Jazz/World

A gyerekeket is várja a Hagyományok Háza

2013.09.26. 17:32
Ajánlom
A színházi évad és a tanév kezdete egyúttal azt is jelenti, hogy a Hagyományok Háza óvodásoknak, iskolásoknak szóló előadásai, programjai, vetélkedői is elkezdődnek.

Október közepén indul a Figurás bérlet: idén Kalocsa, a Szilágyság, a Mezőség és a Jászság táncos-zenés hagyományaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival ismerkedhetnek meg az alsó tagozatos diákok a bérlet előadásain, amelyeken a közönség aktív részvételére is számítunk.

Uzsonna néven indította el néhány éve ifjúsági bérletét a Hagyományok Háza, amellyel elsősorban az iskolás korosztálynak szeretné bemutatni a Magyar Állami Népi Együttes és meghívott táncegyüttesek előadásait, tanítás után, UZSONNA-időben. Különlegessége, hogy az előadásokhoz kapcsolódva az alkotókkal is lehet beszélgetni. Az idei első előadáson, október 15-én a Magyar Állami Népi Együttes Szép magyar tánc című kamaraműsora lesz látható, majd november 26-án az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes lép színpadra a Felvidéki körképpel.

A ház várja azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen elmélyítenék hon- és népismeretbéli tudásukat, illetve szívesen megismerkednének a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával. Az 5-6. osztályosok a Forgószél, a 7-12. osztályosok a Garabonciás elnevezésű levelezőversenyen indulhatnak, amelyek idei témája a kézműves mesterségek sokszínű világa. A legjobbak nyári táborozást nyernek.

Folytatódnak interaktív, a népművészet világát élményeken keresztül bemutató foglalkozásaink is, amelyekre óvodai, általános iskolai csoportok jelentkezhetnek. A gyerekek a több órás foglalkozásokon látnak táncelőadást és maguk is táncolhatnak, megismerkedhetnek népi hangszerekkel, népszokásokkal, jeles napok hagyományaival, népi mesterségekkel, hallgathatnak mesét, kézműveskedhetnek, mindezt az életkoruknak megfelelő programok segítségével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.
Jazz/World ajánló

Muzsikás 50 – Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi koncertsorozatát a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar, egy mély és feledhetetlen koncerttel december 8-án.
Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.