Jazz/World

A hét jazzlemeze – Miles Davis: A Tribute To Jack Johnson

2005.11.23. 00:00
Ajánlom
Az ortodox Davis-hívők fanyalogtak, amikor 1971-ben meghallották a korai fusion-zenét az új s megint csak provokatívra sikeredett Miles-albumon. Igaz, a jazzikon trombitás stílusváltása mind markánsabb lett: míg korábbi elektromos lemezein jazz-rock szólt, addig itt már rock-jazz, és ezt a fordulatot vagy hangsúlyeltolódást még a modernebb soundhoz szokott fülű rajongók se mind voltak hajlamosak befogadni.

A korszak legtehetségesebb fiatal jazzistái randevúztak a Jack Johnson felvételein, mégse lett valóság a trombitás 1969 végén tett magabiztos kijelentéséből, miszerint már most össze tudná kovácsolni minden idők legjobb rock and roll együttesét. A lemez még csak klasszikus sem lett; ezt a szerepet az In A Silent Way és a Bitches Brew kapta a kor Davis-produkciói közül.

A tisztelő utókor hajlamos rá, hogy Miles Davis mindegyik akcióját utólag klasszicizálja. Erre semmi szükség; magunkat csapjuk be, ha azt képzeljük, a trombitás valamennyi megfújt hangja szent és sérthetetlen, mi több: remekmű. Minden retrospektív jóindulatunk dacára sem állíthatjuk, hogy a Jack Johnson Davis elementáris erejű lemezei közül való. Még a ’60-as évek végétől a ’70-es évek közepéig tartó „elektromos” korszak teljesítményei között is találunk igényesebb produkciókat, így a cikk elején említett „klasszikusokat”. Mégis: jónéhány érv szól amellett, hogy időről-időre elővegyük ezt az 1970-ben készült albumot, Miles Davis zenei fejlődésének izgalmas és sokatmondó, a korszakot jól jellemző, de nem tökéletes dokumentumát.

Mint Marshall Bowden, a lemez legújabb kiadásának egyik kritikusa rámutat, történetileg a fekete öntudatosság számára kiemelten fontos ökölvívás, a fejlődő Black Power mozgalom, a népszerűsége csúcsára jutott rockzene, illetve a rock által jól reprezentált társadalmi változások, az elektronizálódó modern jazz és Miles Davis teremtő géniuszának metszéspontjában áll a Jack Johnson album. Eredetileg egy, a 20. század elején élt fekete bőrű boxoló életéről szóló dokumentumfilm (rendező: William Cayton) kísérőzenéjének készült az albumon hallható muzsika. Johnson volt az első fekete nehézsúlyú öklöző világbajnok (1908), életéből nem hiányoztak a harsány színek, személyiségében a fekete öntudat és magabiztosság jól megfért a sikeres kirekesztettekre gyakran jellemző hivalkodással. Mindez elmondható a boxért rajongó Davis életéről is. Miles számára Johnson a fehér kultúrfölénnyel dacoló fekete függetlenség és a „csakazértis-morál” modelljévé vált. Mind a sportoló, mind pedig a jazzmuzsikus élt-halt a fehér nőkért és a sportautókért. Johnson úgy is halt meg, ahogy élt: autóbalesetben érte a halál 1946-ban (68 évesen). Utolsó útján, akárcsak az egész világ ellen lázadó James Dean, egy villámgyors sportkocsit vezetett.

Ma is úgy halljuk, hogy a Jack Johnsonon szóló zene az erős improvizáltság jegyében készült, alkalmanként akár a próbák hiánya is érezhető a muzsika szabadságában. Ha eszményünk a spontaneitás, akkor ez akár erényként is értelmezhető. De hallgathatjuk ezt a zenét úgy is, mint hanyagul odavetett és összefüggéstelen, szervezetlen egységek halmazát, mint sikertelen kísérletet egy korábban nem létezett rock-jazz létrehozására.

A Davis elektromos korszakát meghatározó In A Silent Way és Bitches Brew még sokkal komplikáltabb, kifinomultabb zenei struktúrákból épült fel. Itt a szerkezetek egyszerűsödnek, a zenekar létszáma csökken s mindenekelőtt: a billentyűs hangszerek szerepe jelentéktelenné válik. A lemez első felét kitevő Right Off (rögzítve 1970. április 7-én) igazából egy blues/rock groove, ez a szám zeneileg az album csúcsa. Minden hallgató fantáziájára bízható, mennyi hasonlóságot hall a szokatlanul tüzes trombitajáték és az ökölvívás drámája között. Mondják, hogy Davis ökölvívó filmeket nézett inspirációt keresve, midőn a lemez terve foglalkoztatni kezdte. Az is elgondolkoztató, hogy ebben a laza, néhol hanyagnak ható jammelésben mennyire szigorú korlátok közé szorult az egyébként virtuóz John McLaughlin és Billy Cobham játéka. Nem sokkal később az első Mahavishnu-lemezen mintha két teljesen más muzsikust hallanánk… Itt átlagos képzettségű sessionzenészek szerepébe kényszerültek.

