Jazz/World

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

2024.05.15. 14:15
Ajánlom
Snétberger Ferenccel a nevét viselő alapítványa budapesti központjának Bacsó Béla utcai bázisán találkozunk. Mivel épp az egész utcát felújítják, az épületet most gyalog sem egyszerű megközelíteni. A Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész kedvesen szabadkozik a kinti felfordulás miatt, és a jóval csendesebb próbaterembe vezet. Van egy jól felszerelt stúdiójuk is, ott készíthetnek zenei felvételeket az alapítvány támogatásával tanuló, hátrányos helyzetű fiatalok. Beszélgetésünkben óhatatlanul is felmerül a tanítás és a tehetségek támogatásának fontossága, de megpróbálunk behatolni az előadóművészet és a zene legmélyebb rétegeibe is. Földi témáktól az égiekhez közelítve.

Különleges élménnyel gazdagodtak azok, akik jegyet váltottak április 28-ára az Erkel Színházba, ahol Snétberger Ferenc a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin társaságában, a JazzFest Budapest fellépőjeként zenélt a nagyérdeműnek. Az interjút a Berlinben élő gitárművésszel budapesti koncertje előtt pár nappal készítettük.

Milyen gyakran vannak itt stúdiófelvételek?

Amíg felújítják az utcát, addig nem lehet, mert ha nagyobb munkagépek jönnek, nem hallani semmit sem. De amint ennek vége, kihasználjuk, amennyire csak lehet. Van egy új programunk, ami összefonódik a Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Programmal. Kiválasztottunk húsz-huszonkét gyereket, akikkel a kurzusok után itt dolgozunk. Egyre többen lesznek, csak az eddigi tizenkét hetes képzésünket most lerövidítették kilencre.

Mi a tanítási módszere? Biztos vagyok benne, hogy nem a hagyományos utat járja.

Ezek fiatal gyerekek, volt már köztük tízéves is. Először nem is nagyon zenélünk, csak beszélgetünk. Mindenről. A hangszer ott van, és aztán minden kialakul magától. Eleinte inkább együtt hagyjuk őket játszani.

Szeret ráérezni arra, milyen típusú a gyerek, és hogyan kell megközelíteni?

Igen, és az alapján indulok el. Amikor elkezd muzsikálni, gyorsan rájövök, mire van szüksége, mit kell abbahagyni abban, ahogy eddig gyakorolt.

Ön is eltanult gyerekként az édesapjától sok mindent, de...

Igen, nagyon odafigyeltem. Az a legfontosabb, a gyerekek is így tanulnak a legtöbbet. Egymástól, meg természetesen az órákon. Én szintén

mindent apámtól lestem el. Nem is nagyon mutatott semmit, mindig azt mondta, nyisd ki a füled.

És teljesen igaza volt.

440790771_449951254250082_6980839028257204357_n-140941.jpg

Snétberger Ferenc a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Édesapja beleszólt abba, hogy például miként fogja meg a gitárt? Azért érdekel, mert ha az ember magától tanul hangszeren játszani, lehet, hogy később, amikor bekerül az iskolába, valamilyen időközben berögzült szokására azt mondják, hagyja el vagy csinálja másképpen. És változtatni akkor már nehezen lehet.

Vannak ilyenek. A klasszikus gitárosoknál van egyfajta tartás, amit szigorúan vesznek, és többen panaszkodtak, hogy nekik így nem jó. Hamar elfáradnak, fáj és bemerevedik a jobb kezük, nem lesz egyenletes a játékuk.

Önnek is volt bármilyen hasonló problémája?

Sok gitáros nem hagyományos testtartással muzsikál. Én például nem szoktam sámlira tenni a bal lábamat. Nem bírok úgy játszani, ahogy a klasszikus gitárosok. Nekem így kényelmes, és ez bevált.

Nem akarták erről leszoktatni?

