaként augusztus 27-én este hatkor a korábbi években készült fotókból nyílik kiállítás a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban.

Részletes program itt és a fesztivál honlapján található.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyomokban Kovalikot tartalmaz – Széljegyzetek a Mefistofeléhez

Több mint tíz éve, 2010 őszén mutatta be a Magyar Állami Operaház Boito Mefistofele című operáját Kovalik Balázs rendezésében. A produkció a márciusi újranyitást követően, jelentősen megváltozott szereposztással újra műsorra került.
Klasszikus

Egy ukrán dallam, amit mindenki ismer

A háború kitörése óta az ukrán kultúra is egyre jobban a figyelem középpontjába kerül, ám létezik egy zenemű, amit eddig is világszerte ismertek. Csak épp azt nem tudják, hogy a dallam forrása egy ukrán zeneszerző népdalfeldolgozása.
Klasszikus

Orgona mesterkurzust tart Karosi Bálint és Szabó Balázs

Közösségi programokkal, koncertekkel és az orgona rejtelmeivel várja a jelentkezőket július 4. és 9. között a Budapest Orgona Mesterkurzus. Karosi Bálint és Szabó Balázs azok jelentkezését várja, akik mind a középfokú, mind a nehéz orgonarepertoárt jól ismerik.
Zenés színház

Elhunyt Teresa Berganza

A világhírű spanyol énekesnőt, számos mezzoszoprán szerep feledhetetlen alakítóját nyolcvankilenc éves korában érte a halál. A hírt a művész közösségi oldalán is közzétették.
Jazz/World

Nem csak Kaukázus: Kardos-Horváth János szerzői estje Újpalotán

Nagy kört futott tavaly a Kaukázus együttes. A zenekar az Egyetlen szóval megnyerte a közönséget és A Dal 2021-et, az énekes frontember, dalszerző Kardos-Horváth Jánost pedig a legjobb dalszövegért díjazták. Május 14-én egy szál gitárral ad szerzői estet az Újpalotai Közösségi Házban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jazzstandardek műfajközi fényben: Tigran Hamasyan koncertje a Müpában

2015-ös sikerkoncertje után május 20-án újra a Müpa színpadára lép napjaink egyik legkeresettebb jazz-zongoristája és -zeneszerzője, Tigran Hamasyan, hogy bemutassa április végén megjelent StandArt című új lemezét. A klasszikus jazzstandardek megfogalmazásában teljesen friss értelmezést nyernek.
Jazz/World ajánló

Nem csak Kaukázus: Kardos-Horváth János szerzői estje Újpalotán

Nagy kört futott tavaly a Kaukázus együttes. A zenekar az Egyetlen szóval megnyerte a közönséget és A Dal 2021-et, az énekes frontember, dalszerző Kardos-Horváth Jánost pedig a legjobb dalszövegért díjazták. Május 14-én egy szál gitárral ad szerzői estet az Újpalotai Közösségi Házban.
Jazz/World magazin

Szaxofonos főhajtás a nagy elődök előtt – Kenny Garrett újra Budapesten!

Aligha lehetne méltóbb zárlata a JazzFest Budapestnek, mint Kenny Garrett fellépése a MOMKultban. A világhírű altszaxofonos ezúttal tavalyi Sounds From The Ancestors albumának dalait és vele a rhythm & blues, az afro-kubai dallamvilág lüktetését és egész kozmopolita lényét hozza el május 12-én.
Jazz/World ajánló

Müpa Jazztavasz énekszóra, big bandre

A Müpa a kezdetek óta jazzel ünnepli a tavasz legszebb hónapját, idén két év kihagyás után ismét hódolhat a közönség a műfaj iránti szenvedélyének. Sarah McKenzie bensőséges szólóestjét, a Yellowjackets big band hangzású albumát, a Grammy-jelölt Cyrille Aimée összetéveszthetetlen muzsikáját hozza el Budapestre.
Jazz/World ajánló

Ma is a Fonóból megyek haza!

Cserepes Károly Blacklake című nemzetközi toplistás lemeze szól a Fonó új kisfilmje alatt, amelyben a budai zeneház egy napját kísérhetjük végig a reggeli táncoktatástól az esti koncertig. A HYPE által forgatott kisfilmben ismert művészek és persze a közönséget alkotó civilek is szerepet kapnak.