A Right Off upbeates kompozíciónak indul, a zenekar játéka, például a gitárriffek inkább emlékeztetnek rockklisékre, mintsem jazzre. Majd a semmiből előúszik egy, a ritmikát és a zene menetét megakasztó „ambient” hangzás. Ugyanilyen váratlanul folytatódik egy perccel később a korábbi upbeates jam, Grossman szopránszaxofonon, Davis szordínó nélküli trombitán dolgozik. Egyesek szerint életének legviharosabb szólóit ebben a 26-27 perces számban fújta. A logikus zárást azonban elúszás helyettesíti a szerzemény végén. A Yesternow (eredetiben a B oldal): rejtelmesebb zene, viszonylag egyszerű, ismétlődő basszusmenet képezi az alapját. A gitár itt a háttérben marad, az alkalmi trombitahang lágyan szól. A dob fokozatosan lesz része a játéknak. Később orgonával és szaxofonnal egészül ki a hangszerpaletta. Ahogy a zene kezd mindinkább energiával megtöltődni, a szaxofon játszik egy viszonylag hosszabb szólót. Majd megint igen váratlanul egy „ambient” rész következik, ezúttal egy idézet az In A Silent Wayből. Ennek végeztével egy funky basszusmenettel és feszes dobalappal irányított újabb kb. 10 perces játékrész következik, alkalmanként váratlan fékezésekkel, egy-egy hirtelen fordulattal. Az utolsó percek szinte gyászos ambient hangzást produkálnak, ebbe kiált bele a színész hangja, aki Jack Johnson nevében beszél. Az egykori nehézsúlyú boxoló életében természetesen komoly gondokat jelentett a hazájában dúló rasszizmus. Erről szólnak a mondatai: "I'm black... they never let me forget it. I'm black all right, I never let THEM forget it." A Yesternow kevesebb trouvaille-t vonultat fel, mint az első szám. Első felének ostinato basszusfigurája a tematikusan odaillő James Brown-féle Say It Loud, I'm Black and I'm Proudból került ide. Mindez persze evidensnek tűnik a korábban a detroiti Motownnál dolgozó Michael Hendersontól, de mégse hangzik igazán meggyőzően egy jazzlemezen. Funkciótlannak hat a visszatérés az In A Silent Way „Shhhh/Peaceful” című számához is, mely később ugyanígy funkciótlanul megy át c-moll funky jammelésbe, vagyis egy olyan újabb tömbbe, mely 1970 augusztusában készült. Akik itt hallhatók (Dave Holland, Chick Corea, Sonny Sharrock, Jack DeJohnette, Bennie Maupin), azoknak a neve nem is szerepel az LP (és a CD) borítóján. Egyébként ez a zenei tömb visszaköszön a Fillmore Westben felvett koncerten (szintén 1970-ben), aki ellenőrizni akarja, hallgassa meg a Black Beauty című lemezt. A Yesternow visszafogottsága, tompítottsága a Right Off dinamizmusa után úgy hat, mint egy erejét vesztett ökölvívó, egy sportélet alkonya, olyasvalami, amit Baudelaire mure saisonnak nevez. (A hasonlat annyiban nem jogos, hogy a Yesternow nem hat érettebbnek a Right Offnál.) Valószínűleg az a legegyszerűbb magyarázata ennek a zenének, hogy a formák nagyfokú lazasága, a játék alkalmankénti hányavetisége mind az egykori boxoló személyiségének alapvonásait van hivatva tükrözni.

R. R. Calder jazzkritikus a lemezzel kapcsolatban Heinrich Schenker bécsi zenetörténészt idézi: minden nagy előadásnak egy tetőpont felé kell törekednie, majd a csúcsponti rész elérése után meg kell találnia a megfelelő utat visszafelé, illetve lefelé. Tegyük hozzá: ennek a teóriának klasszikusan megfelel például Richard Strauss Alpesi szimfóniája, melynek közepén (LP-kiadásokon az A oldal végére) jutunk el a csúcsponthoz (Strauss kifejezése szerint Auf dem Gipfel). A mű körkörös szerkezete éjszakától éjszakáig (Nacht), a születéstől a halálig ível. Ennek távoli visszfénye fedezhető fel a Jack Johnsonon is, amely nem csupán tributeként, hanem önéletrajzi albumként is hallgatható.

(Miles Davis: A Tribute To Jack Johnson; Miles Davis (trombita); Steve Grossman (szopránszaxofon); Herbie Hancock (Hammond-orgona); John McLaughlin (gitár); Michael Henderson (basszusgitár); Billy Cobham (dob); Columbia, 2005 [1970])

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.