Jazz/World

A hét jazzlemeze – Dom Minasi: Quick Response

2005.07.19. 00:00
Ajánlom
Nem tudok róla, hogy Nyíregyházi Ervint és Dom Minasit valaha is együtt emlegették volna. Ugyan milyen kapcsolat lehetne a század elején született magyar zongoraművész, Dohnányi tanítványa és a negyven évvel idősebb jazzgitáros között? Játékuk excentrikussága? Esetleg, bár ez még nem tűnik elegendő indoknak az összehasonlításhoz, hiszen oly sokan játszottak és játszanak excentrikusan. Akkor pedig?

Természetesen az általuk megszólaltatott zene se köti össze őket: Liszt, Szkrjabin vagy Debussy zongoradarabjainak nincs sok köze Minasi szerzeményeihez, sem a standard jazzmelódiákhoz, amiket a gitáros műsorára tűz. Nem a zene és az előadásmód, hanem a két muzsikus sorsa az, ami miatt együtt emlegethetők. Mindketten sikeres előadónak számítottak fiatalon, majd hosszú időre visszavonultak a nyilvános szerepléstől, hogy idősödve visszatérjenek a porondra – érettebben, mint valaha.

A napjainkban egyre kevesebbet emlegetett Nyíregyházi Ervin, aki hat (!) évesen már Artur Nikisch oldalán koncertezett, a harmincas évek legelején vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol elsősorban a filmiparban dolgozott. A kilencszer nősült grand charmeur, a pletykarovatok állandó témája hirtelen eltűnt a zenei életből, és negyven éven át nem hallatott magáról. Csak a hetvenes évek első felében, idős emberként tért vissza a színpadra mint zongoraművész, és egyéni játékával másodszor is legendás előadó vált belőle. Dom Minasi nagyjából egy időben Nyíregyházi visszatértével került pályája (első) csúcsára: a harmincas évei elején járt ekkoriban, s teljesen szokatlan harmónia-felfogásával, valamint bravúros technikájával hamar felkeltette George Butler érdeklődését, aki leszerződtette a Blue Note kiadóhoz. Itt jelent meg a gitáros When Joanna Loved Me című pompás lemeze, melyet a kiadó akkori igényeinek sokkal jobban megfelelő, populárisabb I Have The Feeling I’ve Been Here Before követett. Minasi azonban a sikerek csúcsán se bizonyult kellően kompromisszumkésznek. Elege lett a zenei divatokat istenként tisztelő music business-ből, és visszavonult a zenei élet közönség számára láthatatlan és érzékelhetetlen hátországába, ahol az idejét könyvírásnak és komponálásnak szentelte (három zeneelméleti kötetet és több mint háromszáz dalt írt, illetve publikált). Az előadói hírnév elmaradása láthatóan nem zavarta boldog alkotótevékenységében.

Az 1943. március 6-án, Wes Montgomeryvel egy napon született művész hét éves korában kapta meg első hangszerét, hétköznapokon hat, a hétvégeken pedig tizenkét órát gyakorolt a hangszerén, úgyhogy tizenöt éves korában már saját jazztriójával játszott. Sal Salvador vezette be a hangszer rejtelmeibe. Sokszor idézett nyilatkozata szerint tizenkilenc éves korában már több mint száz (!) saját növendéke volt, de a számukat idővel kénytelen volt kilencvenötre csökkenteni, mert a heti hat éjszakai koncertezés mellett nem bírt annyit tanítani. Miután sikerei csúcsán felbontotta Blue Note–szerződését, közel húsz évig volt távol a nyilvánosságtól. A kilencvenes évek első felében tűnt fel ismét előadóként, ő lett a Manhattan Improvisational Chamber Ensemble elsőszámú zeneszerzője. A Leo kiadónál jelentette meg visszatérő lemezét Elements címmel. A negyvenöt éve a pályán levő gitáros az ezredforduló óta valóságos reneszánszát éli: négy lemezt publikált a saját alapítású CDM kiadónál, s túlzás nélkül állítható, hogy mindegyik – jellegében igen eltérő – album valódi zenei különlegesség. A Knitting Factoryban élőben felvett Takin' The Duke Out például azzal hívta fel magára előbb a közönség, majd a kritikusok figyelmét, hogy Strayhorn és Ellington szerzeményei teljesen új harmóniákkal szólaltak meg, és a gitáros szokatlan harmóniakezelésével avantgarde párhuzamokat – Coltrane-t, Dolphyt és Cecil Taylort – juttatott a bírálók eszébe. Dom Minasi játékát máig jellemzi, hogy szinte fúvósként gondolkodik a zenéről (vö. Dolphy- és Coltrane-emlékdarabját a 2001-es Time Will Tell albumon). Kerüli a technika kínálta modern megoldásokat: nem használ elektronikát, nem alkalmaz fülbemászó, ravasz effekteket; „régimódi” játékos, aki ugyanakkor váratlan akkordfelbontásokkal, különös harmóniavilággal és speciális ritmusszemlélettel akar újat hozni a hangszer történetébe.

Mindegyik friss lemeze, így a legutóbbi Quick Response is azt bizonyítja: törekvése teljes sikerrel járt.

Az új lemez felületes hallgatás után visszatérésként hat a ’80–’90-es években újra felfedezett orgonás jazzcombók világához, ahol az elektromos billentyűs hangszert virtuóz szólóhangszerként kezelik. Ha jobban odafigyelünk Minasi új produkciójára, kiderül: nem erről van szó. Kyle Koehler egyéni sounddal rendelkező muzsikus, akárcsak Minasi. Nem egy újabb Jimmy Smith–Kenny Burrell párost alakítanak, hanem a Hammond-orgona hol a basszusmeneteket játssza, hol pedig szólószerepbe kerül. Ahogy Mark Whitecage – egyébként szintén kitűnő –altszaxofonozása nélkül is megszólalna ez a zene (bár sokat szegényedne), úgy Koehler orgonája elengedhetetlen alapeleme mindegyik darabnak. Több, „komolyabb” tehát a Minasi-kvartett a populáris orgonás együtteseknél, ahol gyakran mindenen eluralkodik a technika, s a sok bravúr között nehéz meglelni a zene valódi lényegét. Ha mindenképp párhuzamot keresünk az orgona hasonlóan konstruktív és kreatív alkalmazására, talán James Carter In Carterian Fashion című albumát érdemes emlegetni.

A Quick Response elegánsan felépített egész, ahol egy-egy, Minasi által alaposan újrafogalmazott standard (a What Is This Thing Called Love és a <iySoftly, As In A Morning Sunrise) képezi a keretet, a közöttük levő ötven percet pedig Minasi saját kompozíciói töltik ki. A lemez közepén azért még akad egy feldolgozás, a I Who Have Nothing című darab, amelynek oktávakkordjai Wes Montgomeryt idézik. Az album hallatlanul változatos, mindegyik szám karakteres és igen jól kidolgozott. Igazuk lett azoknak, akik a tavalyi év egyik amerikai jazzszenzációjaként harangozták be a CD megjelenését.

(Dom Minasi: Quick Response; Dom Minasi (gitár); Mark Whitecage (altszaxofon); Kyle Koehler (orgona); John Bollinger (dob); CDM Records, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.