Nem. Vannak nagy zongoraművészek, Glenn Gould vagy Horowitz. Nem működne, ha azt mondanák nekik, hogy hagyják abba azt a módszert, ahogyan játszanak. Pat Metheny is lehetetlenül penget a jobb kezével. Ha ezt más csinálná ugyanígy, nem válna be.

Mindenkinek megvan a sajátossága, és azon kell elindulni.

Az a fontos, hogy megfelelően szóljon a hangszer.

Jól tudom, hogy az első zenetanára egy fuvolista volt?

Igen, bár Matyi bácsi tudott egy picit gitározni is, de tanítani, azt nagyon. Rengeteget beszélgettünk, és nemcsak a zenéről, hanem mindenről, ami fontos lehet.

És ezt szeretné továbbadni?

Igen, azt, ahogy ő a gyerekekkel bánt. Énekelve beszélt, és mindig azt mondta:

a hangok mögé nézz, ez csak a kotta!

Ez csupán le van írva, de ott valami más is van. Tizenévesen ezt még nem igazán tudtuk földolgozni…

440581926_449951157583425_1649905049902494445_n-140941.jpg

Snétberger Ferenc a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

De valahogy érezték.

Abszolút! Matyi bácsi nagyon jó pedagógus volt. Ezt nem lehet tanulni.

Egy fuvolaművésztől tudom, hogy a hangszeren hallatszik, milyen hangokat fújtak bele, tehetségeseket vagy sem. És ha rossz hangok vannak a fuvolában, jó hangokat kell fújni a helyükbe. A gitárnál is érződik, hogy miként játszottak rajta?

Mi nem vehettünk mesterhangszert, apámnak egy nagyon egyszerű gitárja volt. De az is valahogy jól szólt a kezében.

Mert belejátszotta a jó hangokat?

Így van.

A legfontosabb a kéz, ahogy a hangszerhez szól.

Van olyan hangszer, ami közelebb áll önhöz a többinél?

Több gitárom van, mindegyik másképp szól, de van egy kedvencem.

És az mitől különlegesebb a többinél?

Kézzel csinálta egy nagyon jó barátom, aki több gitárt is készített nekem. Sajnos már nem él, és nagyon hiányzik. Emlékszem, amikor ez a gitár még csak két deszkalap volt. Bevizeztük, és láttam az erezést. Ez egy nagyon szép koafa. Ebből csinálnak hawaii gitárt is, és mondtam, hogy ebből szeretnék magamnak hangszert.

Mi az, amitől az egyik fa alkalmasabb, mint a másik?

Az a fontos, milyen állapotban van. Ez a fa már több mint negyvenéves volt, s mindig egyforma hőmérsékleten tartották. Ez minden hangszerkészítőnél így van. Nem vesznek új fát, hanem inkább régebbit, de azt nagyon megvizsgálják.

440607362_449951280916746_146341479820520076_n-140941.jpg

Snétberger Ferenc a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Mióta van meg ez a hangszer?

2003-ban készült, és a nevemmel van ellátva, mint mindegyik gitárom. Klasszikus gitárral kezdtem, és az a fajta gitárjáték, amit a konziban játszottam, abban az időben nem igazán létezett. Érdekesnek tűnt, hogy nem egy szólamban tudok játszani, hanem kettőben. Sőt, ha nagyon sokat gyakorlok, a három is összejön.

Máig minden egyes nap gyakorol?

Igen.

Öt-hat órákat?

Az igazán intenzív gyakorlás három óra, a többiben valami új darabot, vagy ami éppen érdekel, azt játszom. Attól is függ, milyen koncertjeim vannak.

Mennyire válik eggyé a gitárral játék közben?

Muszáj. Különben nem történik semmi sem.

Fuvolánál van saját fuvolahang, a gitárnál is van saját gitárhang?

A hangszer úgy szól, ahogy hozzászólnak.

