Jazz/World

A hét jazzlemeze – Carla Marciano Quartet: A Strange Day

2005.09.12. 00:00
Ajánlom
Április 4-én, ezen az egykori állami ünnepen már írtam a fiatal olasz szaxofonosnőről, illetve debütáló lemezéről, a Trane’s Groove-ról. Akkor szuverén-nek és rendkívül gazdag-nak neveztem zenei világát: Carla Marciano ugyanis már első lemezén olyan példátlanul éretten játszott, hogy a hallgató nem győzött ámulni ennyi zenei kincs hallatán.

Nos, a napokban megjelent Carla második albuma, s „A hét jazzlemeze” rovat történetében először – második alkalommal szólok ugyanarról a művészről. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az A Strange Day minden tekintetben méltó folytatása a Trane’s Groove-nak. Az együttes mintha csak nekem akart volna kedveskedni az új CD-vel. Ezt a zenét meghallgatni és megszeretni egy pillanat műve. Carla Marciano továbbra is „az én emberem”.

A Trane’s Groove, mint címe is utal rá, Carla Marcianót a Naima, az Ogunde és a Selflessness szerzőjének nyomdokain haladva mutatta, olyan mai szaxofonosként, aki istenadta tehetsége (és nyilván nagy szorgalma) folytán ugyan kiszabadult John Coltrane bűvöletéből, de egy pillanatra se kíván megfeledkezni elsöprő erejű zenei és metafizikai élményéről, amit a Coltrane-zenével való találkozás jelentett számára. Az első lemez címadó száma jól érzékeltette a Coltrane-stílussal való művészi vívódást: Carla Marciano mélyen spirituális zenét alkotott.

Ha a debütáló lemezzel Carla Marciano megtette az első giant step-et a saját útján (mely nem elvezet Coltrane-től, hanem folytatja azt az irányt, amit az amerikai szaxofonos kijelölt), akkor az A Strange Day újabb lépést jelent a hétmérföldes csizmában. A frissen megjelent kollekció atmoszférájában és hangütésében egy hatvanas években készült, szigorúan homogén jazzlemez érzetét kelti, ahol olyasféle, a ragyogó technikán és a műfajban nélkülözhetetlen együtt-gondolkozáson jóval túlmutató művészi és szellemi viszony alakul ki a játékosok között, amilyen a Coltrane–Tyner–Garrison–Jones négyes felvételein tapasztalható. Ugyanakkor az olasz szaxofonosnő játékát joggal lehetne Eric Dolphyéval összehasonlítgatni. Az új lemeznek már az első hangjai meghatározzák, hogy a következő több mint hetven percben a hard bop és a free irányzat határmezsgyéjén mozgó átmeneti stílust hallunk majd. S ugyan Carla Marciano játékában kevesebb a szélsőséges váltás, a sikolyszerű kifakadás és a rekedtes sóhaj, mint Dolphyéban, torz glissandók a lemez élén álló Dance Of Mind-ban mégiscsak akadnak, kiváltképp a Gaetano Fasanóval, az új dobossal duóban játszott extatikus részben. Marciano is mestere a hosszan tekergőző-kanyargó dallamíveknek, amelyek képesek az örökkévalóság érzetét kelteni az előadásban, s amelyek – egy-egy ötvenes évekbeli kísérletet leszámítva – elsősorban a hatvanas évek elejétől értékelték át zene és idő viszonyát.

Szintén régi hagyományt elevenít fel az az eljárás, hogy az elsöprő lendületű nyitó számot egy feszültségében hasonlóan intenzív lassú szám kövesse: az első darabnál közel kétszer terjedelmesebb Far Away csúcsformában mutatja Carla Marciano előadói és – ezt fontos kiemelni – komponáló tehetségét. A tizenhárom és fél perces ballada, legalábbis úgy érezzük, minden lényeges gondolatot magába sűrít, ami a Naima vagy a dermesztően szép Say It (Over And Over Again) (Loesser-McHugh) után kifejezhető. A Marciano-féle hipnotikus melódia szervesen illeszkedik az zongoraintróként alkalmazott Cheek To Cheek témához. Az altszaxofon andalító hangját egy, a témához méltó bőgőszóló, majd egy hasonlóan igényes zongoraszóló követi, melynek végén az altszaxofon kapcsolódik vissza a játékba, felgyorsítva a tempót, hogy a végén visszataláljon a ballada kezdeti sebességéhez, végül, a szám záró hangjai előtt egy hosszabb, gazdagon díszített szólót játsszon, mindenfajta kíséret nélkül. A balladisztikus vonalat viszi tovább a lemez második felében az I Try To Remember, egy újabb Marciano-telitalálat.

Bevallom, bármennyire szeretem is Marciano altjátékát, legalább annyira közel áll hozzám, amikor hangszert vált, és a nem túl gyakran hallható szopraninoszaxofont veszi kézbe. Ez történik nagyszerű pianistája, Alessandro La Corte From Where? című szerzeményében, ahol helyenként egészen varázslatos, „világzenei” árnyalatokat szólaltat meg a hangszeren, olyan hang-egzotikumokat felidézve, mint Pharoah Sanders gaita-játéka Randy Weston egyik lemezén vagy Bernt Rosengren tárogatós kísérlete Don Cherry oldalán. Nem kevésbé jelentős a lemez második felébe helyezett Marciano-szerzemény, a Spiritual Game szopraninoszaxofon-szólója sem. Az imponálóan egységes textúrával felépített albumot egy viharos tempójú szám, Irving Berlin híres Russian Lullaby-ja zárja. Újabb finom, rejtett utalás arra, hogy Carla vállaltan nem akar letérni a Coltrane-ösvényről. Gyanítom, hogy a fergeteges sebességű bravúrdarab nem más, mint titkos főhajtás a Soultrane azonos témájú záródarabja előtt.

(Carla Marciano Quartet: A Strange Day; Carla Marciano (alt- és szopraninoszaxofon); Alessandro La Corte (zongora); Aldo Vigorito (bőgő); Gaetano Fasano (dob); Black Saint, 2005)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.
Jazz/World

Billy Cobhammal és Richard Bonával vár a SopronDrum Fesztivál

A június 15-én kezdődő SopronDrum ütősfesztiválon világhírű ütőszenészek és világzenei előadók muzsikáján keresztül ismerhetjük meg az ütős zene sokszínűségét a fertőrákosi barlangszínház gyönyörű környezetében és Sopronban.