Jazz/World

A hét jazzlemeze – Miles Davis: A Tribute To Jack Johnson

2005.11.23. 00:00
Ajánlom
Az ortodox Davis-hívők fanyalogtak, amikor 1971-ben meghallották a korai fusion-zenét az új s megint csak provokatívra sikeredett Miles-albumon. Igaz, a jazzikon trombitás stílusváltása mind markánsabb lett: míg korábbi elektromos lemezein jazz-rock szólt, addig itt már rock-jazz, és ezt a fordulatot vagy hangsúlyeltolódást még a modernebb soundhoz szokott fülű rajongók se mind voltak hajlamosak befogadni.

A korszak legtehetségesebb fiatal jazzistái randevúztak a Jack Johnson felvételein, mégse lett valóság a trombitás 1969 végén tett magabiztos kijelentéséből, miszerint már most össze tudná kovácsolni minden idők legjobb rock and roll együttesét. A lemez még csak klasszikus sem lett; ezt a szerepet az In A Silent Way és a Bitches Brew kapta a kor Davis-produkciói közül.

A tisztelő utókor hajlamos rá, hogy Miles Davis mindegyik akcióját utólag klasszicizálja. Erre semmi szükség; magunkat csapjuk be, ha azt képzeljük, a trombitás valamennyi megfújt hangja szent és sérthetetlen, mi több: remekmű. Minden retrospektív jóindulatunk dacára sem állíthatjuk, hogy a Jack Johnson Davis elementáris erejű lemezei közül való. Még a ’60-as évek végétől a ’70-es évek közepéig tartó „elektromos” korszak teljesítményei között is találunk igényesebb produkciókat, így a cikk elején említett „klasszikusokat”. Mégis: jónéhány érv szól amellett, hogy időről-időre elővegyük ezt az 1970-ben készült albumot, Miles Davis zenei fejlődésének izgalmas és sokatmondó, a korszakot jól jellemző, de nem tökéletes dokumentumát.

Mint Marshall Bowden, a lemez legújabb kiadásának egyik kritikusa rámutat, történetileg a fekete öntudatosság számára kiemelten fontos ökölvívás, a fejlődő Black Power mozgalom, a népszerűsége csúcsára jutott rockzene, illetve a rock által jól reprezentált társadalmi változások, az elektronizálódó modern jazz és Miles Davis teremtő géniuszának metszéspontjában áll a Jack Johnson album. Eredetileg egy, a 20. század elején élt fekete bőrű boxoló életéről szóló dokumentumfilm (rendező: William Cayton) kísérőzenéjének készült az albumon hallható muzsika. Johnson volt az első fekete nehézsúlyú öklöző világbajnok (1908), életéből nem hiányoztak a harsány színek, személyiségében a fekete öntudat és magabiztosság jól megfért a sikeres kirekesztettekre gyakran jellemző hivalkodással. Mindez elmondható a boxért rajongó Davis életéről is. Miles számára Johnson a fehér kultúrfölénnyel dacoló fekete függetlenség és a „csakazértis-morál” modelljévé vált. Mind a sportoló, mind pedig a jazzmuzsikus élt-halt a fehér nőkért és a sportautókért. Johnson úgy is halt meg, ahogy élt: autóbalesetben érte a halál 1946-ban (68 évesen). Utolsó útján, akárcsak az egész világ ellen lázadó James Dean, egy villámgyors sportkocsit vezetett.

Ma is úgy halljuk, hogy a Jack Johnsonon szóló zene az erős improvizáltság jegyében készült, alkalmanként akár a próbák hiánya is érezhető a muzsika szabadságában. Ha eszményünk a spontaneitás, akkor ez akár erényként is értelmezhető. De hallgathatjuk ezt a zenét úgy is, mint hanyagul odavetett és összefüggéstelen, szervezetlen egységek halmazát, mint sikertelen kísérletet egy korábban nem létezett rock-jazz létrehozására.

A Davis elektromos korszakát meghatározó In A Silent Way és Bitches Brew még sokkal komplikáltabb, kifinomultabb zenei struktúrákból épült fel. Itt a szerkezetek egyszerűsödnek, a zenekar létszáma csökken s mindenekelőtt: a billentyűs hangszerek szerepe jelentéktelenné válik. A lemez első felét kitevő Right Off (rögzítve 1970. április 7-én) igazából egy blues/rock groove, ez a szám zeneileg az album csúcsa. Minden hallgató fantáziájára bízható, mennyi hasonlóságot hall a szokatlanul tüzes trombitajáték és az ökölvívás drámája között. Mondják, hogy Davis ökölvívó filmeket nézett inspirációt keresve, midőn a lemez terve foglalkoztatni kezdte. Az is elgondolkoztató, hogy ebben a laza, néhol hanyagnak ható jammelésben mennyire szigorú korlátok közé szorult az egyébként virtuóz John McLaughlin és Billy Cobham játéka. Nem sokkal később az első Mahavishnu-lemezen mintha két teljesen más muzsikust hallanánk… Itt átlagos képzettségű sessionzenészek szerepébe kényszerültek.

