Jazz/World

A hét jazzlemeze – Carla Marciano Quartet: A Strange Day

2005.09.12. 00:00
Ajánlom
Április 4-én, ezen az egykori állami ünnepen már írtam a fiatal olasz szaxofonosnőről, illetve debütáló lemezéről, a Trane’s Groove-ról. Akkor szuverén-nek és rendkívül gazdag-nak neveztem zenei világát: Carla Marciano ugyanis már első lemezén olyan példátlanul éretten játszott, hogy a hallgató nem győzött ámulni ennyi zenei kincs hallatán.

Nos, a napokban megjelent Carla második albuma, s „A hét jazzlemeze” rovat történetében először – második alkalommal szólok ugyanarról a művészről. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy az A Strange Day minden tekintetben méltó folytatása a Trane’s Groove-nak. Az együttes mintha csak nekem akart volna kedveskedni az új CD-vel. Ezt a zenét meghallgatni és megszeretni egy pillanat műve. Carla Marciano továbbra is „az én emberem”.

A Trane’s Groove, mint címe is utal rá, Carla Marcianót a Naima, az Ogunde és a Selflessness szerzőjének nyomdokain haladva mutatta, olyan mai szaxofonosként, aki istenadta tehetsége (és nyilván nagy szorgalma) folytán ugyan kiszabadult John Coltrane bűvöletéből, de egy pillanatra se kíván megfeledkezni elsöprő erejű zenei és metafizikai élményéről, amit a Coltrane-zenével való találkozás jelentett számára. Az első lemez címadó száma jól érzékeltette a Coltrane-stílussal való művészi vívódást: Carla Marciano mélyen spirituális zenét alkotott.

Ha a debütáló lemezzel Carla Marciano megtette az első giant step-et a saját útján (mely nem elvezet Coltrane-től, hanem folytatja azt az irányt, amit az amerikai szaxofonos kijelölt), akkor az A Strange Day újabb lépést jelent a hétmérföldes csizmában. A frissen megjelent kollekció atmoszférájában és hangütésében egy hatvanas években készült, szigorúan homogén jazzlemez érzetét kelti, ahol olyasféle, a ragyogó technikán és a műfajban nélkülözhetetlen együtt-gondolkozáson jóval túlmutató művészi és szellemi viszony alakul ki a játékosok között, amilyen a Coltrane–Tyner–Garrison–Jones négyes felvételein tapasztalható. Ugyanakkor az olasz szaxofonosnő játékát joggal lehetne Eric Dolphyéval összehasonlítgatni. Az új lemeznek már az első hangjai meghatározzák, hogy a következő több mint hetven percben a hard bop és a free irányzat határmezsgyéjén mozgó átmeneti stílust hallunk majd. S ugyan Carla Marciano játékában kevesebb a szélsőséges váltás, a sikolyszerű kifakadás és a rekedtes sóhaj, mint Dolphyéban, torz glissandók a lemez élén álló Dance Of Mind-ban mégiscsak akadnak, kiváltképp a Gaetano Fasanóval, az új dobossal duóban játszott extatikus részben. Marciano is mestere a hosszan tekergőző-kanyargó dallamíveknek, amelyek képesek az örökkévalóság érzetét kelteni az előadásban, s amelyek – egy-egy ötvenes évekbeli kísérletet leszámítva – elsősorban a hatvanas évek elejétől értékelték át zene és idő viszonyát.

Szintén régi hagyományt elevenít fel az az eljárás, hogy az elsöprő lendületű nyitó számot egy feszültségében hasonlóan intenzív lassú szám kövesse: az első darabnál közel kétszer terjedelmesebb Far Away csúcsformában mutatja Carla Marciano előadói és – ezt fontos kiemelni – komponáló tehetségét. A tizenhárom és fél perces ballada, legalábbis úgy érezzük, minden lényeges gondolatot magába sűrít, ami a Naima vagy a dermesztően szép Say It (Over And Over Again) (Loesser-McHugh) után kifejezhető. A Marciano-féle hipnotikus melódia szervesen illeszkedik az zongoraintróként alkalmazott Cheek To Cheek témához. Az altszaxofon andalító hangját egy, a témához méltó bőgőszóló, majd egy hasonlóan igényes zongoraszóló követi, melynek végén az altszaxofon kapcsolódik vissza a játékba, felgyorsítva a tempót, hogy a végén visszataláljon a ballada kezdeti sebességéhez, végül, a szám záró hangjai előtt egy hosszabb, gazdagon díszített szólót játsszon, mindenfajta kíséret nélkül. A balladisztikus vonalat viszi tovább a lemez második felében az I Try To Remember, egy újabb Marciano-telitalálat.

