Jazz/World

A hét jazzlemeze – Frode Gjerstad with John Edwards & Mark Sanders: The Welsh Chapel

2005.11.07. 00:00
Ajánlom
The Welsh Chapel: egy hely a londoni Borough-ban, ahol 2002. augusztus 4-én a felvétel készült. Gjerstad délelőtt 11 körül ért az angol fővárosba, s jó szokása szerint vitt magával mindent: sokszor bevált Neumann mikrofonjait, kábeleit, előerősítőt, laptopot, ilyesmit.

vDélután négyre már rögzítve is volt a mintegy 65 percnyi hanganyag, amelyet ma a redwoodi (New York) Cadence lemezkiadó gondozásában ismerünk. Mind a felvételt, mind pedig a keverési utómunkálatokat maga a norvég szaxofonos végezte. Nagyon szeret saját maga hangmérnöke lenni.

Gyakorta hallható nézet – és bizony nem csupán laikusok körében–, hogy a free zenészek s különösen az irányzat némely európai képviselője valamiféle vademberek, akik úgy akarják a másokénál kifinomultabb intelligenciájukat megcsillogtatni, hogy össze-vissza játszanak hangszereiken, valójában talán ők se tudják, mit, a sznob közönség pedig falja a sok zagyvaságot. E vélemény teljes dilettantizmusa azoknak az egyszeri múzeumlátogatóknak a modern képzőművészettel kapcsolatos nézeteihez hasonlítható, akik megállván egy szuprematista Malevics-festmény vagy Yves Klein valamelyik kék kompozíciója előtt felháborodottan kifakadnak: „Na, ilyet én is tudnék festeni.”

Kétségtelen, hogy Malevics vagy Klein művészete megragadhatatlan a Rembrandt-önarcképekhez szokott befogadói stratégiákkal, mint ahogy Robbe-Grillet útvesztőszerűen önmagukba visszacsavarodó cselekményű történetei sem értelmezhetőek olyasvalaki számára, aki egy regénytől minden körülmények között azt várja el, hogy cselekményvezetése lineárisan haladjon előre. A szabad zenei improvizációval sincs ez másképp. A free koncertet vagy lemezt hallgató személynek el kell tudnia fogadni e zene formanyelvét – az irányzat diktálta játékszabályokat –, különben kívül marad az élményen, eltorlaszolja maga előtt az esetleges katarzishoz vezető utat.

Felteszem, hogy Frode Gjerstad zenei vállalkozásaihoz, így a The Welsh Chapelhez egyesek azért nem leltek kulcsot, mert azzal az előfeltevéssel közeledtek e zenéhez, hogy itt valami nagyon intellektuális művészi teljesítménnyel lesz dolguk. Sokkal helyesebb volna, ha a Gjerstad-féle produkciókat az érzelmek felől közelítenék meg. A The Welsh Chapel egy szimmetrikusan felépített, öt tételből álló szabad improvizáció, vagyis olyan zene, amely – legalábbis fontos komponenseit tekintve – az előadás itt és mostjában keletkezett (valamikor 2002. augusztus 4-én a déli órák és délután 4 között), s koherenciáját nem a jól megírt témák és az iskolásan pedáns triójáték, hanem épp a rögtönzöttség és a zene alapvetően emocionális-spirituális jellege biztosítja.

A The Welsh Chapel szerintem a csak fél füllel odafigyelő hallgató számára se sugall(hat) zagyvaságot, kakofóniát. Ellenkezőleg: a ma már tradicionálisnak mondható formáció zenéje végig a feszesség, a magas fokú koncentráltság benyomását kelti, mely jelentős szerepet tulajdonít a ritmusnak, igaz, másképp, mint egy mainstream zenekar gyakorlata. Határon mozgó zene: a teljesen improvizatív, atonális muzsika és a hagyományosabb free jazz között. Ha az előadás – a téves előfeltevéseknek megfelelően – intellektuális volna, nem érzékelhetnénk a játék tüzét, amelyet a három nagyszerű muzsikus egy pillanatra sem enged lohadni. Ha engedjük, hogy a tíz-húszperces tételek magukkal ragadjanak, akár még azon is kaphatjuk magunkat (például a második tételben), hogy egy majdnem beszélt nyelvként érthető zenét hallunk a szaxofonostól. Másutt (így a negyedik tételben, ahol Gjerstad basszusklarinétra vált) a fúvóshangszer felső regiszterben megszólaltatott éles hangja madárrikoltásokat idéz, s a zene nagyfokú sűrűsége, illetve „karcossága” dacára határozottan lírainak érezzük a muzsikát, s ezt a minőséget egyébként John Edwards ragyogó vonós játéka is erősíti.