Nehéz jó hangszert kifogni. Nekem ez a gitár nagyon bejött, Thomas Leonhardt készítette. Többször voltam nála, sokat beszélgettünk, és ő tudta azt a zenét, amit játszom, meg amilyen vagyok, és eszerint csinálta meg a hangszert. Nagyon ritka az ilyen! Ő egy komoly mester volt, egyike a legnagyobbaknak.

Önnek volt mestere?

Nem igazán. De apámtól sokat tanultam. Együtt játszottunk, igazi gitáros keze volt.

Milyen egy gitáros kéz?

Nem tudom, a kézmozgása volt olyan. Autodidakta módon tanult. Lehet, hogy ez így jobb is. A füle után ment, akkor még nem volt tévé meg videók az interneten. Amikor már konziba jártam, azokat az akkordokat játszottam, amiket apámtól tanultam. Hogy ő honnan ismerhette őket, nem tudom.

440566039_449951217583419_1672943086322080132_n-140941.jpg

Snétberger Ferenc a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Az ember sok mindent megtanul, megvan a technika, de játék közben, improvizáláskor beleveti magát a muzsika nyújtotta szabadságba, és elmerül benne. Hogyan lehet felkészülni erre?

Elárulom. Van otthon, Berlinben, egy kis stúdióm. Egy pici szoba, amiben elég komoly cuccok vannak. Nagyon jó ott a zengetés, be tudom állítani, hogy olyan legyen, mintha egy templomban játszanék. Kinyitom mondjuk Bach lantszvitjeit, amiket régebben játszottam is, de elhanyagoltam őket, amikor belebolondultam a jazzbe. És azokkal a hangokkal kezdek el játszani. Fölveszem, és ami tetszik, azt lejegyzem egy darab papírra. Egy pár hangot meg mellé valami emlékeztetőt. Lehet ez egy rózsa vagy akármi, amiről eszembe fog jutni. A feleségem egyszer látta, és mondta, ezeket be lehetne keretezni. Minden egyes számból van egy pici vázlatom, amiből elindulok, és onnantól már nem tudom, mi fog történni a színpadon. Van olyan este, hogy egy számból indulok ki, és tizenöt percen keresztül azt játszom.

És akkor lehet benne lubickolni?

Attól függ, milyen a közönség meg a hangzás. Otthon jól szól, ott nagyon elvagyok.

Külső helyszíneken más.

Abszolút, de ha az embernek van egy jó hangmérnöke, akit mindig vinni tud magával, mint például én, az biztonságot ad. Csak leülök, és tudom, mi fog történni. Még sound check se kell nagyon, beszéd közben hangolom a gitárt, és ő már beáll. De sokat számít, milyen a terem akusztikája.

És a közönség.

Persze. A legutolsó hazai koncertemen egyedül fürödtem a zene gyönyörében, az Erkel Színházban.

Most is ott fog játszani, a JazzFest Budapest fesztivál koncertjén. (A beszélgetést még az április 28-i koncertet megelőzően rögzítettük – a szerk.)

Igen, de most duóban. Ez megint más.

Színpadi partnerével, a svéd bőgős Anders Jorminnal nem először zenélnek együtt.

Ő is benne van a triónkban (Snétberger Trio a szerk.), meg a dobos Joey Baron. Az ICM gondozásában jelent a Titok című lemezünk.

440573046_449951107583430_849224111798345461_n-141005.jpg

Snétberger Ferenc és Anders Jormin a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Mikor zenéltek először együtt?

Amikor készítettük a trió lemezt. Manfred Eicher, a producer kérdezte, mit szeretnék. Mondtam, hogy kell egy trió. Nagyon tetszett Joey Baron játéka, mert ő nemcsak dobol, hanem zenél a dobon.

Nem mindig mondják egy dobosra azt, hogy zenél a dobon?

Mondják, de ő egy különleges eset, még a témát is tudja játszani az ujjaival. Eszméletlen. Anders-től meghallgattam egy csomó lemezt, és tetszett, hogy sok hasonlóság van köztünk.

