Jazz/World

A hagyományőrzés útjai

2011.09.02. 12:28
Ajánlom
Szeptember 12. és 18. között nyílt hetet tartanak a Hagyományok Házában.

A Hagyományok Háza immár tíz éve működik ebben a formában, de egyes egységeinek tevékenysége már jóval ezelőttre mutat vissza, elég csak a hatvanéves Magyar Állami Népi Együttest megemlíteni. A sok-sok év tapasztalata mostanra nélkülözhetetlen tudás birtokába juttatta az intézményt, sokszínű tevékenységei által ezt a tudást igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Hitvallásunk, hogy a néphagyomány a 21. században is, a mindennapokat szebbé, színesebbé tevő kultúrkincs, ihletadó forrás, kapaszkodó értékvesztett világunkban. Ezt szeretnék szeptember elején bemutatni, felhívni a széles közönség figyelmét a néphagyomány mai hasznosításának, megélésének módjaira.

A nyílt hét programjai közül gyermekeknek, családoknak ajánlják a Magyar Állami Népi Együttes nyílt próbáját, a gyermektáncházat, valamint a sétát a Magyar Állami Népi Együttes jelmezraktárában, míg a pedagógusoknak, táncoktatóknak, közművelődési szakembereknek szóló rendezvények között lesz nyílt nap és táncvásár, mindezek mellett Adok nektek aranyvesszőt!" címmel könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra kerül sor, és a MÁNE repertoár-előadásai is láthatók. A hetet a Kulturális Örökség Napjaival zárják, amikor többek között vezetett épületbemutatással, mesemondással, kézműves bemutatókkal várják az érdeklődőket. A nyílt hét részletes programja erre a linkre kattintva érhető el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.