Jazz/World

A hét jazzlemeze – Dom Minasi: Quick Response

2005.07.19. 00:00
Ajánlom
Nem tudok róla, hogy Nyíregyházi Ervint és Dom Minasit valaha is együtt emlegették volna. Ugyan milyen kapcsolat lehetne a század elején született magyar zongoraművész, Dohnányi tanítványa és a negyven évvel idősebb jazzgitáros között? Játékuk excentrikussága? Esetleg, bár ez még nem tűnik elegendő indoknak az összehasonlításhoz, hiszen oly sokan játszottak és játszanak excentrikusan. Akkor pedig?

Természetesen az általuk megszólaltatott zene se köti össze őket: Liszt, Szkrjabin vagy Debussy zongoradarabjainak nincs sok köze Minasi szerzeményeihez, sem a standard jazzmelódiákhoz, amiket a gitáros műsorára tűz. Nem a zene és az előadásmód, hanem a két muzsikus sorsa az, ami miatt együtt emlegethetők. Mindketten sikeres előadónak számítottak fiatalon, majd hosszú időre visszavonultak a nyilvános szerepléstől, hogy idősödve visszatérjenek a porondra – érettebben, mint valaha.

A napjainkban egyre kevesebbet emlegetett Nyíregyházi Ervin, aki hat (!) évesen már Artur Nikisch oldalán koncertezett, a harmincas évek legelején vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol elsősorban a filmiparban dolgozott. A kilencszer nősült grand charmeur, a pletykarovatok állandó témája hirtelen eltűnt a zenei életből, és negyven éven át nem hallatott magáról. Csak a hetvenes évek első felében, idős emberként tért vissza a színpadra mint zongoraművész, és egyéni játékával másodszor is legendás előadó vált belőle. Dom Minasi nagyjából egy időben Nyíregyházi visszatértével került pályája (első) csúcsára: a harmincas évei elején járt ekkoriban, s teljesen szokatlan harmónia-felfogásával, valamint bravúros technikájával hamar felkeltette George Butler érdeklődését, aki leszerződtette a Blue Note kiadóhoz. Itt jelent meg a gitáros When Joanna Loved Me című pompás lemeze, melyet a kiadó akkori igényeinek sokkal jobban megfelelő, populárisabb I Have The Feeling I’ve Been Here Before követett. Minasi azonban a sikerek csúcsán se bizonyult kellően kompromisszumkésznek. Elege lett a zenei divatokat istenként tisztelő music business-ből, és visszavonult a zenei élet közönség számára láthatatlan és érzékelhetetlen hátországába, ahol az idejét könyvírásnak és komponálásnak szentelte (három zeneelméleti kötetet és több mint háromszáz dalt írt, illetve publikált). Az előadói hírnév elmaradása láthatóan nem zavarta boldog alkotótevékenységében.

Az 1943. március 6-án, Wes Montgomeryvel egy napon született művész hét éves korában kapta meg első hangszerét, hétköznapokon hat, a hétvégeken pedig tizenkét órát gyakorolt a hangszerén, úgyhogy tizenöt éves korában már saját jazztriójával játszott. Sal Salvador vezette be a hangszer rejtelmeibe. Sokszor idézett nyilatkozata szerint tizenkilenc éves korában már több mint száz (!) saját növendéke volt, de a számukat idővel kénytelen volt kilencvenötre csökkenteni, mert a heti hat éjszakai koncertezés mellett nem bírt annyit tanítani. Miután sikerei csúcsán felbontotta Blue Note–szerződését, közel húsz évig volt távol a nyilvánosságtól. A kilencvenes évek első felében tűnt fel ismét előadóként, ő lett a Manhattan Improvisational Chamber Ensemble elsőszámú zeneszerzője. A Leo kiadónál jelentette meg visszatérő lemezét Elements címmel. A negyvenöt éve a pályán levő gitáros az ezredforduló óta valóságos reneszánszát éli: négy lemezt publikált a saját alapítású CDM kiadónál, s túlzás nélkül állítható, hogy mindegyik – jellegében igen eltérő – album valódi zenei különlegesség. A Knitting Factoryban élőben felvett Takin' The Duke Out például azzal hívta fel magára előbb a közönség, majd a kritikusok figyelmét, hogy Strayhorn és Ellington szerzeményei teljesen új harmóniákkal szólaltak meg, és a gitáros szokatlan harmóniakezelésével avantgarde párhuzamokat – Coltrane-t, Dolphyt és Cecil Taylort – juttatott a bírálók eszébe. Dom Minasi játékát máig jellemzi, hogy szinte fúvósként gondolkodik a zenéről (vö. Dolphy- és Coltrane-emlékdarabját a 2001-es Time Will Tell albumon). Kerüli a technika kínálta modern megoldásokat: nem használ elektronikát, nem alkalmaz fülbemászó, ravasz effekteket; „régimódi” játékos, aki ugyanakkor váratlan akkordfelbontásokkal, különös harmóniavilággal és speciális ritmusszemlélettel akar újat hozni a hangszer történetébe.