Mint például?

A klasszikus zene meg a jazz. Ő nem egy erőszakos ember, ez is tetszett, mert én sem vagyok az. És ezt lehet hallani a játékán is. Elájultam tőle, olyan. Nincs bőgős, aki úgy játszana, mint Anders. Küldtem neki számokat, amiket el is gitároztam, és abból ő rögtön tudta, mire számíthat. A stúdióban találkoztunk először. Ott volt Manfred is, aki azt mondta, egy napot ad nekünk, hogy összeszokjunk, másnap fölvétel. Amikor kész lett az anyag, a következő nap össze is keverték. Nekem azok a részek jobban tetszettek, amik végül kimaradtak a lemezről, de ebbe nincs nagy beleszólásuk a zenészeknek, meg Manfrednek tényleg jó ízlése van. Remekül összerakta.

Lehet, később kiadják majd a kihagyott részeket is.

Lehet. Sok spontán rész volt, amikor csak néztük egymást, és játszottunk.

Menjünk vissza Bachhoz, aki nagy hatással volt a játékára!

Igen, és ez a mai napig tart.

Mi mindent jelent önnek Bach muzsikája?

Abban minden benne van.

Azt mondják, Bach ismerte a felsőbb szférák zenéjét.

Valóban

van ott valami, amit nem igazán lehet megmagyarázni.

Matyi bácsi észrevette, hogy zongora- és hegedűkottákból játszottam Bachot, látta, mennyire érdekel, és mondta, hogy ezek át vannak írva gitárra is. Onnantól kezdve belebolondultam a klasszikus gitárzenébe, és az összes Bachot máshogy csináltam. Elkezdtem komolyan foglalkozni vele, de a legkomolyabban most, úgy három-négy évvel ezelőtt. Hangról-hangra. Mindennel.

440576941_449951194250088_4036932800119142219_n-141005.jpg

Snétberger Ferenc és Anders Jormin a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Mesélne többet is róla?

Nagyon nehéz. Úgyse fogja érteni senki.

Azért próbáljuk meg.

Nem veszem figyelembe az ütemvonalakat. Lehet, azok nem is voltak Bach idejében, csak beosztották a zenét ütemekre, hogy az értéke meglegyen.

Más karaktere van a muzsikának, ha az ember ütemvonalak nélkül játssza.

Tartom a hangokat, és az ütem végén nem engedem el őket, mert minden hangnak, amit Bach leírt, értéke van. Tartom, ameddig lehet, majd beleszólhat egy másik hang. A zene, amit Bach írt, nagyon szép. Logikus és mégis gyönyörű, ami ritka. Nekünk, jazz-zenészeknek hihetetlenül fontos az ő muzsikája. Nekem nagyon sokat segít, és megpróbálom átadni ezt a növendékeknek, annak, akit érdekel meg aki megérdemli. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtanulni, de sok jó tanácsot lehet adni.

Azt mondta valahol, hogy a zenében mindig saját magát kereste.

Az emberre sok mindenki hatással van. Engem is befolyásolt Django Reinhardt vagy Jim Hall, Joe Pass és még nagyon sok gitáros. A mai napig vannak olyanok, akik ötven-hatvan éve ugyanúgy játszanak, és a játékukat össze lehet téveszteni mondjuk Joe Pass-szal. Ezt el akartam kerülni, és megkeresni a saját hangomat.

Akkor ez egy intim összekapcsolódás a hangszerrel.

Egyfajta viszony, ami akkor dől el, amikor az ember nem is gondol rá. Amikor csak úgy beszélget, és közben játszik. Ott lehet hallani, hogy ez meg fog ez történni vagy sem.

Mikor kezdte el úgy érezni, hogy ez már alakul?