Norvégiában nincs jelentős hagyománya ennek a zenének, úgyhogy Gjerstad sokáig főleg külföldiekkel játszott együtt. Illetve valaha volt néhány év, amikor úgy tűnt, Norvégia a free jazz egyik kisebb európai végvára lesz: a ’60-as évek végén és ’70-es évek elején, amikor Jan Garbarek, Terje Rypdal és Arild Andersen még ilyesféle zenékben kereste a saját hangját. Azóta, mint ismeretes, már más a helyzet, mindhárman az „ECM-sound” vonzáskörébe kerültek. Frode Gjerstad szerencséje az volt, hogy nem Oslóban élt, ahol az ECM-hatás elsöprő volt (az itteni Talent Studióban keverik az ECM-lemezeket), így ő kívül rekedt a mindinkább München felé tájékozodó fősodron. A kezdeti norvég free kísérleteknek egyszerűen nem volt folytatása. A kezdetben trombitás, majd tenorszaxofonos Frode Gjerstad Ornette Coleman, Cecil Taylor és Albert Ayler zenéjének hatására kezdett érdeklődni a rögtönzött zene iránt, és jó sorsa úgy hozta, hogy évekig John Stevens-szel, majd Johnny Dyanival, az angol avantgarde két fontos képviselőjével dolgozhatott egy zenekarban. 2002 tavaszán, amikor személyesen megismerkedett a The Welsh Chapel albumon hallható két angol muzsikussal egy osztrák jazzfesztiválon, úgy érezte, velük is megtalálhatná a közös nyelvet egy stúdióban, akárcsak korábban Stevens-szel és Mbizo Dyanival.

Számomra nem kétséges, hogy a norvég muzsikus vállalkozása teljes sikerrel járt.

(Frode Gjerstad with John Edwards & Mark Sanders: The Welsh Chapel; Frode Gjerstad (altszaxofon, basszusklarinét); John Edwards (bőgő); Mark Sanders (dob); Cadence, 2002)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Tankcsapdát és Quimby-t is feldolgoz új lemezén a Sárik Péter Trió

Nemrég még Bartók jazzfeldolgozásai apropóján beszélgettünk Sárik Péter zongorista-zeneszerzővel, most azonban könnyedebb vizekre eveztünk a Jazzkívánságműsor magyarul című lemez kapcsán, amit december 14-én mutatnak be a MOMKultban.
Jazz/World magazin

60 éve készült ez az ikonikus fotó a jazz-legendák találkozójáról

Art Kane, az Esquire magazin jazz-szerető szerkesztője 1958-ban ötvenhét veterán és feltörekvő jazz-csillagot hívott egybe, hogy elkészítse A Great Day in Harlem című, azóta emblematikussá vált fotót.
Jazz/World soul

Ötven év után bemutatják az Aretha Franklinnel készült koncertfilmet

Sydney Pollack dokumentumfilmje 50 éven át dobozban lapult, most, hogy az énekesnő elhunyt, az ügyvédei sem akadályozzák meg a bemutatását.
Jazz/World interjú

Stanley Jordan: „Az emberek megérdemelnek egy olyan világot, amelyben hiteles művészek alkotnak”

Vajon miért pont Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője és miért ragaszkodik annyira magyar zenésztársaihoz, Horváth Kornélhoz és Dörnyei Gáborhoz? A gitárvirtuóz november 17-én ad koncertet a Müpában, ennek apropóján válaszolt a fenti kérdésekre.
Jazz/World magazin

A test is egy hangszer, amit meg kell tanulni használni

"A zene fölemel" – szól a Snétberger Központ mottója. Igen ám, de a zenéléshez szükséges napi 5-8 óra gyakorlás rengeteg terhet, feszültséget is ró a zenészekre, különösen a testükre. Ezt felismerve indított Alexander-órákat a felsőörsi intézmény.