Mindegyik friss lemeze, így a legutóbbi Quick Response is azt bizonyítja: törekvése teljes sikerrel járt.

Az új lemez felületes hallgatás után visszatérésként hat a ’80–’90-es években újra felfedezett orgonás jazzcombók világához, ahol az elektromos billentyűs hangszert virtuóz szólóhangszerként kezelik. Ha jobban odafigyelünk Minasi új produkciójára, kiderül: nem erről van szó. Kyle Koehler egyéni sounddal rendelkező muzsikus, akárcsak Minasi. Nem egy újabb Jimmy Smith–Kenny Burrell párost alakítanak, hanem a Hammond-orgona hol a basszusmeneteket játssza, hol pedig szólószerepbe kerül. Ahogy Mark Whitecage – egyébként szintén kitűnő –altszaxofonozása nélkül is megszólalna ez a zene (bár sokat szegényedne), úgy Koehler orgonája elengedhetetlen alapeleme mindegyik darabnak. Több, „komolyabb” tehát a Minasi-kvartett a populáris orgonás együtteseknél, ahol gyakran mindenen eluralkodik a technika, s a sok bravúr között nehéz meglelni a zene valódi lényegét. Ha mindenképp párhuzamot keresünk az orgona hasonlóan konstruktív és kreatív alkalmazására, talán James Carter In Carterian Fashion című albumát érdemes emlegetni.

A Quick Response elegánsan felépített egész, ahol egy-egy, Minasi által alaposan újrafogalmazott standard (a What Is This Thing Called Love és a <iySoftly, As In A Morning Sunrise) képezi a keretet, a közöttük levő ötven percet pedig Minasi saját kompozíciói töltik ki. A lemez közepén azért még akad egy feldolgozás, a I Who Have Nothing című darab, amelynek oktávakkordjai Wes Montgomeryt idézik. Az album hallatlanul változatos, mindegyik szám karakteres és igen jól kidolgozott. Igazuk lett azoknak, akik a tavalyi év egyik amerikai jazzszenzációjaként harangozták be a CD megjelenését.

(Dom Minasi: Quick Response; Dom Minasi (gitár); Mark Whitecage (altszaxofon); Kyle Koehler (orgona); John Bollinger (dob); CDM Records, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Plusz

A nagyorrú Beatle – Ringo Starr 80 éves

A Beatles egykori dobosa virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a kerek évfordulót.
Plusz

85 éves lett Buddha földi alakja, a dalai láma

A tibeti buddhisták Nobel-békedíjas szellemi vezetője immár hatvanegy éve él száműzetésben.
Vizuál

Vastag porréteg alól bukkant elő az értékes Rubens-festmény

A flamand mester maga készítette azt az alkotást, amely július végén kerül kalapács alá Londonban.
Klasszikus

Balogh Máté különdíjas lett a CESQ Nemzetközi Zeneszerzőversenyén

22 ország 53 pályaműve közül választotta ki a zsűri a nyerteseket a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőversenyén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ha esik, ha fúj – szabadtéren koncertezik a Louisiana Double & Csillagkórus

Apák énekei két zenészre, hat hangszerre, egy kortárs költőre, két torokra és három szívre július 9-én este 7 órakor.
Jazz/World ajánló

Minden hétvégén koncert a Városmajorban

Július közepétől egészen szeptember közepéig változatos és színes programkínálattal, szombat esténként pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Városmajori Szabadtér Színház.
Jazz/World gyász

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Buller a Pubban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy felettébb szokatlan sajtótájékoztatót idéz fel.
Jazz/World hír

Segítséget kérnek a válság miatt a brit zenészek a kormánytól

Paul McCartney, Ed Sheeran és a Rolling Stones 1500 további zenésszel együtt azt kéri, hogy a kormány adjon támogatást az élő zenei rendezvények életben tartásához.