Az első szólókoncertemnél már hallottam. Akusztikus gitárzenét játszottam a Zeneakadémia kistermében, amit rögzítettek, és ki is adtak lemezen. Akkoriban nagy hatással volt rám egy Egberto Gismonti nevű brazil gitáros, és ezt néha lehetett hallani azokban a darabokban, amiket játszottam.

Vajon mitől olyan elképesztően jók a brazilok?

Eszméletlen zenéjük van, jóformán azon nőttem föl. Baden Powell nagy példaképem volt, vele találkoztam is egy pademoni gitárfesztiválon. Csodálatos, ahogy a brazil zene és a hangszer megszólal. Nincs művészkedés, nem szórakoznak. A harmóniájuk, a zenéjük rendkívül poétikus, ami remekül összeillik a nyelvükkel, a portugállal, nagyon szeretem.

440975308_449951134250094_19007717970601083_n-141005.jpg

Snétberger Ferenc és Anders Jormin a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

1988 óta él Berlinben, ahol zenészként sokféle hatás érhette.

Akkoriban, amikor még megvolt a berlini fal, nagyon sok amerikai volt ott. A jazz klubokban eszméletlen jó zene ment, ami nagyon tetszett, de én már más vonalon voltam a klasszikus gitár miatt. Tudtam jazzt játszani, most is tudok, és nagyon szeretem. Néha a fiammal szoktam én is, rendes jazzgitárral.

Ő dobol, ugye?

Igen. Volt egy híres klub, a Quasimodo, amikor először beléptem oda, nem is volt jazzgitárom. Valakitől kölcsön kellett kérni, és nehezen adták ide, mert nem ismert senki sem. Vártam a jam sessionre. Éjfélkor-fél egykor megkérdezték, van-e kedvem játszani, mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok, de van, persze. Amerikaiak voltak, és nagyon tudták ezt a fajta zenét. Tetszett nekik, ahogy játszottam, úgyhogy ebből lett is egy közös turné. Volt egy másik, egy gitárklub-szerű hely, úgy hívták, Frannz Club, oda meghívtak egy hétvégére, ami akkor Berlinben nagy dolog volt. A péntek és szombat volt az enyém. A klub tulaja szintén gitározott, és nagyon tetszett neki, ahogy játszottam. Ott rengeteg akusztikus gitárossal ismerkedtem meg, akik inkább az európai zenét művelték. Nálam is nagyon sok minden ott dőlt el.

Meddig volt ösztönös a zenében, és honnantól kezdett el tudatossá válni?

A Trio Stendhallal (Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal a szerk.) már mást akartunk, nem a hagyományos sémát. Amúgy Magyarországon a mai napig más se megy, és nehéz belőle kijönni, mert hihetetlenül élvezik a gyerekek, amikor játszanak. Jó és meg is kell tanulni, de nem muszáj azon maradni. Nehéz ebből betörni, mert ezt a zenét az amerikaiak jobban játsszák. Mi csak nagyon szeretjük. Én is az európait játszom.

A szabadságot keresi a zenében?

Az mindig is megvolt. A jazzben van szabadság. Lehet, hogy a számok ugyanolyanok, de az improvizáció miatt minden egyes alkalommal más.

Ön máig rendkívül szerény maradt. Nyilatkozott róla, hogy amikor felvételizett Babos Gyuláékhoz a konziba, ahova akkor összesen két embert vettek föl, nem gondolta volna, hogy ön lesz az egyik, aki bejut. Ebből is látszik, hogy nem tudta, milyen lehetőségek rejlenek önben.

Nem tudtam jazz sztenderdeket játszani, de brazil zenét igen. Meg Bachot. Amikor bementem, és mondták, hogy gitározzam, akkor Gyuszi megkért, hogy játsszam Bachot, mert ő előtte már hallott engem. Láttam, hogy nagyon tetszik nekik minden, meg is mondták, hogy fölvesznek. Az hatalmas dolog volt az életemben, nagyon örültem neki.