Bevallom, bármennyire szeretem is Marciano altjátékát, legalább annyira közel áll hozzám, amikor hangszert vált, és a nem túl gyakran hallható szopraninoszaxofont veszi kézbe. Ez történik nagyszerű pianistája, Alessandro La Corte From Where? című szerzeményében, ahol helyenként egészen varázslatos, „világzenei” árnyalatokat szólaltat meg a hangszeren, olyan hang-egzotikumokat felidézve, mint Pharoah Sanders gaita-játéka Randy Weston egyik lemezén vagy Bernt Rosengren tárogatós kísérlete Don Cherry oldalán. Nem kevésbé jelentős a lemez második felébe helyezett Marciano-szerzemény, a Spiritual Game szopraninoszaxofon-szólója sem. Az imponálóan egységes textúrával felépített albumot egy viharos tempójú szám, Irving Berlin híres Russian Lullaby-ja zárja. Újabb finom, rejtett utalás arra, hogy Carla vállaltan nem akar letérni a Coltrane-ösvényről. Gyanítom, hogy a fergeteges sebességű bravúrdarab nem más, mint titkos főhajtás a Soultrane azonos témájú záródarabja előtt.

(Carla Marciano Quartet: A Strange Day; Carla Marciano (alt- és szopraninoszaxofon); Alessandro La Corte (zongora); Aldo Vigorito (bőgő); Gaetano Fasano (dob); Black Saint, 2005)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus

Miért nem vették fel a Zeneakadémiára ezt a tehetséges zongoristát?

Ezt kérdezte a legendás Leon Fleisher, amikor először találkozott Érdi Tamással. A torontói Királyi Konzervatórium zongora tanszakán látássérültként is elfogadták a fiatalember jelentkezését, ezt a napot örökíti meg a következő szemelvényünk a zongoraművészről szóló könyvből.
Színház

Lemondja tervezett bemutatóját a Rózsavölgyi Szalon a kultúr-tao körüli bizonytalanság miatt

A magánszínház közleményt adott ki, amelyben azt írják, színházakat is érintő finanszírozási bizonytalanság miatt kényszerülnek erre a lépésre.
Színház

Gyertek az Átriumba, amíg lehet! - Újabb színház kongatja a vészharangot

A kulturális taotámogatás megszűnése miatt egyre több színház jövője válik bizonytalanná, ugyanis nem tudnak tervezni a 2019-es évadra.
Klasszikus

Szeretnénk vigyázni Bartók örökségére

November 25-én szólal meg a Zeneakadémián a Bartók Világverseny és Fesztivál gálakoncertje, amely egyben lezárja a zeneszerzőversenyt is. Fekete Gyulával, az intézmény Zeneszerzés Tanszékének vezetőjével beszélgettünk, aki azt is elmondta, milyen kérdést felesleges feltenni egy komponistának.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Dunán ringatózva mutatja be új lemezét Cséry Zoltán

A zongoraművész - zeneszerző november 24-én az A38 Kiállítótérben mutatkozik be első önálló, szólózongorás nagylemezével, a Life Is A Playground című chillout, ambient albummal.
Jazz/World

Nem kopik – Suzanne Vega elvarázsolta Budapestet

Kortalan és nemtelen, maszkulin famme fatale, bohóc bőrbe bújt díva, drámai alkat és komika, kislány és érett nő, világhírű sztár és a „lány a szomszédból” – ez mind egy személyben Suzanne Vega, és még valami: időtlen dalok énekes-dalszerzője.
Jazz/World bjo

Jazz és inspiráció - interjú Náray Erikával és Urbán Orsival

Szilveszter estéjén két vendéggel, Náray Erika és Urbán Orsi jazz énekesnőkkel egészül ki a Budapest Jazz Orchestra (BJO) a Pesti Vigadó Dísztermében hallható koncertjén.
Jazz/World hírek

Szabó Dániel jazz-zeneszerző rangos amerikai díjat kapott

Az USA legnagyobb zenei jogkezelő szervezete, az ASCAP és a Symphonic Jazz Orchestra ítélte oda neki az 5000 dollárral és egy zeneszerzői felkéréssel járó Commissioning Prize nevű díjat – írta meg a dalszerzo.hu.
Jazz/World ajánló

Tankcsapdát és Quimby-t is feldolgoz új lemezén a Sárik Péter Trió

Nemrég még Bartók jazzfeldolgozásai apropóján beszélgettünk Sárik Péter zongorista-zeneszerzővel, most azonban könnyedebb vizekre eveztünk a Jazzkívánságműsor magyarul című lemez kapcsán, amit december 14-én mutatnak be a MOMKultban.