Jazz/World

A hét jazzlemeze – Carla Marciano Quartet: A Strange Day

2005.09.12. 00:00
Ajánlom
Április 4-én, ezen az egykori állami ünnepen már írtam a fiatal olasz szaxofonosnőről, illetve debütáló lemezéről, a Trane’s Groove-ról. Akkor szuverén-nek és rendkívül gazdag-nak neveztem zenei világát: Carla Marciano ugyanis már első lemezén olyan példátlanul éretten játszott, hogy a hallgató nem győzött ámulni ennyi zenei kincs hallatán.

Nos, a napokban megjelent Carla második albuma, s „A hét jazzlemeze” rovat történetében először – második alkalommal szólok ugyanarról a művészről. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az A Strange Day minden tekintetben méltó folytatása a Trane’s Groove-nak. Az együttes mintha csak nekem akart volna kedveskedni az új CD-vel. Ezt a zenét meghallgatni és megszeretni egy pillanat műve. Carla Marciano továbbra is „az én emberem”.

A Trane’s Groove, mint címe is utal rá, Carla Marcianót a Naima, az Ogunde és a Selflessness szerzőjének nyomdokain haladva mutatta, olyan mai szaxofonosként, aki istenadta tehetsége (és nyilván nagy szorgalma) folytán ugyan kiszabadult John Coltrane bűvöletéből, de egy pillanatra se kíván megfeledkezni elsöprő erejű zenei és metafizikai élményéről, amit a Coltrane-zenével való találkozás jelentett számára. Az első lemez címadó száma jól érzékeltette a Coltrane-stílussal való művészi vívódást: Carla Marciano mélyen spirituális zenét alkotott.

Ha a debütáló lemezzel Carla Marciano megtette az első giant step-et a saját útján (mely nem elvezet Coltrane-től, hanem folytatja azt az irányt, amit az amerikai szaxofonos kijelölt), akkor az A Strange Day újabb lépést jelent a hétmérföldes csizmában. A frissen megjelent kollekció atmoszférájában és hangütésében egy hatvanas években készült, szigorúan homogén jazzlemez érzetét kelti, ahol olyasféle, a ragyogó technikán és a műfajban nélkülözhetetlen együtt-gondolkozáson jóval túlmutató művészi és szellemi viszony alakul ki a játékosok között, amilyen a Coltrane–Tyner–Garrison–Jones négyes felvételein tapasztalható. Ugyanakkor az olasz szaxofonosnő játékát joggal lehetne Eric Dolphyéval összehasonlítgatni. Az új lemeznek már az első hangjai meghatározzák, hogy a következő több mint hetven percben a hard bop és a free irányzat határmezsgyéjén mozgó átmeneti stílust hallunk majd. S ugyan Carla Marciano játékában kevesebb a szélsőséges váltás, a sikolyszerű kifakadás és a rekedtes sóhaj, mint Dolphyéban, torz glissandók a lemez élén álló Dance Of Mind-ban mégiscsak akadnak, kiváltképp a Gaetano Fasanóval, az új dobossal duóban játszott extatikus részben. Marciano is mestere a hosszan tekergőző-kanyargó dallamíveknek, amelyek képesek az örökkévalóság érzetét kelteni az előadásban, s amelyek – egy-egy ötvenes évekbeli kísérletet leszámítva – elsősorban a hatvanas évek elejétől értékelték át zene és idő viszonyát.

Szintén régi hagyományt elevenít fel az az eljárás, hogy az elsöprő lendületű nyitó számot egy feszültségében hasonlóan intenzív lassú szám kövesse: az első darabnál közel kétszer terjedelmesebb Far Away csúcsformában mutatja Carla Marciano előadói és – ezt fontos kiemelni – komponáló tehetségét. A tizenhárom és fél perces ballada, legalábbis úgy érezzük, minden lényeges gondolatot magába sűrít, ami a Naima vagy a dermesztően szép Say It (Over And Over Again) (Loesser-McHugh) után kifejezhető. A Marciano-féle hipnotikus melódia szervesen illeszkedik az zongoraintróként alkalmazott Cheek To Cheek témához. Az altszaxofon andalító hangját egy, a témához méltó bőgőszóló, majd egy hasonlóan igényes zongoraszóló követi, melynek végén az altszaxofon kapcsolódik vissza a játékba, felgyorsítva a tempót, hogy a végén visszataláljon a ballada kezdeti sebességéhez, végül, a szám záró hangjai előtt egy hosszabb, gazdagon díszített szólót játsszon, mindenfajta kíséret nélkül. A balladisztikus vonalat viszi tovább a lemez második felében az I Try To Remember, egy újabb Marciano-telitalálat.

Bevallom, bármennyire szeretem is Marciano altjátékát, legalább annyira közel áll hozzám, amikor hangszert vált, és a nem túl gyakran hallható szopraninoszaxofont veszi kézbe. Ez történik nagyszerű pianistája, Alessandro La Corte From Where? című szerzeményében, ahol helyenként egészen varázslatos, „világzenei” árnyalatokat szólaltat meg a hangszeren, olyan hang-egzotikumokat felidézve, mint Pharoah Sanders gaita-játéka Randy Weston egyik lemezén vagy Bernt Rosengren tárogatós kísérlete Don Cherry oldalán. Nem kevésbé jelentős a lemez második felébe helyezett Marciano-szerzemény, a Spiritual Game szopraninoszaxofon-szólója sem. Az imponálóan egységes textúrával felépített albumot egy viharos tempójú szám, Irving Berlin híres Russian Lullaby-ja zárja. Újabb finom, rejtett utalás arra, hogy Carla vállaltan nem akar letérni a Coltrane-ösvényről. Gyanítom, hogy a fergeteges sebességű bravúrdarab nem más, mint titkos főhajtás a Soultrane azonos témájú záródarabja előtt.

(Carla Marciano Quartet: A Strange Day; Carla Marciano (alt- és szopraninoszaxofon); Alessandro La Corte (zongora); Aldo Vigorito (bőgő); Gaetano Fasano (dob); Black Saint, 2005)

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
Jazz/World hír

Herbie Hancock nevét viseli ezentúl a Thelonius Monk Intézet

2019. január elseje óta a fúziós jazz élő legendájának nevét viseli az intézmény.
Jazz/World interjú

Andreas Shaerer: „Hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik”

Sokak szerint az egyik leginnovatívabb és legbátrabb európai, férfi jazzénekes az ECHO-díjas svájci Andreas Schaerer. A hangvirtuóz január 12-én az Opus Jazz Clubban játszik Kalle Kalima finn gitárossal, aki szerinte hozzá hasonlóan egy igazi punk zenész.