Mikor kezdte elhinni, hogy tényleg különleges?

Én a mai napig nem hiszem el, mitől lennék az? Annyi jó gitáros van!

Folyamatosan igyekszik minél jobb lenni, és kizárólag ezzel foglalkozik? Vagy csak játszik, mert ennek a vágya hajtja?

Az ember, ahogy idősödik, nagyon sokat tanul. Fontos az is, kikkel zenél, kikkel van kapcsolatban. Manfred mondta egyszer, hogy néha a kevés is túl sok. És ebben nagyon igaza van. Mikor fiatal voltam, technikailag füstölt a gitár a kezemben, teljesen értelmetlenül.

És most?

Mindig a kevesebb hang, mert annak sokkal nagyobb értéke van.

Attól függ, hogyan játssza el az ember.

A csöndekkel mi a helyzet?

Azokat szeretem a legjobban. Lehet, hogy a közönség nem, de én nagyon élvezem.

Milyen súlya van a zenében a csöndnek?

A zenéhez hozzátartozik a szünet, a legfontosabb pedig a timing (érezni a zene idejét a szerk.). Sokan arra gondolnak, hogy ez a tempót jelenti, de nem. Van egy timing, ahogyan az ember él. A zenében is ugyanez van.

Fejleszthető ez az érzék?

Igen. Sokat kell hallgatni mást, akit az ember szeret.

440571166_449951174250090_3824747565114348578_n-141005.jpg

Snétberger Ferenc és Anders Jormin a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Tehát mondhatni, hogy a legfontosabb pillanatai a csöndek voltak?

A korábban említett koncertem végén az Erkel Színházban volt egy virtuóz dolog. Nem sok, de mondták az ismerősök és kollégák, hogy ami nagyon tetszett nekik, az a nyugi volt. Kevés hang, ám mégis sok mondanivaló. Ez elkapja őket ugyanúgy, mint a virtuozitás. Ezt csak azért mesélem, mert ha ma az ember koncertre megy, ahogy nézi a programot, zeneileg egyre kommerszebb dolgok vannak a kínálatban.

Inkább a tartalmat nélkülöző, látványos dolgokra törekszenek.

Borzasztó az egész, és az igazi érték, a zene az, ami háttérbe kerül és az a probléma, hogy a média ezt nagyon nyomja. Sok minden rossz irányba tart. A gyerekek nagyon hamar karriert akarnak csinálni. Nálunk is előfordult párszor, hogy

már másnap azt akarták tudni, amit én. Meg lehet próbálni, mondtam, de ez nekem negyvenöt-ötven évembe került.

A mai napig több órát gyakorlok, és sosem vagyok magammal megelégedve. Akkor lassan megértik, mi kell ahhoz, hogy olyan szintre érjenek. De a rohanó világ, az rossz világ. Bekapcsolom a tévét, és látom, hogy egy ötéves már nem tudom, mit játszik, és az már nem is számít nagy dolognak. Ma már mindenki zseni. De vajon mi történik ezekkel a gyerekekkel? Tizennyolc éves korukban eltűnnek, nem lehet tudni róluk semmit sem. A tehetséget gondozni kell. Nagyon veszélyes, ha valaki túl tehetséges.

Az elmélyülés nem divat manapság. Idő sem jut rá. Erre megy a világ. Mit tapasztal, ennek ellenére, a koncerteken mégis működik az, ami igazi és mélyről jön?

