Jazz/World

A hajléktalan hippi, aki az egyik legszebb jazzballadát szerezte

2018.01.11. 12:13
Ajánlom
Kisbetűvel írta a nevét, a természettel összhangban élt, a Hollywood felirat alatt aludt és a siker beköszönte után sem változtatott életmódján a Nature Boy szerzője. Ki volt eden ahbez?

Aki hallotta már a Nature boy című jazzballadát, biztos megfogta annak egyszerűsége és drámaisága. A dalt Nat "King" Cole vitte sikerre 1948-as első szólóalbumán, ami több mint nyolc hétig vezette a Billboard toplistáját. Az újságok azt írták,

soha, senki nem fogalmazta még meg ilyen szépen az élet és a szerelem lényegét”.

Mivel Nat "King" Cole hangján híresült el, ezért sokan neki tulajdonítják a dalt – tévesen. A dal szövege a szerzőjéről szól, aki nem más, mint eden ahbez.

Eden ahbez (eredeti nevén George Alexander Aberle) 1908-ban született Brooklynban egy 13 gyerekes zsidó család gyermekeként. Mivel a család nem bírta etetni a gyerekeket, közülük néhányat kénytelenek voltak árvaházba adni, így került ő is egy brooklyn-i árvaházba. Bár egy kansasi pár örökbefogadta őt, nem időzött náluk sokáig: az 1930-as években Kansas bárjaiban zongorázott, majd Los Angelesbe költözött, ahol találkozott egy gondolkodókból és egészséggurukból álló közösséggel. Általuk ismerkedett meg bizonyos keleti tanításokkal és egy könyvben olvasott az Egyetemes Istenség fogalmáról, ami akkora hatást gyakorolt rá, hogy megváltoztatta nevét eden ahbezre.

Ragaszkodott hozzá, hogy kisbetűvel írják nevét, mert úgy vélte, a nagy kezdőbetűk egyedül Istent illetik meg.
eden ahbez

eden ahbez (Fotó/Forrás: Peter Stackpole)

Ő tehát már a hippimozgalom előtt hippiként élt: vegetáriánussá vált, jógázott, megnövesztette haját és szakállát, gyalog vándorolt az országban, miközben a természetből inspirálódva kezdett dalokat írni. Ezek egyike volt a Nature boy. Valaki azt mondta neki: „ha van egy jó dalod, menj Hollywoodba”. Így is tett: 1942-ben elment az álomgyárba, és letette szerzeményének kottáját a Lincoln Theater hátsó bejárata elé, ahol rendszeresen fellépett Nat "King" Cole triója.

Az énekes-zongorista meg is találta a szerzeményt, amibe azonnal beleszeretett – közönsége nem kevésbé. Nat "King" Cole szerette volna lemezre venni a dal, ehhez azonban szüksége volt a szerző hozzájárulására, megpróbálta hát megtalálni edent. Ez azonban nem volt egyszerű, tekintve, hogy a férfinak nem volt állandó, bejelentett lakcíme.

Végül a Hollywood felirat L betűje alatt találták meg őt

– itt aludt ekkoriban egy hálózsákban. A média azonnal felkapta a történetét, címlapsztori lett belőle és a legnagyobb énekesek vették repertoárjukra a dalt Frank Sinatratól Sarah Vaughan-ig. Irigyei is akadtak: Herman Yablokoff jiddis zeneszerző azt állította, a Nature boy dallama az ő "Shvayg mayn harts" ("Be Still My Heart") című dalának plagizálása. Eden ahbez erre azt válaszolta, 

a dallamot a kaliforniai hegyek köde suttogta neki”.

Az igazság soha nem derült ki, mindenesetre a bíróság 20.000 dollárral kártérítéssel engesztelte ki a zeneszerzőt.

Ahbez pedig még két évtizeden át írt dalokat. Voltak köztük a Nature boy-hoz hasonló balladák, de a legtöbb szerzeménye olyan spirituális szellemiségben született dal lett, ami illeszkedett a space age pop stílusba. 1960-ban készült konceptalbumát, az Eden's Island-ot - ami a beat költészet és az exotic stílus keveréke volt - a kilencvenes évek lounge ébredése során újra felfedezték, sokan feldolgozták ezeket a dalokat és egész kultusz alakult ki köré. Eden ahbez eközben spirituális tanokkal foglalkozott és a siker beköszönte után sem változtatott életmódján: feleségével és fiával továbbra is elvonultan, szerény körülmények között, természetközeli életet éltek egészen felesége 1963-ban bekövetkezett haláláig. Utolsó éveiben szoros együttműködésben dolgozott Joe Romersa dobos és zeneszerzővel, mígnem 1995-ben, 86 éves korában autóbaleset következtében elhunyt. Echoes from Nature Boy címmel posztumusz albuma is megjelent. A Nature boy pedig azóta rengeteg feldolgozást megélt: Miles Davistől John Coltrane-en át David Bowie-ig és Lady Gagáig rengetegen készítették el saját verziójukat a dalból. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Oláh Szabolcs: "A zenét spirituális útnak tartom"

A Fidelión debütál a gitáros-zeneszerző Oláh Szabolcs kvintettjének új sessionvideója, mely a szeptember 6-án megjelenő – de az iTunes-on már előrendelhető – Crystal Brook című lemezen szereplő Dawn Rider című kompozícióhoz készült. Ennek apropóján fel is tettünk néhány kérdést Oláh Szabolcsnak.
Jazz/World magazin

Tényleg segít a zenehallgatás a koncentrációban?

Miért segítene? Miért lenne jobb az agyunknak, ha egy dolog helyett rögtön kettőre kellene figyelnie: a zenére és arra, amit csinálsz?
Jazz/World balatonfüred

Kedden kezdődik a Balatonfüredi Prímásverseny

Ebben az évben a cigányprímásokon a sor, hiszen a 7. Prímásverseny nekik szól. A versenyre idén tíz prímás jelentkezett az ország több pontjáról.
Jazz/World hegedű

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.
Jazz/World gyász

Elhunyt a zenész, aki Mandelával egy színpadon énekelte az apartheid-ellenesek himnuszát

Hatvanhat éves korában kedden meghalt Johnny Clegg dél-afrikai énekes, dalszerző. Ő írta az Asimbonanga című dalt.