A Right Off upbeates kompozíciónak indul, a zenekar játéka, például a gitárriffek inkább emlékeztetnek rockklisékre, mintsem jazzre. Majd a semmiből előúszik egy, a ritmikát és a zene menetét megakasztó „ambient” hangzás. Ugyanilyen váratlanul folytatódik egy perccel később a korábbi upbeates jam, Grossman szopránszaxofonon, Davis szordínó nélküli trombitán dolgozik. Egyesek szerint életének legviharosabb szólóit ebben a 26-27 perces számban fújta. A logikus zárást azonban elúszás helyettesíti a szerzemény végén. A Yesternow (eredetiben a B oldal): rejtelmesebb zene, viszonylag egyszerű, ismétlődő basszusmenet képezi az alapját. A gitár itt a háttérben marad, az alkalmi trombitahang lágyan szól. A dob fokozatosan lesz része a játéknak. Később orgonával és szaxofonnal egészül ki a hangszerpaletta. Ahogy a zene kezd mindinkább energiával megtöltődni, a szaxofon játszik egy viszonylag hosszabb szólót. Majd megint igen váratlanul egy „ambient” rész következik, ezúttal egy idézet az In A Silent Wayből. Ennek végeztével egy funky basszusmenettel és feszes dobalappal irányított újabb kb. 10 perces játékrész következik, alkalmanként váratlan fékezésekkel, egy-egy hirtelen fordulattal. Az utolsó percek szinte gyászos ambient hangzást produkálnak, ebbe kiált bele a színész hangja, aki Jack Johnson nevében beszél. Az egykori nehézsúlyú boxoló életében természetesen komoly gondokat jelentett a hazájában dúló rasszizmus. Erről szólnak a mondatai: "I'm black... they never let me forget it. I'm black all right, I never let THEM forget it." A Yesternow kevesebb trouvaille-t vonultat fel, mint az első szám. Első felének ostinato basszusfigurája a tematikusan odaillő James Brown-féle Say It Loud, I'm Black and I'm Proudból került ide. Mindez persze evidensnek tűnik a korábban a detroiti Motownnál dolgozó Michael Hendersontól, de mégse hangzik igazán meggyőzően egy jazzlemezen. Funkciótlannak hat a visszatérés az In A Silent Way „Shhhh/Peaceful” című számához is, mely később ugyanígy funkciótlanul megy át c-moll funky jammelésbe, vagyis egy olyan újabb tömbbe, mely 1970 augusztusában készült. Akik itt hallhatók (Dave Holland, Chick Corea, Sonny Sharrock, Jack DeJohnette, Bennie Maupin), azoknak a neve nem is szerepel az LP (és a CD) borítóján. Egyébként ez a zenei tömb visszaköszön a Fillmore Westben felvett koncerten (szintén 1970-ben), aki ellenőrizni akarja, hallgassa meg a Black Beauty című lemezt. A Yesternow visszafogottsága, tompítottsága a Right Off dinamizmusa után úgy hat, mint egy erejét vesztett ökölvívó, egy sportélet alkonya, olyasvalami, amit Baudelaire mure saisonnak nevez. (A hasonlat annyiban nem jogos, hogy a Yesternow nem hat érettebbnek a Right Offnál.) Valószínűleg az a legegyszerűbb magyarázata ennek a zenének, hogy a formák nagyfokú lazasága, a játék alkalmankénti hányavetisége mind az egykori boxoló személyiségének alapvonásait van hivatva tükrözni.

R. R. Calder jazzkritikus a lemezzel kapcsolatban Heinrich Schenker bécsi zenetörténészt idézi: minden nagy előadásnak egy tetőpont felé kell törekednie, majd a csúcsponti rész elérése után meg kell találnia a megfelelő utat visszafelé, illetve lefelé. Tegyük hozzá: ennek a teóriának klasszikusan megfelel például Richard Strauss Alpesi szimfóniája, melynek közepén (LP-kiadásokon az A oldal végére) jutunk el a csúcsponthoz (Strauss kifejezése szerint Auf dem Gipfel). A mű körkörös szerkezete éjszakától éjszakáig (Nacht), a születéstől a halálig ível. Ennek távoli visszfénye fedezhető fel a Jack Johnsonon is, amely nem csupán tributeként, hanem önéletrajzi albumként is hallgatható.

(Miles Davis: A Tribute To Jack Johnson; Miles Davis (trombita); Steve Grossman (szopránszaxofon); Herbie Hancock (Hammond-orgona); John McLaughlin (gitár); Michael Henderson (basszusgitár); Billy Cobham (dob); Columbia, 2005 [1970])

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.