Igen, és remélem, ez így is marad. Vannak hihetetlen zenészek, az ember jegyet nem kap rájuk, és nagy szerencse, hogy egyáltalán még láthatjuk és hallhatjuk őket. Bennük nincs semmilyen sztárallűr. Kijönnek papucsban és egyszerű ruhában. Leülnek a hangszer elé, és olyat játszanak, hogy az ember kifekszik. Emögött komoly tudás, nagy szorgalom és kitartás van. Martha Argerich nyolcvanéves, és hihetetlen, még hogy játszik, milyen technikával! Harminc-negyvenöt perc hosszúságú zongoraversenyeket fejből, hiba nélkül produkál. Ezek a nagy dolgok, ennek örülnék én is, szerencse is, ha még bírja az ember keze. A nagybátyám Svájcban él. Kilencvenegy éves, mindig a zenéről beszél, és mondja, hogy ideges, mert a kisujjával már nem tudja lefogni a húrt. Mondom neki, boldog leszek, ha én ebben a korban még tudok majd játszani!

Ön is sokat beszél a zenéről? Vagy ki tud kapcsolni?

Amikor egyedül vagyok, akkor csak a zene van. De ott a család. A fiam már külön lakik, s itt az unokánk, akit nagyon szeretünk. Ő is elkezd majd Felsőörsön valamilyen hangszeren játszani. Tizenkét éves, kiváló füle és jó hangja van.

Mi az, ami mindig hajtja? Most például Bach?

Most megint Bachhal foglalkozom. Szeretnék egy olyan fölvételt csinálni, ahol a lantszviteket improvizálom, talán ez lesz a következő lemez, amit itt szeretnék fölvenni. Ez egy nagyon jó stúdió, örülök, hogy van.

440743693_449951070916767_8596741744459369673_n-141005.jpg

Snétberger Ferenc és Anders Jormin a JazzFest Budapest 2024. április 28-án tartott koncertjén az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Kleb Attila / JazzFest Budapest)

Van bármilyen szomorúság önben amiatt, hogy Magyarország nem tudta megadni azokat a lehetőségeket önnek, amiket máshol megkapott?

Sokaknak nem adják meg, vagy csak később jönnek rá, vagy nem akarnak rájönni, és ez elszomorító, mert nagyon sok tehetség van. Olyanok, akik többet érdemelnének, és sokaknak el kell hagyniuk a hazájukat. Máshol kamatoztatják azt az óriási tudást, amit itt nem vesznek komolyan. Sokat járok ide, itt ez az iskola, ami nagy dolog. Az állam fönntartja, működik, és tényleg sikeres. Most lesz a következő válogatás, ezt nagyon szeretem, mert jönnek az új arcok, már tizennegyedik éve. Több száz gyerekünket vették fel főiskolára vagy külföldön tanulnak ösztöndíjjal, ez tényleg egy hihetetlen projekt. Nem élek messze, egy óra alatt itt vagyok repülővel.

Olyan, mintha el sem hagytam volna Magyarországot, csak Berlinbe mentünk, mert itthon nem tudtunk megélni.

Szerencsére gyakran lép fel Magyarországon. Melyik különlegesebb, másokkal vagy egyedül játszani a színpadon?

Mind a kettőben van valami jó. A zenekarnál, legyen az trió vagy kvartett, az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Ez a fontos, és hogy meglegyen a szabadság.

És egyedül?

A szólót nagyon szeretem. Mert olyankor az ember nem kötődik. Ott vagy a hangszereddel, és az megismételhetetlenül jó érzés.

Mondhatjuk, hogy egyedül a legkülönlegesebb játszani?

Sokan mondják, hogy hallani, hogy ez te vagy. Igen, a szólót jobban szeretik, mert „az a Feri”.

De ön miben érzi a legjobban magát?

Ha olyan passzban vagyok, akkor a szóló tetszik a legjobban. Vannak nagyon jó partnerek, mint Anders vagy Markus Stockhausen. Már több mint húsz éve játszunk együtt, és vele próba nélkül is lehet. Vannak ilyen partnerek, de nagyon kevés.

Sok zenész van, de kevés művész.

Hány olyan pillanatot tud felidézni, amikor úgy érezte, a zenélésben túl tudott lépni a saját határain?

Ha az ember keres, kutat, mindig talál valamit. Ha valaki jól tud improvizálni, az nagy segítség. Én mindig visszamegyek Bachhoz. Nagyon érdekel, hogy a Bach által letett alapokból kiindulva, azokat a hangokat más timingban, cserélgetve, fordítva meg visszafele játsszam.

Mikor igazán különleges a színpadon lenni?

Amikor igazán élvezem a zenét, és örülök, hogy játszom. De ez nem mindig fordul elő.

Amikor sikerül, olyankor mit érez?

Szólóban olyan, mint amikor az ember belekerül egy lyukba, és örül, hogy muzsikálhat. Ilyenkor elönt a boldogság. Templomban különösen jó játszani az akusztika miatt, ami erősen befolyásolja az embert, ha szólóban muzsikál. Templomban nagy a visszhang, és ezzel jól lehet játszani. Megpengetem, és hallom, ahogy visszajön, és azt nagyon élvezem. Nem szabad gyorsnak lenni,

úgy kell muzsikálni, hogy megteljen vele a terem.

A zene is lehet egyfajta vallás?

Azt mondanám, a zene minden. Mi nem tudunk élni nélküle.

Nem is kell.

Mások se tudnak. Jól kitalálta a Jóisten, nem?

Fejléckép: Snétberger Ferenc (fotó: Kleb Attila)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Klasszikus

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus

Faültetéssel ünnepelte pályafutásának ötvenedik évfordulóját Kobayashi Ken-Ichiro

Egy japán cseresznyefát ültetett el a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulója alkalmából a világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro.
Jazz/World

Ha uralod a csöndet, a tiéd lehet – beszélgetés João Camarero brazil gitárművésszel

João Camarero rendkívül kellemes beszélgetőpartner és hihetetlenül kifinomult játékú előadóművész, akiből a világ legtermészetesebb módján árad a zene. A brazil gitárművésszel a budapesti fellépését megelőző napon beszélgettünk.
Vizuál

Enyedi Ildikó megkezdte új filmje, a Csendes barát forgatását

A németországi helyszínek felvétele után május 28-án Magyarországon folytatódik Enyedi Ildikó legújabb filmjének forgatása. A most készülő, szerzői alkotás érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Alerant Szeparé – új támogatási forma a Budapest Jazz Clubban

A klubot tizenötödik éve havi rendszerességgel szponzoráló, egyéb meghatározó társadalmi innovációt is életre hívó Alerant Zrt. soron kívüli támogatásáról biztosította a BJC vezetőségét.
Jazz/World interjú

Ha uralod a csöndet, a tiéd lehet – beszélgetés João Camarero brazil gitárművésszel

João Camarero rendkívül kellemes beszélgetőpartner és hihetetlenül kifinomult játékú előadóművész, akiből a világ legtermészetesebb módján árad a zene. A brazil gitárművésszel a budapesti fellépését megelőző napon beszélgettünk.
Jazz/World kritika

Testvérek közt is jó – beszámoló a Wooten Brothers budapesti koncertjéről

A JazzFest Budapest keretében adott koncertet a Wooten Brothers május 15-én az Erkel Színházban, ahol telt ház fogadta őket. Mohai Szabolcs és Várkonyi Judit írta meg benyomásait a látottakról.
Jazz/World ajánló

Fedél nélkül – Simon Kornél zenekara ad koncertet a 6SZÍN-ben

Simon Kornél és Tótváradi Zsolt szerzőpáros együttese, a Boughris május 30-án tartja meg bemutatkozó estjét a terézvárosi játszóhelyen. A zenekar átmenetet képez a Pink Floyd és John Mayer stílusa között. 
Jazz/World videó

Ritka hangszeren játszik konkoi az új live session videójában 

Harmóniumra írt dalt ad elő konkoi új videójában. A most megjelent live session videóban szereplő hangszert legközelebb május 24-én, a Fiumei úti sírkertben hallhatja a közönség. Videópremier.